30 ezer céget szüntettek meg a cégbíróságok

Egyre több céget kényszertörléssel vezetnek ki a cégbírók a piacról. Tavaly a különböző eljárásokat követően 33 610 cég szűnt meg, közülük 17 230 társaság kényszertörléssel. Ezt az eljárásformát 2012 augusztusától alkalmazzák a cégbíróságok, azóta – idén márciusig – összesen csaknem 30 000 cég kényszertörlésére került sor – tájékoztat a feketelista.hu portál.

1379791414_1669
Korábban csak az ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére irányuló eljárásban lehetett törölni egy céget, minden más felügyeleti eljárásban a cég megszűntnek nyilvánítása és kényszer-végelszámolása volt a legsúlyosabb szankció. A kényszer-végelszámolások nagy része azonban – a hiányzó vagyon miatt – hosszadalmas felszámolási eljárásokba fordult át. Ezért döntött úgy a jogalkotó, hogy a költséges felszámolás helyett bevezeti az olcsóbb és hatékonyabb kényszertörlés intézményét.

Fellebbezésnek nincs helye

A cégbíróság négy esetben rendelheti el a kényszertörlési eljárás megindítását: (1) ha törvényességi felügyeleti hatáskörben eljárva a céget megszűntnek nyilvánítja; (2) ha a cég a végelszámolást három éven belül nem fejezi be, és határidőn belül nem terjeszt elő törlése iránt szabályszerű kérelmet; (3) ha a cég a végelszámolás általános szabályaira történő áttérést nem hajtotta végre; (4) ha a cég jogutód nélküli megszűnését előidéző ok következett be, és a végelszámolás lefolytatásának nincs helye. A kényszertörlési végzés ellen fellebbezni és felülvizsgálati kérelemmel élni nem lehet.
Az eljárást megindító cégbírói végzés felhívást is tartalmaz, miszerint akinek a céggel szemben követelése van, illetve tudomása arról, hogy a cég ellen bírósági vagy más hatósági eljárás van folyamatban, 30 napon belül jelentse be a cégbíróságnak. Annak is bejelentést kell tennie, akinek a cég tulajdonában lévő eszköz, vagyontárgy van birtokában.

A felelősség marad

A kényszertörlési eljárás alatt a társaság vezetése már nem hozhat a cég működésére vagy átalakulására vonatkozó döntést, felelőssége viszont nem ér véget a kényszertörléssel. A ki nem elégített követelés erejéig ugyanis bármely hitelező 90 napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz annak megállapítására, kik azok a személyek, akik a kényszertörlést megelőző három esztendőben felelősek voltak a fizetésképtelenség kialakulásáért. A hitelező kérheti, hogy a bíróság kötelezze a cég volt vezetőit a jogos követelése kiegyenlítésére. A felelőtlenül gazdálkodó számára tehát a kényszertörlés így elvileg nem jelenthet menekülési utat, az üzleti élet, a cégvilág viszont várhatóan tisztulhat.
Az elmúlt évben egyébként az egy évvel korábbinál 22 százalékkal több cég szűnt meg, miközben 5,4 százalékkal kevesebb alakult. 2012-ben 27 519 cég tűnt el a vállalkozói porondról, és helyükre 35 642 új vállalkozás lépett. 2013-ban 33 610 cég vonult ki a piacról és 33 711 vállalkozó alapított új céget. Egyelőre nem tisztázott, mekkora szerepet játszik a „cégdemográfiában” a kényszertörlés intézménye. Jelenleg 545 733 működő céget tartanak nyilván.

Minden adat egy helyen

A kényszertörlések megindítására vonatkozó információk is folyamatosan követhetők a feketelista.hu oldalon, ahol az érintett társaság neve mellett szerepel címe, adószáma, cégjegyzékszáma, a cégbírósági végzés száma, és megnevezi a határozathozó bíróságot is. A feketelista.hu portálon egyetlen klikkeléssel már tizenkét közhiteles állami nyilvántartás cégekre vonatkozó minden elmarasztaló döntése, határozata is elérhető, itt mintegy félmillió vállalkozás csaknem egymillió adatát tárolják. Üzleti döntés meghozatala, partnerkiválasztás előtt hasznos, kifizetődő tanulmányozni ezeket az adatokat – tájékoztat Iklódi András, a portál főszerkesztője.

