Éljenek a magyar hősök! – Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle

Tematikus nap klasszikusokkal folyt november 21-én a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle a Marcibányi Téri Művelődési Központban.  Lúdas Matyi és Toldi Miklós személyében a magyar irodalom két legendás alakjával találkozhattunk a 21-i két előadásban.

unnamed

A Budapest Bábszínház előadásához a szöveget Tasnádi István írta, amelyben tökéletes egyensúlyban keveredett az eredeti Fazekas mű a mai szófordulatokkal, időnként a szlenggel is. A humoros, kifejezetten szórakoztató produkcióhoz nagyban hozzájárult a csodálatos bábok tökéletes technikájú mozgatása, s az unalomig ismert jelenetek soha nem látott módon történő megvalósítása. És talán az is ma történt meg először, hogy a zsűri és a szemletanács valamennyi tagja, abszolút egyetértésben méltatta az előadást: „Remek előadás, talán ennél még egy kicsit több is!”
A színművészetisek Toldija eredetileg vizsgaelőadásnak készült, ami annyira túlnőtte magát ezen, hogy lassan hetvenedszerre lépnek színpadra vele. A kellékek a díszlet, mind-mind azok a tárgyak, amiket a próbaterem berendezéséből hasznosítani tudtak, a felmosó vödörtől a tornaszőnyegen keresztül a terem ablakaiig. Az előadás különlegessége, hogy a fizikai mozgásszínház összekapcsolása a klasszikus szöveggel olyan színházi nyelv, amivel ritkán találkozhatnak gyerekek. A szöveg, a mozgás, a zene, majd később az akciófestészet által több művészeti ág „nyelve” jelenik meg a darabban, amitől az az érzésünk, mintha több előadást látnánk.

Related Posts

Homokember – Audiovizuális összművészeti lélek-utazás a Mozsár Műhelyben

2018. májusában mutatja be a Homokember című összművészeti előadást a Mozsár Műhely Gyöngy Zsuzsa, Lendváczky Zoltán, Patkós Márton, és Zsótér Sándor előadásában. E.T.A. Hoffmann A…

A MARCZI KÖZÖSSÉGI TÉR MÁJUSI PROGRAMJAI

Gyertek a Marcziba májusban is, rengeteg élmény vár mindenkit: korosztálytól, nemtől érdeklődéstől függően mindenki talál kulturális csemegéket. Színház MÁJUS 13. SZOMBAT 19.00 MÁJUS 21. VASÁRNAP…

30 év után megújult a Radnóti Színház arculata

Az igazgatóváltást követően újrapozícionálja magát a Radnóti Színház. Ennek egyik leglátványosabb lépéseként az intézmény arculata 30 év után teljesen megújult. Az új Radnóti friss, lélegző,…

Befutott az Orient

Az Orient című zenés színházi előadás ősbemutatója és egyben világpremiere december közepén volt Gödöllőn. A Művészetek Háza Gödöllő és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkcióját…