ANYA-LÍZIS 30.: Arról, hogy hogyan lazuljunk

Nem kell feltétlenül több gyerek ahhoz, hogy felvételt nyerjünk a Végzetesen Leamortizált és Lefáradt Szülők Klubjába, de három már örökgaranciát jelent ahhoz, hogy összetett kézzel könyörögjünk E.T.-nek, vigyen magával minket tányéralátét űrhajójával – mindegy, hogy az univerzum melyik pontjára (csak haza ne!!!), de minimum három napra.

10312865_298998916931334_5348340858411687592_n

Hosszú hétvégék. Háromnapos ünnepek. Valamennyien tudjuk, mivel járnak. Szünetmentes tápegységeinken hetek óta vészesen villog valami vörös lámpa, viszont hiába lapozgatjuk félkómásan a naptárt, még szemmel láthatóan hátra van úgy 10-15 év, mire a gyerkőceink nagykorúak lesznek és kimaradnak egész éjszakára.
Szóval vagy sóhajtva, de lélekben persze boldogan megtervezzük az előttünk álló 3X 24 óra programját és étkezését, vagy ránk szakadt a főnyeremény, megjelenik anyánk és szánakozó arccal azt mondja:
– Édes lányom, úgy nézel ki, mint a folttisztítóba áztatott guánó. Mit szólnál, ha egy teljes napig én vigyáznék erre a három tündibündire, ti meg elmennétek egy jó kis wellness-re?
Ilyenkor bólogass és ne várd, hogy mindjárt megcsíp valaki és felébredsz, hanem haladéktalanul rohanj és hajigálj egy szatyorba fürdőpapucsot, meg illatgyertyákat.
Minden más valószínűleg felesleges lesz, hiszen telefonon kibérelted az elegáns spa, köznapibban és érhetőbben uszoda újdonságát, a kétszemélyes lazító szobát. A prospektus aromaolajas jacuzzit, pezsgőbekészítést és diszkrét filmek megtekinthetőségét ígéri. Azt, hogy kiskölykös párnak mit jelent egy ilyen szoba ajtaját duplán kulcsra zárni három felhőtlen órára – azt hiszem, nem kell bővebben magyarázni. Te magad legszívesebben három napja éheztetett vérkajmánok elé vetnéd a párkapcsolati szakértőt, aki állandóan azzal jön, egy normális házaspár technikásan és kreatívan szervezi meg az intim együttléteit, s hogy a lakás bármely pontja turbékolásra alkalmas helyszín lehet, ha egy kicsit ötletesek vagytok. Nesze, kiabálnád, miközben a párkapcsolati szakértő lábát éppen leszakítanák a vérkajmánok – nesze, most legyél kreatív és tágítsd a teret egy kétszobás panelban úgy, hogy akár a vasalódeszkán is jó legyen!
No, de nem azért jöttetek a luxus spaba, hogy az otthoni dolgokon rágódjatok. Nem, ti lazítani és kikapcsolódni érkeztetek, sőt, uram bocsá, egymásban, meg a jacuzziban elmerülni vagytok itt. A langyos vízzel teli csodamedence szélét rózsaszirmokkal hintették fel gondos kezek. Végigsimítasz rajtuk – ezek, kérem, műszirmok. És akkor mi van – koktélozzunk inkább, de az meg alkoholmentes, ragacsosan édes szörnyszülemény. Párod közben ledobja a textilt, s lépne a habokba, de megbillen, s megszigonyozott cetként vágódik be melléd, hogy hatméteres vízoszlop szökik a mennyezet felé. Nyugi. Most lazítunk, semmi idegeskedés. Elszoktunk ettől, hát persze, hogy elszoktunk. Nyolcszáz megkent májkrémes kenyér, meg kilencvenhat megtörölt taknyos orr után hogyne szoktunk volna el. Nézzük meg inkább a diszkrétfilm kínálatot. Az egyik a „Dombok, völgyek, szűk ligetek” ígéretes címet viseli. Elindítod. Őzikék bóklásznak a Bükkben, készítette valami nemzeti park 2002-ben, ez biztos hétköznapi állat-fetisisztáknak van. A másik lemezen igazi akció, a legkeményebb fajtából. Kezdesz hangulatba jönni. Végre nem szülők vagytok, hanem nő és férfi. Már éppen végső bizonyságát adnád e tételnek, mikor a képen hangyák kezdenek futballozni, mert az a rohadék cédé hibás. Sóhajtasz, van vízágy – igaz, kicsit rövid, így fejed-lábad lelóg róla -, úgyhogy legalább alszotok végre egy jót, fejetek felett a hatalmas tükörrel. Végre valami egzotikum és senki sem böködi a szemhéjadat egy ceruzával a REM-fázis kezdetekor, hogy haladéktalanul adjál kakaót.
Otthon rájössz, hogy a wellness-hotel helyett megfelel negyedóra elmélkedés a konyhaasztalnál, jacuzzi helyett pedig megteszi a kád is. Csak lehetőleg ne hajókázzanak benne leharapott párkapcsolati szakértő-lábak…

Kocsis Noémi

 

Related Posts

ANYA-LÍZIS 89.: Javul az agyvíz

Négyéveske, aki nagyon szeret építkezni, legózni, szerelni és hasonlók, azzal állt elő, hogy ő biza építkezett-legózott-szerelt egy Különleges Szerkezetet. S mutatta is lőn, miféle csoda…

ANYA-LÍZIS 88.: A legelső napon

Szeptember 1.  Kis- és nagyobb gyerekkel is nagyjából annyira jelképes dátum, mintha születés-, vagy névnap lenne, vagy a nap, amikor az apróság először indult el…

ANYA-LÍZIS 85.: Miért nincs nekünk állatunk?

A hétre kölcsönkaptunk egy kutyát. A gazdája elutazott külföldre, egy hétig a szomszédok istápolták, most meg ránk jutott, így tegnap este közösen elvittük egy hosszabb…

ANYA-LÍZIS 82: Nyaralási teendőlista

Nulladik lépés: Lebeszélni a nagyon lelkes középsőt, hogy már indulás előtt dagira fújja a frissen, leértékelve vásárolt teszkó gazdaságos kardszárnyú delfint, mert ha mégis, akkor…