Megyei körkép

A feketelista.hu szerkesztői a kényszertörlések alakulásáról megyei és városi összeállítást készítettek. A táblázatból kiderül, hogy tavaly a legnagyobb számban, 1904 esetben, Pest megyei cégekkel szemben hoztak ilyen döntést a cégbíróságok. Ez a szám kisebb ugyan a megye gazdasági súlyánál, ám figyelmeztető jel, hogy az idén, alig három hónap alatt már újabb 920 Pest megyei cég kényszertörlését rendelték el. Ezzel ellentétes folyamat tapasztalható Hajdú-Biharban; itt tavaly 986 vállalkozás cégtábláját kellett kényszertörlés miatt leszerelni, az idén, az első negyedévben mindössze kilencvenét. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a múlt évben 894 kényszertörlésre került sor, ez évben már 208-nál tartanak. Tolna megyében a múlt évben 263 cég tűnt el kényszertörléssel, az idén eddig mindössze 23. Békés megyében tavaly 271 társaságot ért el ez a szankció, ebben az évben még csak 13 jutott erre a sorsra. Bács-Kiskun megyében viszont, ahol tavaly már 695 céget „kényszertöröltek”, az idén újabb 290 vállalkozásnál kellett alkalmazni ezt az eljárást.

Intő jel a fővárosnak

A városokat illetően: Budapest cégállományát tavaly 4356 esetben érte el a kényszertörlés, az idén azonban gyorsulni látszik a folyamat; nem egészen három hónap alatt már 2216 társaság neve tűnt el így a cégjegyzékből. Debrecenben jobbak a kilátások: a hajdúsági városban az elmúlt évben 572 cég ellen kellett alkalmazni a kényszertörlést, az idén viszont csak 53 alkalommal. Tatabányán is kedvezőbbek az előrejelzések; a tavalyi 339 kényszerű visszavonulással szemben az idén eddig 60 társaságnak kellett bezárnia telephelyét. Miskolcon tavaly 349 kényszertörlésre került sor, ebben az évben 70-re.
Pécsett a múlt évi 337 kényszertörlés után az idén újabb 104 céget érintett hasonló cégbírósági döntés. Győrben 2013-ban viszonylag kevés (165) céget ért el a kényszerítő megszüntetés, ez évben viszont már eddig 76-ot. A kisvárosok adatait nézve szembetűnő, hogy az idén Érden már 57, Vácon 34, Dunakeszin, Szigetszentmiklóson és Szentendrén egyaránt 29 céget kellett „kikényszeríteni” az üzleti életből.

Forrás: feketelista.hu

 

Related Posts

A megszűnő cégek harmada kényszertörléssel tűnik el

Idén, az első négy hónapban a cégbíróságok 4378 vállalkozás nevét húzták ki kényszertörléssel a céglistáról, 32 százalékkal kevesebbet, mint 2016 első négy hónapjában (6429). Az…

23 000 személyt tiltottak el a cégalapítástól

Az elmúlt évben 1673 esetben tagadta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – adóregisztrációs akadály fennállása miatt – az adószám kiadását. A 2015. évi…

Újra a BT az Év Családbarát Vállalata

Harmadik alkalommal nyerte el az Év Családbarát Vállalata díjat a BT (British Telecommunications) magyarországi szolgáltató központja a nagyvállalati kategóriában. A díjat Szabó Zoltán, a cég…

Minden második cégnél adóhiányt tártak fel

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) negyedévenként nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek, illetve magánszemélyeknek a nevét, amelyek, illetve akik adóhiánya 180 napja folyamatosan meghaladja a…