KÉSZÜL GÁRDOS PÉTER ÚJ FILMJE, A HAJNALI LÁZ

Május 27-én kezdődik és július végéig tart Gárdos Péter új alkotása, a Hajnali láz forgatása. A filmben a rendező szülei találkozásának és szerelmének megindító történetét mondja el, akik csodával határos módon túlélték a németországi haláltábort, majd 1945 nyarán svédországi rehabilitációs kórháztáborokba kerültek. A Tivoli Film-Plusz Kft. gyártásában készülő magyar-svéd-izraeli koprodukció előreláthatólag 2015 elején kerül a hazai mozikba.

unnamed (1)A 27 kilóra lesoványodott, súlyos tüdőbeteg Miklós, mikor újra halálra ítélték – az orvos hat hónapot adott neki -, különös döntést hozott: megszerezte 117, a háború után Svédországban ápolt magyar lány nevét, címét, és levelet írt nekik. Így ismerkedett meg a tizenkilenc éves Lilivel, akivel hét hónap alatt több mint száz levelet váltottak, majd 1946 márciusában, Stockholmban örök hűséget fogadtak egymásnak. Ők Gárdos Péter szülei.
Az elismert színház- és filmrendező (Uramisten, Szamárköhögés, A skorpió megeszi az ikreket reggelire, A porcelánbaba, Tréfa) édesanyja tíz évvel ezelőtt, az édesapa halála után fiának átadta a leveleket. Ezek alapján született meg 2010-ben a Hajnali láz című könyv – s később forgatókönyv – mely Gárdos szavaival „egy földi poklon túl kibontakozó diadalmas szerelem története”.
A most készülő film forgatása 2014 februárjában kezdődtek először négy, magyarországi téli nappal, melyet három nap jeruzsálemi és négy svédországi nap követett, utóbbi az Északi-sarkkörön túl. Az összesen 41 napig tartó munka további 29 napja május 27-étől július végéig ismét hazánkban – elsősorban Budapesten – forog. A film érdekessége, hogy hét percnyi archív felvételt is tartalmaz majd. „Svédországban hatvan olyan kórháztábor működött, melyekben a szüleimet is ápolták. Döbbenetes volt a számomra, mikor megtudtam, léteznek korabeli felvételek. Az archívumban másfél évig kutattam s mintegy 60-70 órányi anyagot néztem át.” – nyilatkozta Gárdos Péter.
A rendező számára az egyik legnehezebb feladat a hiteles szereplők kiválasztása volt. Végül a fiatal Lilit Piti Emőke, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze, Miklóst pedig Schruff Milán alakítja majd, akit a Kalandorok című filmből ismerhet már a magyar közönség. A további szerepeket Petrik Andrea, Máté Gábor, Gyabronka József, Scherer Péter, Földes Eszter, Kovács Lehel, Tóth Anita, Páll Zsolt, Seres Zoltán, Váta Lóránt, Sztárek Andrea, valamint három svéd színész, Maya Rung, Roger Strom és Anna Ascarate játsszák majd. Az idős édesanyaként Izrael egyik vezető színészét, Gila Almagort (München) láthatjuk majd. A film operatőre Seregi László, az art director Horgas Péter, a producer pedig Szekeres Dénes.
A Tivoli Film-Plusz Kft. gyártásában, 560 millió forintos költségvetésből készülő magyar-svéd-izraeli koprodukció előreláthatólag 2015 elején kerül majd a hazai mozikba. A gyártás támogatói a Magyar Nemzeti Filmalap, az Európai Unió MEDIA programja, a Svéd Filmintézet, a Filmpool Nord, a Svéd Televízió, a Jeruzsálemi Filmalap, a Magnet Bank, a Magyar Nemzeti Vagyonügynökség, az MTVA és a Magyar Mozgókép Közalapítvány.

 

Related Posts

A Hét kis véletlen május 20-tól a mozikban

Gothár Péter legújabb filmjét május 13-ától már előjátsszák a filmszínházak. Május 20-án kerül a magyar mozikba Gothár Péter új alkotása, a Hét kis véletlent (16)…

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre – Horváth Lili filmje

A napokban a 77. Velencei Filmfesztiválon nagy sikerrel debütált Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotást premier előtt, szeptember 12-én láthatja először a magyar közönség…

HAMAROSAN ÁTADJÁK A MAGYAR FILMDÍJAKAT

Egy héttel az Oscar-díj átadás után, március 11-én, vasárnap este a filmszakma képviselői, filmes alkotók és neves színművészek jelenlétében a Vígszínházban rendezik meg az ünnepélyes…

Most sem okozott csalódást – Lezárult a 4. Magyar Filmhét

Immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Filmhét, a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával. Idén az eseménynek…