Destillata 2011 nemzetközi párlatverseny

A magyar főzdék ismét kiválóan szerepeltek az idei Destillata nemzetközi párlatversenyen, ahol 12 ország, 171 (ebből 24 magyar) főzde 1 560 mintával vett részt. Az ausztriai Bad Ischl üdülővárosban megrendezett díjátadóról összesen 120 éremmel térhettek haza a magyarok, így összesítésben hazánk a harmadik helyet érte el. A Nemzetgyőztes 14 éremmel az Agárdi Pálinkafőzde lett, a következő legtöbb (13) díjat a Zimek Manufaktúra nyerte el, és a Vitalis Kft. Magyar Kajszi Barack pálinkáját díjazták az Év Pálinkája címmel. A megméretésen több különlegesség is elismerésben részesült, mint például az aranyérmes kömény, az ezüstérmes kadarka seprő- és medvehagyma, valamint a bronzérmes kávé és sajmeggyvirág párlatok.

Destillata 2011 nemzetközi pálinkaverseny
Destillata 2011 nemzetközi pálinkaverseny

A hazai nyertesek díjait Font Sándor képviselő, a Magyar Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke, Wolfgang Lukas, a Destillata ügyvezető igazgatója és Panyik Gáborné dr., a Pálinka Céh Egyesület elnöke adta át Budapesten.

Az 1992 óta megrendezett Destillata nemzetközi párlatversenyen idén 12 országból 171 főzde indult 1 560 mintával. A pályázók közül Ausztria (558 éremmel) nyerte el a legtöbb elismerést, amit Németország követett (311 díjjal), de hazánkra is büszkék lehetünk az eredményeket tekintve.

Az aranyérmes termékek közül a zsűri minden gyümölcsbesorolás szerinti csoportból kiválasztja azt a mintát, amelyik elnyeri az Év Pálinkája (Edelbrand des Jahres) címet. Amennyiben az adott csoporton belül csak egy arannyal jutalmazott párlat van, akkor a zsűri eldönti, hogy megkaphatja-e a címet. A 2011-es Destillata versenyen az új résztvevőként induló magyar főzdék 34 éremmel járultak hozzá a hazai sikerekhez. Közülük is kiemelten szerepelt Etyeki Czimeres pálinkáival a Pap és Pap Kft., összesen 10 éremmel (2 arany, 3 ezüst, 5 bronz), a Tuzséri Pálinka Manufaktúra Gyümölcspárlat Bt. 7, a Rácz és Rácz Pálinka Manufaktúra Kft. pedig 6 éremmel. A Miskolci Likőrgyár Zrt. Prekop Pálinkafőzde két bronzérmes (Bio Vadkörte és Gönci Barack) pálinkái mellett, a speciális termékcsoportba tartozó likőr* kategóriában a főzde Marcipán Likőrje arany-, a Csokoládé ízű Tejszín Krémlikőrje pedig bronzérmes lett.

A bírák ez alkalommal is díjjal jutalmaztak párlat- és pálinka különlegességeket, mint például a Nemzetgyőztes Agárdi Pálinkafőzde ezüstérmes Kadarka seprőpárlatát. Az újdonságként szereplő, különleges minták közül elismerésben részesült még a Zimek Manufaktúra aranyérmes Kései meggy és szőlő vegyespálinkája, a szintén aranyérmes Kömény-, a bronzérmes Kávé- és Sajmeggyvirág párlatai, valamint a Brill Pálinkaház Kft. ezüstérmes Medvehagyma párlata.

Az idén 34 fős nemzetközi szakmai zsűri összetétele szinte minden évben változik. A Destillata ítészei mindannyian vizsgázott szakemberek, akiknek feddhetetlen, minőségorientált és független munkáját kóstolótréningek és továbbképzések (pl. a karakterizáláshoz szükséges verbális ismeretszerzés, faj- és fajtaismeret, szenzorikus képzés) biztosítják. Ebben az évben osztrák, német, svájci, olasz, cseh és 2 magyar szakemberből (Lovassy György és a 2009-es „Év Főzőmestere” díjas Vértes Tibor) állt össze a bírálók köre. A kóstolóbizottságok a főzdék által nevezett, legalább kétszeres szűrőn átjutott mintákat négy szempont alapján értékelik: kiemelten fontos az illat- és íztisztaság, a gyümölcs karakteressége és a harmónia, tehát az összbenyomás.

forrás: GSZT szakuájság
Gasztronómia, Szálloda, Turisztika

Related Posts

Fokozza a zsírégetést az edzés előtt fogyasztott erős kávé

Az edzés előtt fél órával fogyasztott erős kávé fokozza a zsírégetést egy spanyol kutatás szerint. A Granadai Egyetem (UGR) pszichológiai karának tudósai kimutatták, hogy a…

Kávézót nyitott az Agave Kiadó a Nagymező utcában

Az Agave Kiadónál nem marad el a Könyvhét! Nagy örömmel jelenti be a Kiadó, hogy megnyitott az Agave könyvek és kávézó! Címünk: 1065 Budapest, Nagymező…

KÉT SCITEC VERSENYZŐ IS A TOP 10-BEN VÉGZETT A MR. OLYMPIÁN

Las Vegasban szeptember 14-16. között 52. alkalommal rendezték meg a világ legrangosabb testépítő és fitness versenyét, az Olympia Weekend-et, ahol többek között a Mr. Olympia…

2016 pálinka trendjei

A 2016-os év ismét a gasztronómia és a hungarikumok köré szerveződik hazánkban. A kürtöskalács, a kolbász és a fűszerpaprika mellett pedig a legkedveltebb hungarikum egyértelműen…