Wiz Khalifa a 2014-es Balaton Soundon!

Igen, már biztos, hogy Pittsburgh hercege Magyarországra jön, és a Balaton Sound sztárfellépője lesz.

WIZ-KHALIFA-600

Cameron Jibril Thomaz, művésznevén Wiz Khalifa híres amerikai rapper 1987.szeptember 8.-án született. Szülei a hadseregben dolgoztak azonban mire Wiz három éves lett, megromlott a kapcsolatuk és emiatt elváltak. Előadóneve a arab eredetű „khalifa” jelentése: örökös, a „wiz” pedig a wisdom, azaz bölcsesség.
Benjy Grinberg, a Rostrum Records elnöke 2004-ben hallott először a rapperről, aki felkeltette érdeklődését. Amikor először találkozott Wizzel, már akkor tudta,hogy vele akar majd dolgozni. Ebből következően a fiú már 17 évesen aláírta a szerződést. Első mixtape-je 2005-ben jelent meg Prince of the City:Welcome To Pistolvania néven, mely után 2006-ban kijött első albuma is. A Show and Prove.2006-ban egy magazin a „legjobb előadásmód”-ot adó zenésznek választotta. 2007-ben leszerződött a Warner Bros Recordshoz, ahol első száma a huszonötödik helyezést érte el a Biliboard Rytmic listáján. Azonban a Hot Rap Track-én már a 20.helyre jutott be. 2008-ban megalapította saját lemezkiadóját a Taylor Gang records-ot . 2009-ben pedig már megjelent következő albuma, amely a Deal Or No Deal címet kapta. 2010.július 30.-án megerősítette azt a hírt, miszerint leszerződött az Atlantic Recordshoz. Első ottani száma az igen nagy sikerű Black and Yellow még nagyobb népszerűséget hozott neki. Ezzel a dallal a Biliboard Hot 100-as listáján az első helyezést érte el. 2011.március 29-én megjelent újabb albuma, a Rolling Papers, amelyből már az első héten közel 197.000 darabot adtak el.
Jelenleg is az egyik legtöbb lemezt eladó rapper, aki először jár Magyarországon a Balaton Sound jóvoltából.

 

Füchsel Evelin

Related Posts

Rekord Sound, rekord Sziget!

Rekord látogatószámot hozott idén a Volt Fesztivál, a napokban zajló Balaton Soundra 140-150 ezer embert várnak, a Sziget Fesztiválra pedig minden eddiginél többet költenek a…

Balaton Sound 2015 – Az első nevek

Betoppantak az első Balaton Sound 2015 nevek, igen széles mosolyt csalva a listára éhes rajongók orcájára, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy idén is meglesznek…

A Balaton Sound 2014 újabb nevekkel és hasznos tudnivalókkal

Alakul a 2014-es Balaton Sound, mi pedig pár zenei és gyakorlati információt szeretnénk adni hozzá nektek, hogy minél jobban érezzétek idén is magatokat a nyár…

Új fellépőkkel bővült a Balaton Sound!

Reméljük Sound bérletet hozott a nyuszi, ugyanis a július közeledtével egyre több fellépővel bővül az eddig felülmúlhatatlannak tűnt line up.