Fotópályázat – nyeremény: Korzikai gyalogtúra

December 20-án kerül a mozikba a Világok arca: Baraka alkotóinak új filmje, a Samsara – A lét örökös körforgása. A premierhez kapcsolódóan a forgalmazó ADS Service és az utazom.com fotópályázatot hirdet, melynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a természet értékeire és a Föld kulturáinak sokszínűségére. A beküldési határidő december 5-e, a fődíj egy 12 napos Korzikai gyalogtúra.

A Samsara – A lét örökös körforgása című fotópályázatra az azonos című film képi világához hasonló témájú színes, vagy fekete-fehér képeket várnak a szervezők. A versenyen életkortól, lakóhelytől, foglalkozástól függetlenül bárki részt vehet, nevezési díj nincs.  Egy induló legfeljebb 3 képpel pályázhat, melyek a szerzői jogaival rendelkezik, s melyek tartalma nincs számítógépes utómunkával megváltoztatva. Feltétel, hogy a beküldött képek hosszabbik oldala 1200 pixel méretű legyen, a file mérete pedig nem haladhatja meg a 3 Mb-ot. A beküldött alkotások címe a következő adatokat kell, hogy tartalmazza (ékezetekkel): a pályázó CSALÁDINEVE_KERESZTNEVE_Aképcíme.JPG A képeket elektronikus úton kell eljuttatni a szamszara@adsservice.hu címre ÉS feltölteni a Samsara – A lét örök körforgása magyar facebook oldalára: https://www.facebook.com/samsara.hu

A beérkezett pályaműveket az On the spot című műsor készítői, Cseke Eszter és S. Takács András, valamint a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Szamódy Zsolt bírálja majd el. A legjobb fotó készítője 12 napos Korzika gyalogtúrát, a második helyezett a Mont Blanctól a toszkán tengerpartig tartó 10 napos gyalogtúrát, a harmadik helyezett pedig egy 5 napos gyalogtúrát nyer a Dolomitokba a www.utazom.com jóvoltából. Az első három helyezett műveiből, valamint a zsűri által kiválasztott további 10-15 képből az ADS Service Kft. kiállítást szervez. A pályázat beküldési határideje 2012. december 5. Az eredményhirdetés december 14-én lesz, a hivatalos díjátadó pedig december 17-én, a film díszbemutatóján az Uránia Nemzeti Fimszínházban.

A részletes pályázati feltételek itt olvashatók: https://www.facebook.com/samsara.hu a film előzetese pedig itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=yOVulkIYB6A

A SAMSARA – A LÉT ÖRÖKÖS KÖRFORGÁSA című film december 20-án kerül a hazai mozikba. A Világok arca: Baraka című film készítőinek legújabb munkája szintén szöveg nélkül, kizárólag a képek és a zene erejével ragadja magával a nézőt egy 100 perces utazásra a világ különböző tájait, kultúráit bemutatva. A stáb 5 éven keresztül, 5 kontinens 25 országában forgatott. A csodálatos felvételeken a szent földek, a katasztrófa sújtotta övezetek, ipari komplexumok és természeti csodák lélegzetelállító látványa adja.

Related Posts

Páratlan összefogás a Balaton-felvidék természeti kincseiért

Indul a „Sokszínű Balaton-felvidék” fotópályázat „Sokszínű Balaton-felvidék – Theodora különdíj” címmel közös fotópályázatot hirdet az ország egyik legrangosabb természetfotó-pályázata, a Varázslatos Magyarország és a kékkúti…

André Kertész fotográfiáiból nyílik kiállítás Belgiumban

André Kertész magyar származású fotóművész fényképeiből nyílik kiállítás szombaton a dél-belgiumi Charleroi Fényképmúzeumban. A Liszt Intézet, brüsszeli Magyar Kulturális Központ támogatásával megvalósult tárlat André Kertész…

Fényterápia, Tombor Zoltán fotókiállítása

A karanténidőszakban tapasztalt érzéseket örökített meg első önálló, intézményi kiállításán Tombor Zoltán. A fotográfus Fényterápia című tárlata kedden nyílik a Mai Manó Házban, ahol válogatás…

Ismét látható Máté Bence természetfotós kültéri kiállítása

Hatalmas méretű, ultramodern paravánok csempészik be a jelenkor természeti csodáit Székesfehérvár főterére. 333 négyzetméter üvegfelületen 623 olyan fotót csodálhatunk meg, amelyek több száz nemzetközi versenyen…

egy hozzászólás: “Fotópályázat – nyeremény: Korzikai gyalogtúra”

Hozzászólások lezárva