Gyilkos vágy – Interjú Kovács Noémivel

A múlt héten jelent meg Kovács Noémi: Gyilkos vágy című legújabb krimije. Ennek apropóján beszélgettünk a szerzővel, aki igen érdekes információkkal szolgált alkotási folyamatról, karakterekről és a mindent átfogó történeti szálakról.

 

Athenaeum: Első krimid, a Lélekölő tavaly jelent meg. A Gyilkos vágyra tekinthetünk folytatásként, sorozatot tervezel? Ha igen, mi a vezérmotívum, a kapocs, mely összeköti a műveidet?

Kovács Noémi: Bizonyos szempontból nevezhetjük a Lélekölő folytatásának, de ez a történet is lezárul a regény végére. Ilyen értelemben nem folytatódik az elsőben kibontakozó nyomozás. Aki olvasta, tudja, hogy a Normafást sikerült kézre keríteni. A szakmai részletesség és a sajátos „krimis” nyelv szempontjából viszont kidolgozottabb és gazdagabb a Gyilkos vágy. Ami a magyar helyszíneken túl összeköti a kettőt az elsősorban a nyomozóm, Peter Page személye. Mivel nagyon szeretem azokat a sorozatokat, amelyek egy tehetséges zsaru köré épülnek, nem is tudnék másban gondolkozni. A harmadik rész már a fejemben van, de azt is tudom, miről fog szólni a negyedik és az ötödik regény. Azt viszont egyelőre nem tudnám megmondani, meddig tart majd köztünk ez a szakmai kapcsolat. Még az is lehet, hogy húsznál is több regényen keresztül fogunk Page-dzsel együtt nyomozni.

-A regényed ízig-vérig magyar krimi, magyar helyszínekkel és szereplőkkel. Tudjuk, hogy jártas vagy a kriminalisztika világában, a könyv olyan izgalmas részletekkel van tele, amiket csak bennfentes ismerhet. Elmeséled nekünk, honnan jött a bűnügyi érdeklődés, és hogyan merítesz a hazai ügyekből az írásnál?

-Gyerekkorom óta imádom a krimiket. Hat évvel ezelőtt az élet úgy hozta, hogy egy interneten zajló, gyerekeknek szóló nyomozós játék riportere lehetettem az egyik kereskedelmi televízió munkatársaként. Aztán forgattam egy bűnügyi magazin pilotot (bemutatkozó adást), amivel elnyertem egy másik tévé főszerkesztői állását. Ezzel hivatalosan bűnügyi riporter lettem és innen már nem volt megállás. Peter Page már akkor motoszkált a fejemben, aztán egyszer csak megszületett. Ami pedig a magyar szálat illeti, én ezt az országot ismerem a legjobban. A csodálatos tájait, városait, a légkört, az emberek személyiségét. Számomra létidegen egy nyomozót Párizsban vagy Moszkvában mozgatni. Emellett szerettem volna, ha az olvasó is bele tudja magát képzelni a rejtély megfejtésébe, ehhez pedig nem árt, ha maga elé tudja képzelni a Teve utcai rendőrpalotát, de nem valami ködös múltban elhelyezve, hanem a mai magyar valóságban.

-Főhősöd, Peter Page Amerikából érkezett, kiváló nyomozó, aki külföldön sajátította el a szakmát; korábbi tapasztalati formálják a személyiségét, és talán ezért lesz ő hivatása legjobbja. Szerinted mitől különleges Peter Page? Hogyan mutatnád be őt az olvasóidnak? Rajta kívül ki a kedvenc karaktered, ki szerinted a legizgalmasabb?

-Peter Page-nek, ahogy a zseniális nyomozóknak általában, jó megérzései vannak, emellett rendelkezik egy különleges képességgel: hiperozmiás, ami azt jelenti, hogy nagyon érzékeny a szaglása. Ettől persze nem lesz szuperhős, sőt, minden más értelemben teljesen átlagos. Egy 34 éves, jóképű, magas, szőke férfit kell elképzelni, kék szemmel, aki kevés fizetést kap, ahogy a magyar rendőrök. Rozzant autóval jár és egyetlen szenvedélye a kávé. Néha megiszik egy pohár whiskeyt vagy pálinkát, de nem alkoholista és nem dohányzik. Nem hiszek abban, hogy az italtól és a gomolygó füsttől lesz hiteles a nyomozó. Page tehát hús-vér ember, akinek ilyen-olyan magánélete is van, ráadásul migrénrohamokkal kell megküzdenie. Csapót, az asszisztenst is nagyon kedvelem, szerintem nélküle a sorozat sivár és unalmas lenne. Ezt persze érzi Peter Page is, ezért tartja maga mellett. Emellett úgy érzem, a második részben a nyomozó igazi társának, Kovácsnak is kézzelfogható személyisége lett. Az, hogy humoros szituációkba keveredik, azt hiszem, azt mutatja, hogy közel került hozzám.

