Négy és fél millió forint gyűlt össze a Budavári Borfesztivál Jótékonysági Borárverésen

Pár nappal a Budavári Borfesztivál után 15. alkalommal került sor a Jótékonysági Borárverésre, ahol ismét lehetőség nyílt arra, hogy a társadalom sikeres tagjai, a szőlő- bor ágazat eredményes vállalkozói megmutassák: mennyire fontosak számukra az elesettebbek, a segítségre szoruló embertársaik.

_ZZS7155

Szeptember 19-én, a Magyar Tudományos Akadémia Budavári Szalonjában, a gálavacsorával egybekötött rendezvény célkitűzése az volt, hogy segítsen a nehéz sorsú családok gyermekeinek étkeztetésében.
Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy „a 21. században Magyarország nem lehet annyira szegény, hogy egyetlen gyermek is éhes maradjon.” A Szeretetszolgálat az idén – jelzésképpen – pékséget nyitott Óbuda egyik lakótelepén. Ezen a környéken már nem indul gyerek éhes gyomorral iskolába. Tudják, nem nyithatnak mindenhol pékséget, de felveszik a harcot az éhezés szörnyetegével és erre szánják a jótékonysági borárverésből befolyó összeget is.

Az eseményen Bokros Zsigmond, a Gyermelyi Holding Zrt. igazgatóságának elnöke, nyugalmazott igazgatója vehette át a „Máltai Jótékonysági Pont” címet sok éve tartó, a szegénység enyhítéséért tett erőfeszítései elismeréseként.

A borárverésen dr. Dula Bence, egri szőlő-bortermelő, nemzetközi szaktanácsadó közreműködésével mind a 48 tétel gazdára talált és összesen 4.525.000 forint folyt be.

_ZZS7221

A kikiáltási árhoz képest a legmagasabb vételi árat a Bene Pincészet édes Tokaji – muzeális – borkülönlegességeiből álló 3 palackos tétel, az 1974-es és az 1993-as évjáratú 6 puttonyos Tokaji Aszú és az 1985-ös évjáratú 5 puttonyos Tokaji Aszú érte el, amely 35 ezer forintról indult és 300 ezer forintért kelt el.

A három palackos tételek közül ugyancsak magasra értékelték a licitálók az egri St. Andrea Pincészet Áldás Egri Bikavér Magnum 2007-es, 2008-as és 2009-es évjáratú tételét, amely 35 ezer forintról indult és 100 ezer forintért talált gazdára. Az Ikon Borászat 2009-es évjáratú, 3 palackos tétele, a két Ikon Tulipán és az Ikon Magnum Cabernet franc is az induló árhoz képest magas áron, 75 ezer forintért kelt el.

Az egy palackos tételek közül Garamvári Vencel felajánlása a 2000-es évjáratú, az évezred-fordulóra készített különleges száraz pezsgője – amelyből már csak néhány palack áll rendelkezésre – a Vincent Magnum Brut ért el kimagaslóan magas, 65 ezer forintos leütést.

Jelentős sikere volt még a Budavári Borfesztivált szervező, Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. által felajánlott, 6 palackos VinAgora aranyérmes magyar borválogatásnak, amely 40 ezer forintról indult és 105 ezer forinton zárt.

A 22. Budavári Borfesztivál eseménysorozata, amelynek közel 30 ezer látogatója volt, méltóképpen fejeződött be.

Bővebb információ:

László Ágnes, a Borfesztivál sajtófőnöke agnes.laszlo@gmail.com

Oláh Rita, kommunikáció, sajtó kapcsolatok olah.rita@winefestival.hu

www.aborfesztival.hu, www.facebook/borfesztival.hu

Related Posts

Nagykorú lett Eger legnagyobb borgasztronómiai fesztiválja – XVIII. Egri Bikavér Ünnep

Idén már tizennyolcadik alkalommal rendezik meg az Egri Bikavér Ünnepet Szent Donát, a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentjének napja alkalmából, július 10-13. között. Mintegy negyven borászat és…

BOR és NŐ… mindig másért szép! – Hölgyek a Budavári Borfesztivál reflektorfényében

A 22. Budavári Borfesztiválon a nőké és a hölgy borászoké a főszerep. Egyre többen vannak azok a hölgy borászok, akik boraikkal kiemelkedő sikereket érnek el.…

Fiatalság, borosság – Fókuszban a fiatalok a 21. Budavári Borfesztiválon

Az idei Budavári Borfesztiválon a fiatal borászoké a főszerep. Felnőtt a második generáció. (Talán) mindent tudnak a szőlőről, borról, az apró családi titkokról. Közülük páran…

Tedd ki a polcra életed koncertjét, és támogasd a daganatos gyermekeket!

Négy év után újraindul a Bin There és a Budapest Park közös projektje. Ennek lényege, hogy olyan zenekari “szemetet” zárnak palackba, ami a rajongók számára…