Téli depresszió – betegség, vagy állapot?

Az egy dolog, hogy sokan nem szeretik a hideget, és nehezebb ilyenkor kimozdulni, de a szürkeség, a napfény hiánya, a korai sötétedés nem tesz jót a léleknek. Hacsak nem a Bahamákon éljük túl a telet, pár dolgot érdemes tudni a téli depiről.

A megnyugtató az benne, hogy inkább állapot, mint betegség: egyszerűen túl kell élni és kész. Nem kell azonnal kedélyjavítóért rohanni a pszichiátriai rendelőbe, de túlélni sem könnyű, főképp ha valaki hajlamos rá, az kétségtelen.

Tünetei akkor érdekesek, ha egyébként nem jelentkeznek az életünkben, csak ebben az időszakban: étvágytalanság jellemezheti, esetleg pont az ellenkezője, a túlzott étvágy, a „bánatevés”, nassolás. Sokan aluszékonnyá válnak, nehezen mozdulnak ki otthonról, csökken a munkakedv, néha még a szexuális igények is.

Súlyosabb esetekben akár a (nem időszakos) depresszió szokásos tünetei is jelentkezhetnek, szorongás, kilátástalanság érzése, ingerlékenység, kedvetlenség, túlzott aggodalom, érzékenység. Nem ritkán fejfájás és szédülés is kísérheti. Ilyenkor már tényleg érdemes orvoshoz fordulni.

Ha a táj már havas, az általában csökkenti a tüneteket, ha nem szürke minden, hanem ünnepi-fehér, az sokat segít. Mert persze a fő ok a déli depresszióban a fényhiány, amely sajnos nem pótolható szoláriumozással, csak orvosi fényterápiával. A panaszokat ugyanis a melatonin hormon túlzott jelenléte okozza, amely a fényhiánynak köszönhető. A fényterápia hatására a melatonin szint normalizálható, és megszűntethetők a tünetek.

Sok jó megoldás van, még akkor is, ha momentán nem tudunk elhúzni családostul a Bahamákra. A mozgás kiemelkedő fontosságú: termeli az endorfint, feldob, vitalitást ad. Bármilyen otthoni mozgás megteszi, de a napi séta is elég lehet a busz helyett.

Étkezési szempontból lehet javítani a helyzeten halolaj tartalmú étrend kiegészítővel, ami Omega 3 zsírsavat tartalmaz, amely segít a depresszió legyőzésében. az anyag megtalálható tengeri halakban, lenmagban, dióban, és a mogyoróban is. Emellett nem csak a megfázás ellen, hangulatjavítónak is kiváló a C és a B vitamin megfelelő bevitele. A banán és a csoki is boldogságérzetet ad, – persze módjával fogyasztva, mert utána jöhet a tavaszi depresszió a kihízott ruhák miatt.

A nők ösztönösen alkalmazzák téli rosszkedv ellen a divattervezők által is jól ismert módszert: a színes, vidám ruhák, kiegészítők viselését is. Egy piros, sárga, vagy kék sál, sapka nem csak az öltözködést dobja fel, hanem a kedvünket is.

Figyeljünk oda a gyerekekre is: érdekes módon rájuk is erőteljesen hat a téli rosszkedv, valamint a fiatal korosztályra. A gyerekek teljesítménye lelassul, kedvetlenek, reggel nem lehet őket kiimádkozni az ágyból. A mozgás, és a tápláló, omega zsírsavakban gazdag étkezés sokat segít, de persze a legjobb megoldás náluk is az elfoglaltságok kibővítése, a sok mozgás beiktatása.

Ha végképp úgy érezzük, hogy nem bírunk a rosszkedvvel, mindenképpen keressünk fel egy szakembert. Sok ember kénytelen a természetes módszerek mellett időszakos hangulatjavító gyógyszerekkel élni túl a telet.

Végül egy részlet a jobb kedvhez Lázár Ervin Négyszögletű kerekerdő című meséjéből, Mikkamakka megoldásával.

Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.

De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem! Hogy felidézze minden: egy ferde tekintet, egy régi tárgy, egy poros fénykép, a szélfújta levelek, az eső, az eldübörgő vonatok zaja. Na nem! Alig merek már kinézni az ablakon. Ott szokott előbukkanni a Szomorúság, a faluvégi dombhát mögül. Hű, komor ám, sötétbarna! Lép egyet, s már a Ráday-kastély tetején van, még egyet, s már itt áll a vasúti kocsma udvarán; s mi neki onnan az én ablakom! Semmi. Már kopog. „Dehogy eresztlek – gondolom –, dehogy!” Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megvakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu. Reménykedem mindig, hogy nem hozzám jön. Annyian laknak errefelé… És már kopog is, kopp… kopp.

Ma is elég bánatosan kelt fel a nap. „Rossz jel, hű, de rossz jel!” – gondoltam. Nézek a dombhát felé… Akár ne is mondjam: ott komorlott, gomolygott, nőtt, nődögélt. Jött. Kapkodtam a fejem, menekültem volna. De hova?

Az meg ott már lépni készült. Na, néztem riadtan, mindjárt a Ráday-kastély tetején lesz.

S ebben a pillanatban csöngettek. Nagyon vidáman szólt a csengő. Mert az én csengőm tud vidáman szólni, kétségbeesetten, egykedvűen. Aszerint, hogy éppen ki nyomja kint a gombot. Ugrottam, tártam az ajtót. Na, mondhatom! Még az állam is leesett. Egy macskaforma kis figura állt az ajtóban, fekete kalapban, piros ingben, farmernadrágban, a lábán ormótlan bakancs lotyogott-kotyogott. Már nyitottam a számat, hogy ilyesféléket mondjak: „Kicsoda ön, uram, és mit akar?” – de nem jutott rá idő, mert az ott kint rám kiáltott:
– Fussunk!

Eszembe jutott rögtön a Szomorúság. Hej, lehet, hogy már ott kipeg-kopog az ablakomon! Nosza, neki a lépcsőháznak! Ropogott a cipőnk talpa, mint a géppuska, a fordulókban meg csisz-csosz, csisszent-csosszant, aztán megint ripp-ropp, klipi-klapi… De a második fordulóban észbe kaptam. Megálltam.
– Hiába futunk. Úgyis elkap.

Megállt a nagy bakancsú, és szelíden rám nézett.
– Mikkamakka vagyok – mondta. – Hallottál már rólam?
– Még nem.
– Akkor most majd hallasz – hadarta. – Fussunk!

Most már nem aggályoskodtam. Futottam. Ha egyszer Mikkamakkának hívják, nem lehet akárki. Futottunk végig a falun, ahogy a lábunk bírta.

A szembejövőknek kikerekedett a szeme láttunkra. Nicsak, itt fut egy medveforma férfi meg egy gyerekforma macska! Ettől elnevették magukat. A nevetés ránk is ránk ragadt, a réten már nevetve futottunk.

Borsos-Kőszegi Erika
Pszichológus