-A Gyilkos vágy nagyon gazdag, eseményekben és fordulatokban bővelkedő krimi, tele fontos részletekkel, elejtett, apró mozzanatokkal, mintha különböző kulcsmotívumokat rejtettél volna el a sorok között, figyelmeztetni akarván az olvasót, hogy nagyon figyeljen, mert itt bizony minden szónak jelentése van. Jól éreztem, hogy még tudatosabban szőtted a szálakat, mint az első regényednél?

-Ha valaki értelmezi a kérdésed, azt hiheti, hogy túlzásokba estél, mert a kiadók szerkesztői többnyire tupírozzák a cselekmény izgalmát, hogy eladhatóbb legyen a regény. De tudom, hogy ez esetben ezt komolyan gondolod, mert tényleg ezt tapasztaltad és ennek nagyon örülök. Nagyon igyekeztem. Minden apró részletre figyeltem, mert úgy gondolom, egy jó krimi attól jó, hogy előre sosem tudhatja az ember, mi válik fontossá később. Az Agatha Christie-regények is ilyenek. Ezért nem írnék szépkrimit. A szöveg nem terelheti el az olvasó figyelmét a lényegről. Ha csak nem a szöveg a lényeg, de akkor az már nem krimi. Szóval a Gyilkos vágyban a főszál mellé apró fejtörőket is elrejtettem, amin lehet gondolkozni. Van egy fejezet, amelyben Page kiszabadul a Honvéd Kórházból. A kérdés az, hogyan sikerült neki. A ki a gyilkos mellett ezen is gondolkodhat az olvasó Csapóval együtt, aki időnként előhozakodik ezzel a kérdéssel, mert megpróbál rájönni.

-Nagyon fontos neked a hitelesség, számos szakértő a segítségedre volt az írásnál, ezért az olvasó méltán érezheti, hogy pontos képet kap a mai magyar helyzetről. Érezhető az is, hogy nagyon beleélted magad a történetbe, szinte együtt lélegeztél a szereplőiddel. Úgy érzed, sikerült elérni a kitűzött célt a második könyveddel, illetve bemutatni, amit szerettél volna?

-Úgy érzem, közel kerültem a célhoz, de ennek megítélését az igazi krimirajongó olvasókra bíznám. Ők azok, akik a gazdag amerikai – angol krimi élmény miatt szerintem sokkal jobban értenek ehhez a műfajhoz, mint néhány önjelölt krimiszakértő. Szerintem ezt ők tudnák a legjobban megmondani és remélem, megtisztelnek azzal, hogy megveszik és elolvassák, hogy kialakulhasson bennük egy kép. Az igazság az, hogy a cél egyszerű volt. Egy alapos, izgalmas, szürkeállományt megmozgató krimit szeretettem volna írni, amelybe nincsenek égbekiáltó szakmai bakik. Helyenként mozaikokat kell egymás mellé helyezni és rejtélyeket megfejteni. Ennyi. A lényeg az, hogy a szereplők közül mindenki tegye a dolgát. Azt, ami a munkája. A Gyilkos vágyban a bűnügyi technikusok, azaz a helyszínelők adatokat gyűjtenek, a nyomozók pedig – Page ezúttal egy csapattal dolgozik – környezettanulmányt készítenek, vagyis kihallgatják az embereket és próbálják megfejteni a tettes indítékát. Eközben persze zajlik az élet körülöttük. A részletek taglalása olyan szakértelmet kívánt, amelyet jónak láttam igazi szakértőkkel egyeztetni, ahogy kedvenc krimiíróm, Michael Connelly is mindig megteszi. Talán azért mert bűnügyi újságíró és úgy érzi, nem írhat le olyat, ami miatt egy hozzáértő a sarokba hajítja a regényt azzal, hogy ez mekkora egy baromság már, ennek fogalma sincs a nyomozói munkáról. Nem állítom, hogy nem maradtak benne hibák, csak bízom benne, hogy mindegyiket észrevettem.

