MOL Budapest Jazz Fesztivál

A MOL Budapest Jazz Fesztivál idei rendezvényei az építkezések miatt sajnos kiszorultak a korábban oly népszerű Közraktár-sátorból, de a törzsközönségnek nem kell aggódnia, a szervezők megtalálták a megoldást, hogy az épp zajló Baltic Sea Fesztivál rendezvényeként idén is megtalálják helyüket a jazz rajongói.

MOL Budapest Jazz Fesztivál 2009
MOL Budapest Jazz Fesztivál 2009

A MOL Budapest Jazz Fesztivál a Budapest Music Center igazgatója, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett Gőz László harsonaművész, zeneakadémiai tanár, és munkatársai fáradhatatlan munkájának köszönhetően idén is hagyományként várja öt napra a jazz elkötelezett rajongóit. Azokat, akik évről évre megtöltötték a hatalmas Közraktár sátrat és a Ráday utcai pubokat, hogy kora estétől hajnalig olyan new orleansi gyökerekkel bíró muzsikát hallhassanak, amelyek előadói jobbára kevésbé ismertek a magyar közönség előtt, zenei kvalitásaik azonban garanciát jelentenek a világszínvonalra.

Ahogy a korábbi években egy-egy hangszer adta a fesztivál gerincét, most a balti országok zenészeié a főszerep, természetesen magyar kollégáikról sem megfeledkezve, akikkel egy kis közös zenélésre is színpadra lépnek a külföldi vendégek, akik között svéd, lengyel, belga, francia, olasz, német, litván, finn, dán, észt, holland és természetesen amerikai művészek is szerepelnek. A magyar fellépők sora a legkényesebb ízlésűeket sem hagyhatja hidegen. Valamennyiüket felsorolni szinte lehetetlen, ezért a teljesség igénye nélkül Szakcsi-Lakatos Bélát, Oláh Kálmánt, Dresch Mihályt, Gadó Gábort, Fekete-Kovács Kornélt és Bolla Gábort említjük itt meg, de akiknek a neve nem szerepel, őértük is bármikor érdemes betérni oda, ahol fellépnek.

A nyitókoncertre szeptember 9-én a korábbiakhoz hasonlóan a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla hangversenyteremben kerül sor (19.30), míg a zárókoncertnek 13-án szintén a MüPa, de a Fesztivál Színház ad otthont (19.30).

A fesztivál két központi helyszíne a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Jazz Dóm sátor, amelyet a Művészetek Palotája mellett építenek fel. Előbbi csütörtök-péntek-szombaton (10-12) 19 órától az elvontabb műfaj kedvelőit, míg utóbbi 21.30-tól a populárisabb jazz rajongóit várja. Ugyancsak este fél tízkor indul a Pinceszínház béli koncert is, egyidőben a Múzeum utcai Budapest Jazz Klub, és a Ráday utcai kávéházak (Fotocella, iF, Jaffa, Spyl) műsorával.

A Jazz Dóm szeptember 13-án különleges rendezvénnyel is várja délután 2 órától a műfaj barátait, ugyanis a MOL Budapest Jazz Fesztivál részeként ekkor rendezik meg a Magyar Dal Napja Jazz Dal műsorát,, amelyen Berki Tamás, Szőke Nikoletta, Emilio, Falusi Mariann, Váczi Eszter, Winand Gábor, Kozma Orsi, Mór Bernadett, Charlie, Babos Gyula csapata, a Mizar, az Impresseve és a Modern Art Orchestra váltják egymás folyamatosan a színpadon.

Ráadásul ez utóbbi rendezvény a Jazz Dómban, a kávéházak koncertjeivel együtt, ingyenesen várja a látogatókat, de a MüPa 2000, a Trafó és a Jazz Dóm többi koncertjének 1500, valamint a Pinceszínház 500 forintos belépői is nagyon barátinak nevezhetők, pláne ha azt is hozzátesszük, hogy a tavalyi fesztiválon uralkodó átlagosan 7 Celsius fokkal ellentétben a meteorológia most nappalra 26-28, estére pedig 15 fok körüli hőmérsékletet jósol.

A MOL Budapest Jazz Fesztiválhoz kapcsolódik a szeptember 12-én 14 órakor a Goethe Intézetben rendezendő, „Jazz és identitás – Húsz évvel a rendszerváltás után” címet viselő, francia-német-magyar nyilvános pódiumvita, amelyen a résztvevők megvitatják, milyen szerepet játszott országukban a jazz 1989 előtt és azóta; továbbá hogy viselheti-e a nemzeti identitás jegyeit a jazz a globalizáció korában. A nagy érdeklődésre számot tartó beszélgetésre a belépés szintén ingyenes és a rendezők szinkrontolmácsolást is biztosítanak.

Az eseményekről a Budapest Music Center honlapja (http://www.bmc.hu) tartalmaz bővebb információkat, ahol egy műsorváltozás is szerepel: szeptember 11-én a Jazz Dómban, Georgi Kornazov balesete miatt Emile Parisien, a Kornazov-kvintett szaxofonosa lép fel saját kvartettjével.

Steiner Gábor

Related Posts

Django Feszt Budapest 2023

A Margitszigeten rendezik meg idén a Django Feszt Budapestet A margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg idén a gypsy dzsessz magyar előadóit felvonultató Django Feszt Budapest…

A zene szárnyain – swing és gospel Vácon és Bánkon

2013. júniusában igazán különleges programban lehet része a jazzkedvelő közönségnek Vácon és Bánkon. A Jazz and gospel – A zene szárnyain 2013. június 29-én egy-egy…

És itt van a Sziget fesztivál nulladik napi programja!

A Sziget fesztivál idei nulladik napján, augusztus 6-án a „Fesztiválköztársaság” átalakul Csodaországgá, melynek közepén, a Nagyszínpadon a Quimby egy ide komponált, egyszeri és megismételhetetlen világot…

Megújul a Sziget Fesztivál az idén

Nemzetközi trendekhez igazodva a látványra kíván a korábbinál is nagyobb figyelmet fordítani idén a Sziget, amely augusztusban több új helyszínnel jelentkezik.