Figyelem, változnak az érettségi szabályai!

Május 5-án kezdődik a tavaszi érettségi – a diákok kevesebb tárgyból vizsgázhatnak, mint az előző években, és előrehozott érettségit is csak idegen nyelvből és informatikából tehetnek. Összegyűjtöttük a legfontosabb változásokat.

Érettségi bizonyítvány

Szigorítottak az előrehozott érettségi szabályain

Utoljára a 2013-as őszi érettségin lehetett előrehozott vizsgát tenni valamennyi tantárgyból, az idén már csak informatikából, latinból és élő idegen nyelvekből lehet előrehozott érettségire jelentkezni, és csak a májusi-júniusi vizsgaidőszakban.
Eddig már a 10. vagy a 11. osztály végén vizsgázhattak a középiskolások azokból a tantárgyakból, amelyeket az utolsó évfolyamokon nem tanultak, illetve azokból, amelyekből eléggé felkészültnek érezték magukat – általában idegen nyelvből, informatikából vagy természettudományi tárgyból. A szigorítással több ezer diák jár rosszul: 2011-ben 40 ezer, 2012-ben pedig 38 ezer diák – az őszi vizsgaidőszakban például a jelentkezők több mint fele – választotta ezt a vizsgatípust.

Rosszul járt, aki művészeti tárgyból akart érettségizni

Az idén már nem lehet érettségizni ábrázoló és művészeti geometria, a magyar népzene alapjai, hangtani és akusztikai ismeretek, illetve hangkultúra tantárgyból. A maradék két művészeti tárgy – a művészettörténet és a népművészet – választható közismereti vizsgatárgy. Az utazás és turizmus közismereti tárgyból csak hatodikként – vagyis az öt kötelező tárgy mellett lehet érettségizni.

Változnak a nemzetiségi nyelvi vizsgák szabályai

Megszűnnek a nemzetiségi nyelvi érettségi vizsgák is: utoljára októberben lehetett német nemzetiségi nyelv, horvát nemzetiségi nyelv, valamint szlovén nemzetiségi nyelv tárgyból érettségit tenni.

A végzősök az adott nemzetiség nyelvéből mint idegen nyelvből jelentkezhetnek ugyan érettségire, de azzal a megkötéssel, hogy a középszintű szóbelin a nemzetiségi nyelvet tanulók számára készített tételsorba a nemzetiségi ismereteket is be kell építeni.

Forrás: eduline.hu

Related Posts

Emelt érettségi tételek a Corvina Kiadótól

A Corvina Könyvkiadó a három fő tantárgyból – matematika. történelem, magyar nyelv és irodalom – kidolgozott, emelt szintű érettségire felkészítő kötetei megjelennek februárban.  Magyar nyelv…

Élményalapú programozó iskola nyílt gyerekek számára

A programozást egészen fiatal korban el lehet kezdeni; már az alsó tagozatosok is könnyen megtehetik az első lépéseket. Az ehhez szükséges tudást és az első…

ÁTADTÁK AZ ÉV TALENTUMA DÍJAKAT

2014. május 16-án a Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében immár második alkalommal adták át az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által alapított Az Év Talentuma Díjakat.…

A Nemzeti Tehetség Program idén is keresi 2014 legkiválóbb diáktalentumait

A Nemzeti Tehetség Program célja a tehetséges fiatalok és az őket segítő mesterek közös munkájának elősegítése. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) mint a Nemzeti…