-Mivel regényed a mai Magyarországon játszódik, az olvasó nem bírja megállni, rögtön találgatni kezd, hogy egyes személyek, közszereplők kik is lehetnek valójában. Szeretted volna, ha sejtjük, kik is bújnak meg az egyes figurák mögött, vagy inkább vigyáztál rá, hogy ne legyen túl egyértelmű a hasonlóság?

-Mivel íróként, a fantáziám mellett csak a saját életemből, környezetemből meríthetek, talán nem meglepő, ha egy-két ismerős jellemvonás hús-vér személyekben is fellelhető. De míg a Lélekölőben szereplő gyilkos figurája egy az egyben egyetlen ember jellemrajza, addig a Gyilkos vágyban ez nem jellemző. Azokat a személyeket leszámítva, akiket a Tények részben a regény elején megemlítek. Ennek a kriminek nem az a lényege, hogy igazi közéleti személyiségeket bujtassak a regény szereplői mögé, és valamilyen hamis kulisszatitok birtokában igaznak vélt titkokat áruljak el az olvasónak, amelyekről sosem derülhet ki, mennyi bennük a valóság. A Gyilkos vágy inkább egy kemény amerikai krimihez hasonlít némi lélektani vívódással fűszerezve.

-A szerelmi szál, ami a Lélekölőben kezdődött, itt is megjelenik, de nyomozónk magánélete különös fordulatot vesz a Gyilkos vágyban. Remélhetünk hasonló meglepetéseket a harmadik résztől, fontos szerepet kap majd a romantika, vagy másra fekteted a hangsúlyt a folytatásban? Ha szabad egy picit a következő könyvedről kíváncsiskodnom…

-Ebben a regényben valóban kiemelt szerepet kap Page magánélete és a spiritualitás, de a következő részből sem hiányzik majd a Tevepalotán kívüli élete. A hangsúly az arányokon van. Mindannyiunknak van magánélete. Akár vár valaki minket otthon, akár nem, nem csak abból állnak a napjaink, hogy dolgozunk. A nyomozóktól sem várhatjuk ezt el. Ezért látom fontosnak, hogy egy jó krimiben teljes képet kapjunk az emberekről. Ha egy könyvet a kezembe veszek, én is szeretem tudni, hogy a főhősnek mi a hobbija, mivel tölti a mindennapjait, ha belefér a történetbe. Page nem szupermen, néha ennie is kell. Persze ha túl sok a magánélet, az már egy jó skandináv krimi, én viszont nem vagyok a lelkizés híve. Az egyik barátom szerint férfiasan írok, mint Agatha Christie. Annyit elárulhatok a harmadik részről, hogy egy tudományos és egész világot érintő rejtélyt is érintek és ismét egy sorozatgyilkost kell elkapni. Továbbá megígérem, hogy egy számomra fontos, kiadónál dolgozó személy tanácsát is megfogadom, aki azt az üzenetet küldte nekem, hogy legyen benne még több humor. És ezt a kérését azzal indokolta, hogy szerinte ez nekem nagyon megy. Nem tudom, megy-e, de megígérhetem, hogy megpróbálom.

-Kiknek ajánlanád a Gyilkos vágyat elsősorban? Ha választanod kellene 3 krimiszerzőt, akiknek az olvasóközönsége számára érdekes lehet a műved, kik lennének azok?

-Kezdeném azzal a névvel, akit a világon mindenki ismer. Agatha Christie királynő rajongóira nagyon számítok. Aki szeret apró részekből összeállítani egy nagy egészet és jó emberismerőnek tartja magát, az szerintem nem fog csalódni ebben a regényben. Michael Connelly magyarországi rajongóinak is elnyerheti a tetszését, mivel ő az, aki rám a legjobban hatott és annak is szeretettel ajánlanám, akinek tetszett Paul Finch: Ne sikíts! című krimije. Elképesztően sok párhuzamra bukkantam kettőnk között. Hadd említsek meg még valakit, aki nem krimit ír: Paulo Coelho. A Gyilkos vágy spiritualitással átszőtt rejtélyét talán azok érthetik meg a legjobban, akik őt ismerik. Remélem, közülük is meg tudok szólítani valakit.

A Gyilkos vágy online megrendelhető itt:  http://kiadok.lira.hu/kiado/athenaeum/index.php?action=konyv&id=139426243