Kártérítést kaphatnak a devizahitelesek Kártérítést kaphatnak a devizahitelesek - Kártérítést kaphatnak a devizahitelesek Full view

Súlyos visszaélésekre hívja fel a figyelmet a jogász, aki korábban azzal került a középpontba, hogy a megnövekedett törlesztőrészletek miatt pert indított saját bankja ellen

Kártérítést kaphatnak a devizahitelesek

Súlyos visszaélésekre hívja fel a figyelmet a jogász, aki korábban azzal került a középpontba, hogy a megnövekedett törlesztőrészletek miatt pert indított saját bankja ellen.

Kártérítést kaphatnak a devizahitelesek
Kártérítést kaphatnak a devizahitelesek

Dr. Czirmes György és ügyvédtársai rámutattak, hogy a polgári törvénykönyv egyik jogszabálya szerint a devizaalapú szerződéseknél a bankok forintösszeget folyósítanak, ezért a külföldi deviza csak úgynevezett nyilvántartási eszközt jelent – írja a Blikk.

– Mivel a bank nem devizát ad kölcsön, hanem forintot, ezért az árfolyamváltozás a tőkét nem befolyásolhatja – magyarázta dr. Czirmes György.

Mint mondta, ha a kölcsön folyósítása és a törlesztés is devizában történne, de az adós nem rendelkezne ilyen pénzzel, a befizetések esetében valóban viselné az árfolyamváltozás terhét, mivel az aznapi forintárfolyamon kellene beszereznie a törlesztéshez szükséges devizát. Itt azonban nem erről van szó.

Hitelt szeretnél? Felejtsd el!

– A fentiek miatt az árfolyamváltozás áthárítására a bankoknak nincs joguk, ezért az utólag történt tőkeemelkedés és törlesztőrészlet- emelkedés összege vagy visszajár az adósnak, vagy be kell számítani a fennmaradó törlesztő­részletekbe – vélekedett az ügyvéd.

Szerinte ráadásul azok az adósok, akiknek a garanciaként lekötött ingatlanát, autóját elvették, mert nem tudták fizetni a törlesztőrészletet, kártérítést követelhetnek a banktól.

Dr. Czirmes György és ügyvédtársai egy másik jogsértést is felfedeztek: ha a bankok valóban devizában folyósítanák a hitelt, egy kormányhatározat szerint az árfolyam-ingadozási sáv akkor is legfeljebb 15 százalék lehetne.

Ám mivel ezt a bank eltitkolta a 2003. június 5. és 2008. február 25. között kötött szerződéseknél, a dokumentumok vonatkozó részei és következményei érvénytelenek, ahogy azok az árfolyam-kockázati nyilatkozatok is, amelyekbe nem volt beépítve a fenti korlátozás.

Written by erika

Leave a comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.