Könyvajánló: A szikra – nem egyedülálló történet

Jake Barnett IQ-ja nagyobb, mint Einsteiné, fotografikus memóriával rendelkezik, és képes volt két hét alatt egyedül megtanulni a függvénytant. Az, hogy ez a rendkívüli elme nem veszett az autizmus ködébe, csak édesanyja kitartásának köszönhető. A szikra című könyv ennek az asszonynak a visszaemlékezése. Annak a harcnak a leírása, amelyet Kristine Barnett egyszerre vívott a környezetével – beleértve a férjét is –, akik gyermeke fejlesztése során csak a legalapvetőbb készségekre fókuszáltak, és Jake autizmusával, amelynek köszönhetően a fiú figyelme egyre inkább elfordult az őt körülvevő világtól.

unnamed

Kristine és Jake története nagy figyelmet keltett Amerikában, de fontos tudni, hogy nem egyedi eset. „Azzal ajánlották nekem ezt a könyvet, hogy egy hasonló sorsú édesanya írása. Magam is elcsodálkoztam, mennyire igaz ez, egészen elképesztő egyezések vannak a történeteinkben” – írja Kovács Adrienn, a Más-Forma Egyesület alapítója, két autizmussal élő fiú édesanyja. Ő Kristine Barnetthez hasonlóan saját maga kezdte tanítani gyermekeit, majd más sérült gyerekeket is befogadott családi napközijébe. „Az autizmus olyan ütőkártya, ami mindent visz, felülírja minden tervedet. Én nem pedagógusnak készültem, mint a könyvben szereplő édesanya, Kristine. Nekem nem maradt más, mert ellátást mi sem kaptunk – otthagytam a munkahelyemet, és ugyanúgy családi napközit nyitottam, mint ő, és mellette elvégeztem a gyógypedagógiai főiskolát. És én is elkezdtem befogadni a gyerekeket.”
Kristine Barnett úgy döntött, nem azzal törődik, amire a fia képtelen, inkább a képességeire fog koncentrálni, a Jake-ben felfedezett „szikra” – a szenvedélyes érdeklődés – lángra lobbantásán fáradozott. Adrienn is nagyon fontosnak látja azt, hogy a gyerekek egyéni képességeire figyeljenek a fejlesztésük során: „Az egyik fő probléma odakint is, idehaza is az, hogy ez egy spektrum betegség, de megpróbálnak mégis egy hivatalos, mindenkin végrehajtható »egyenkezelést« ráhúzni minden érintett kisgyerekre és családra, aki pedig ezt nem követi, az szánalomra méltó bolond.” Adrienn mellett más gyógypedagógusok is gyakran elmondják, hogy az autizmussal élő gyerekek mind egyedi esetek, akiket „meg kell tanulni”. Ezért is lehet ennyire hatékony az, ha a szülők nevelik a gyermeket, hiszen ők állnak a legközelebb hozzá. „Mi ismerjük a legjobban, kívül-belül. A szempillája állásából is tudom, mire gondol éppen – hiszen olyan sok éven át csakis ebből tudhattam, mivel nem beszélt, arcjátéka nem volt…”
Jake története nevezhető különlegesnek, hiszen a fiú édesanyja kitartásának köszönhetően nemcsak hogy be tudott illeszkedni a közösségbe, hanem az is kiderült, hogy zseniális érzéke van a fizikához és a matematikához. A szikra azonban nem csak a zseninek született gyerekekről szól. Adrienn szerint az autizmussal élő gyermekek esetében „önálló életük záloga, hogy megtaláljuk azt a bizonyos szikrát, amit a könyvben Kristine sikerrel lángra lobbant Jake-ben. Neki már biztosan lesz munkája, saját élete, a mamája ügyes volt. Kristine egyben nagyon-nagyon jó ember, amiért megpróbálta erre az ügyességre előbb szűkebb környezetét, majd – a könyvön keresztül – az egész világot is önzetlenül megtanítani. Apukák, anyukák: a felelősség és a döntés a ti kezetekben van. Ha nem autista gyermeket neveltek, akkor is.”

Kiadó: EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma: 404
Borító: FÜLES, KARTONÁLT
Súly: 350 gr
ISBN: 9789630796774
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 2013
Ára: 3290 Ft.

 

Related Posts

Divatikonok az Európa Könyvkiadónál

Az idei év első felében két ikonikus divattervezőről jelentetett meg életrajzi kötetet az Európa Könyvkiadó. Yves Saint Laurent-ről Laurence Benaïm írt alapos, a múltszázadtól napjainkig…

Könyvajánló – Egressy Zoltán: Júlialepke

Régebbi és korábban meg nem jelent novellákat vegyesen tartalmaz Egressy Zoltán Júlialepke című új könyve. Az elbeszéléskötet június elején jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Könyvajánló – Szöllősi Mátyás: Budapest Katalógus

Az Európa Könyvkiadó gondozásában június elején jelenik meg a Budapest Katalógus projektből született könyv. A kötet színes portréfotókkal és a hozzájuk tartozó magyar és angol…

Könyvajánló – Vámos Miklós: LEHETETLEN + RÖGTÖN

Vámos Miklós 1995 és 2003 között dolgozott televíziós műsorvezetőként. Beszélgetős műsorai kihagyhatatlan programok voltak: Vámos kiválóan kérdezett, vendégi – színészek, írók, zenészek – pedig remek…