Könyvajánló: Daryl Gregory: Stony Mayhall második élete

Kezdem azzal, hogy ez a könyv már a borítójával megvett engem. És folytatom azzal, hogy a tartalomban sem kellett csalódnom. A fülszövegben az áll, hogy ez bizony nem egy szokványos zombis, mészárolós könyv, hanem valami teljesen más… És tényleg!

daryl-gregory-stony-mayhall-masodik-elete

A cselekmény röviden annyi, hogy egy amerikai kisvárosban élő családhoz kerül Stony, akire az út mellett találtak rá egy fagyos, téli napon. Az édesanyját már nem tudták megmenteni. A Mayhall család magához veszi a fiúcskát annak ellenére, hogy zombik bukkantak fel a környéken, a csecsemő pedig hiába mozog, a szíve nem ver, tehát valószíbűleg ő is fertőzött. Hosszú-hosszú évekig sikerül bujtatni a gyermeket a hatóságok elől, akik miután visszaszorították a zombik invázióját, folyamatosan keresik az esetleges ‘túlélőket’.
Stony a helyzet adotta keretek között normális életet él. Felcseperedik, tanul, és szereti a családját. Egy napon azonban önhibáján kívül balesetet okoz, ezt követően pedig menekülnie kell, mert ha a hatóságok kezére kerül, akkor az Ásók elégetik.
Ekkor talákozik először hozzá hasonló élőholtakkal az addig teljes elszigeteltségben élő fiú. És azt tapasztalja, hogy a sorstársai egy része igyekszik úgy ‘túlélni’, hogy ne fertőzze meg az embereket. Ám a zombik (akik soha nem használják magukra ezt a kifejezést) között is vannak olyan csoportok, akik készülnek a Nagy Harapás fedőnevű akcióra, ami egy világméretű inváziót jelentene. Stony azonban képtelen magáévá tenni ezt az eszmét, ezért minden erejével igyekszik megakadályozni a pusztítást.
Daryl Gregory regénye azonban nem válik agyatlan horrorrá, hanem gondolatok ébreszt. Sok minden kiolvasható a sorok közül, hiszen a zombik behelyettesíthetőek a történelem során oly sokszor látott elnyomottakkal, akik az éppen aktuális hatalom áldozataiként kénytelemek bujkálni, földalatti mozgalmakban tömörülni, vagy küzdeni azért, hogy elfogadják őket.
De még ez is csak az egyik nézőpont, mert közben Stony alakja annyira közel kerül az olvasóhoz, hogy szinte nem is csodálkozunk azon, hogy neki drukkolunk.
Ugyanakkor vallási aspektusa is van a műnek – elég csak Torzó alakját és az általa képviselt eszmeiséget megfigyelni -, ami szintén remekül lett beépítve a történetbe, és egyáltalán nem szájbarágósan mutat párhuzamot a történelemből ismerős tényekkel.
Van persze itt akció is, nem is kevés, de a lelki folyamatok (már amennyiben ez nem túl paradox egy zombis regény esetében ugye), a karakterfejlődés megjelenítése az, ami igazán értékessé teszi ezt a kötetet.
Az utolsó oldalak pedig könnyen feledtetik az előtte lévő kötelező zúzás komolytalanságát.
A Stony Mayhall második élete című könyvet tehát nemcsak azoknak érdemes elolvasni, akik megcsömörlöttek az előző évek vámpírrománcaitól, hanem azoknak is akik tényleg valami újszerűre vágynak, ám közben szeretnének jól szórakozni.
A könyvet köszönjük a GABO kiadónak.
Dobos Attila

Kiadó: GABO
Fordította: Novák Gábor
Megjelenés éve: 2014
Terjedelem: 482 oldal

Related Posts

Könyvajánló – Tom Rob Smith: A tanya

Tom Rob Smith könyve pont olyan, mint egy Scorsese film: alig várod, hogy vége legyen, de letenni nem tudod… Daniel, a sikertelen, meleg londoni fiú…

Könyvajánló – Nicola Yoon: Minden, minden

A Minden, minden egy érdekes alaphelyzetre építve indít, talán még az írásmódot is lehet szokatlannak nevezni, a sok kis apróság közbevetése miatt, ám sajnos a…

Könyvelőzetes: A tökéletes idegen

Október 3-án jelenik meg Megan Miranda, a New York Times Bestseller Minden eltűnt lány szerzőjének új pszichológiai thrillere, A tökéletes idegen. A kötet nagy sikert…

Könyvajánló – Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja

John Cleaver ezúttal csapatban játszik. Ami nem megy könnyen neki. Brooke egy testen osztozik egy Sorvadttal. Ami nem könnyíti meg a csapat dolgát. A lány…