Bigfic – suli, ami nem suli…

Vasárnap a most alakuló Big Fish Off School – alias Bigfic Nemsuli – nyílt napján jártam Sormáson. Milyen iskola egy nem iskola? Hát lássuk…

IMG_0064

“Lehet, hogy utálod az iskolát, de ez nem egy iskola, ez egy család”

Benned is megfogalmazódott már, hogy a még ma is működő iskolarendszerünk már elavult? Hogy nem a változó világunk, és a gyerekek igényeit szolgálja ki, hanem olyan, mint egy toldott-foldott időkapszula a múltból? A Bigfic alapítói úgy gondolják, ők ezen már túlnőttek, és segíteni szeretnének közösséggé alakulva azokkal, akik hasonlóan éreznek.

01
Mindenki tegye a szívére a kezét, és válaszolja meg magának, mennyiben más úgy elsajátítani valamilyen tudást, hogy érdekli a téma és lázba hozza, vagy úgy, hogy valaki azt mondja: “ez a kötelező”. Most pedig képzeljünk el egy csapat gyereket, akiknek kemény széken, iskolapad mögött ülve kell “jól viselkedniük”, és egy másikat is, akik a szabad ég alatt, játszva tanulnak. Szerintem ez utóbbi minden kétséget kizáróan felemelőbb látvány és jobb érzés.

02

A nagy halak nemiskolájában – ahogy a név alapjául szolgáló filmben is megfogalmazódik – mindenki szabadon élhet és a saját képességeit kibontakoztatva, nem pedig másokkal összehasonlítva válhat naggyá. Nincs kötelező órarend, a gyerekek szava egyenértékű a felnőttekével, a légkör szeretettel teli és inspiráló.
Az is a része lehet ennek az élménynek, aki nem Zalában lakik, ugyanis az iskolában lehetőség lesz a bent lakásra minden hétfőtől csütörtökig, illetve a nagy számú budapesti érdeklődés miatt valószínűleg állandó járat is lesz ide a fővárosból.

További információk és elérhetőségek:
http://bigfishoffschool.wix.com/bigfish
https://www.facebook.com/bigfishoffschool
bigfishoffschool@gmail.com

Cikk és fotó: Szabó Orsolya

Related Posts

Élményalapú programozó iskola nyílt gyerekek számára

A programozást egészen fiatal korban el lehet kezdeni; már az alsó tagozatosok is könnyen megtehetik az első lépéseket. Az ehhez szükséges tudást és az első…

Kísérleti tankönyv sátor a Diákcsemege Fesztiválon

2014. augusztus 31-én 10 és 16 óra között önálló sátorral jelenik meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet az Őszköszöntő és Diákcsemege Fesztiválon, a budapesti Bikás…

ANYA-LÍZIS 89.: Javul az agyvíz

Négyéveske, aki nagyon szeret építkezni, legózni, szerelni és hasonlók, azzal állt elő, hogy ő biza építkezett-legózott-szerelt egy Különleges Szerkezetet. S mutatta is lőn, miféle csoda…

ANYA-LÍZIS 88.: A legelső napon

Szeptember 1.  Kis- és nagyobb gyerekkel is nagyjából annyira jelképes dátum, mintha születés-, vagy névnap lenne, vagy a nap, amikor az apróság először indult el…