Az újévi fogadalmak hatása

A legtöbben az év első napján tesznek valamilyen fogadalmat, például többet fognak tornázni, vagy leszoknak a cigarettáról. De csak kevesen tartanak ki elhatározásuk mellett. Pedig érdemes véghezvinni a tervet, pár eredmény, hogy könnyebb legyen.

Az újévi fogadalmak hatása
Az újévi fogadalmak hatása

Kevesebb alkoholt iszom

Aki rendszeresen fogyaszt szeszes italt, nemcsak a szervezetét, de a bőrét is tönkreteszi. Sőt, a gyakori ivászat hatására emelkedik a májbetegség, a rák, a magas vérnyomás, az agyvérzés és a depresszió kialakulásának esélye.

Eredmény egy hét múlva: Ha kevesebbet iszol, megszabadulsz sok fölösleges kalóriától, ezáltal a derekad körül csoportosuló zsírpárnáktól. Így akár már ennyi idő alatt laposabb lehet a pocakod.

Egy év múlva: Jelentősen csökken az úgynevezett zsírmáj, a mellrák és a magas vérnyomás létrejöttének kockázata.

Egészségesebben eszem

A helyes étrend naponta ötször tartalmaz gyümölcsöt és zöldséget, sok rostot – például teljes kiőrlésű kenyeret és rizst –, valamint hetente két adag halat.

Azonnali hatás: A rostoknak köszönhetően több energiád lesz, ráadásul a vércukorszinted is állandó marad, így nem éhezel meg hamar, tehát nassolni sem fogsz. Emellett a halban található esszenciális zsírsavak egészségesebbé varázsolják arcszíned. Azt is megfigyelheted, hogy a náthán vagy a megfázáson hamarabb túl leszel, köszönhetően az extra adag C-vitaminnak.

Egy év múlva: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának, illetve bizonyos rákfajták, pl. a bélrák kialakulásának esélye.

Az újévi fogadalmak hatása
Az újévi fogadalmak hatása

Sportolni fogok

Eleinte talán sajognak a csontjaid, és izomlázad lesz, de ne hagyd, hogy ez visszatartson. Hamarosan számos pozitív eredményre számíthatsz, amennyiben hetente négyszer 30 percen át sportolsz valamit.

Azonnali hatás: A mozgás következtében felszabaduló endorfin hormonoknak köszönhetően sokkal derűsebb leszel.

Egy hónap múlva: Hacsak nem kezdesz el többet enni, hamarosan kilóidnak száma is csökkenni fog, így nincs más dolgod, csak bezsebelni a bókokat. Bónuszként ráadásul nő a tüdőkapacitásod, és a szíved is erősödik, tehát a lépcsőzés sem okoz megterhelést többé.

Egy év múlva: Csökken a szív- és keringési betegségek kialakulásának kockázata, és erősödnek csontjaid.

Kevesebb kávét iszom

Mivel szervezeted egyre inkább hozzászokik a koffeinmennyiséghez, egyre többet kíván. Jó lenne, ha naponta maximum két kávét fogyasztanál.

Eredmény néhány héten belül: Eleinte megvonási tünetekre számíthatsz, fáradtabbnak, levertebbnek érezheted magad, és fejfájással küzdhetsz, de érdemes kitartanod! Egy idő után ugyanis megfigyelheted, kávé nélkül is képes vagy ugyanolyan éber és friss maradni. Próbáld ki a zöld teát! Ennek hatása lassabban érezhető, mint a feketelevesé, cserébe viszont tovább tart! Ráadásul a zöld teának emellett számos pozitív tulajdonsága van: például kiváló antioxidáns, így segít a betegségek megelőzésében, és lassítja az öregedési folyamatot.

Az újévi fogadalmak hatása
Az újévi fogadalmak hatása

Leszokom a cigiről

Valószínűleg az elvonási tünetektől félsz, ez tart vissza a dohányzás abbahagyásától. Pedig emiatt kár lenne feladnod ezt az elhatározást. Hiszen számos leszokást segítő módszer és eszköz áll rendelkezésedre. Beszélj orvosával, aki segíthet kiválasztani a legjobb megoldást.

Azonnali hatás: Mindössze nyolc óra kell ahhoz, hogy a vérben lévő nikotin és a mérgező szén-monoxid a felére csökkenjen, és az oxigénszint is rendeződjön.

24 óra múlva: A nikotin és a szén-monoxid kiürül a szervezetedből.

Két nap múlva: Visszatér az ízlelés és a szaglás.

9 hónap múlva: Jelentősen tisztulnak a légutak, így mérséklődik – vagy akár meg is szűnik – a köhögés. Enyhül a légszomj, könnyebbé válik a fizikai munka, és növekszik az általános teljesítőképesség.

Eredmény 5-15 éven belül: Pontosan annyi esélyed van arra, hogy szívrohamot kapj, mint egy olyan embernek, aki sosem gyújtott rá.

Forrás: msn mai nap
Fotó: MenHealthMagazine

Related Posts

Fokozza a zsírégetést az edzés előtt fogyasztott erős kávé

Az edzés előtt fél órával fogyasztott erős kávé fokozza a zsírégetést egy spanyol kutatás szerint. A Granadai Egyetem (UGR) pszichológiai karának tudósai kimutatták, hogy a…

Dallos Bogi & Camila Cabello: Imádják a chunky sneaker trendet!

Dallos Bogi szerint ez az év a női előadók tekintetében mindenképpen Camila Cabello esztendeje volt! A világhírű énekesnő slágereivel az élre tört és hat (!)…

Keressük a Mellrák Elleni Küzdelem Hétköznapi Hőseit

Egy emlődaganatban szenvedő nőnek a betegségen felül is rengeteg nehézséggel kell szembesülnie. Éppen ezért a mellrák elleni mindennapi küzdelmében egy kedves bátorító szó, lelki támogatás…

Alakformálás bárhol, bármikor!

Tuti edzéstippek otthonra Dudás Lilitől Nincs időd heti kétszer-háromszor edzőterembe járni? Semmi gond! Az álomalak otthon is elérhető! Dudás Lili személyi edző, fitneszversenyző, az Életmódváltók…