ANYA-LÍZIS 42: Minden nap kosznap!

Legnagyobb sarjam tegnap este azzal állt elő, hogy ő biza nem fürdik, ugyanis – idézem – éppen kosznapja van. Nem, nem tévedés, kétszer is visszakérdeztem, miután magamhoz tértem, aztán elrohantam kiguglizni, és jelentem, nincs találat kosznapra. A gyerek azonban karakánul megtartotta a kosznapját, sőt, finoman jelezte, hogy ő márpedig hetente egyszer sort kerít egy ilyesmire.

10468075_328688610629031_3119238113514275104_nMert koszosnak lenni jó, szólt a népegészségügyi szempontból egyébként erősen kifogásolható magyarázat.
Ráhagytam.
Nehogy már egy 12 éves akarja nekem elmesélni, milyen egy koszos gyerek!
Kérem – erről a családról legkevesebb 24 szennyes ruhadarab foszlik le minden egyes napnyugtakor, úgyhogy az anyjuk pont nem szorul rá, hogy elemezzék neki a helyzetet.
Az anyjuk gyakorlatilag egy mosómedve, keresztezve egy álmában is csipeszeket látó robotgéppel. Nem is értem, miért nem alszom inkább a fürdőkádban, akkor a másik oldalamra fordulás közben, a nagylábujjammal is simán be tudnám nyomni az elöltöltősön a Start gombot.
És meleg évszakban még csak rosszabbodik a helyzet.
A legkisebb reggel kivedlik a pizsamájából, de szemrevaló állapota csak addig tart, míg át nem lépi a küszöböt.
Először is kap egy finom, vékony réteg sárgabaracklé-bevonatot. Ezt egy órán belül felülírja cseresznyével, almával, néhány szelet paprikás szalámival, és lakkrétegként fixálja egy pohár málnaszörppel, amit természetesen végigloccsint magán. Ezek után belefekszik a kerti homokozóba. Mutatóujjal szétnyom néhány bodobácsot (közben persze viszket az arca párszor), aztán megunja a száraz homokot és kicipeli a kerti locsolókannát, aztán kap egy szelet csokit a szomszéd nénitől, azzal ízléses, nonfiguratív mintákkal szórja tele a pólóját, s végül jöhet megint egy kis szörp rétegfixálásnak.
Okés, a szurokba és tollba hempergetett személyek anyjának sorsával nem vehetem fel a versenyt. És azt a roppant helyzetelőnyt is sikerült megszerezni, hogy legalább pelenkát nem kell már mosnunk (már aki az eldobhatót favorizálja), mint a mi anyáinknak és vannak hiper-szuper mosószereink, csutakolóink és ezerfordulatos centrifugánk, de egy fontos tényező, a gyerek kérlelhetetlen foltosodása mit sem csökkent napjainkra. A kiskorúak pedig újabb furfangokkal állnak elő – Ketteske például tízévesen tegnap elment egy buliba és a pólóján alkoholmentes sör foltokkal tért haza.
Szerencsére egyszer minden nap végén elérkezik a megváltó tisztálkodás. (Persze csak ha nincs kosznap éppen, mint tudjuk.) A sivítva tiltakozó malacokat bezsuppoljuk a kádba. Néhány hete sajnos elkövettem azt a nagy hibát, hogy a legkisebb kapott egy fürdőkréta készletet, had szórakoztassa magát a kiskádban. Szép lassan odaszivárogtak a testvérei és a Három Koszgyár irtózatos csínyt kovácsolt együtt. A legjobb rajzoló (érdemes volt művészetis osztályba adni, na) felrajzolt engem, ördögszarvakkal vicsorogva.
És röhögtek, a piszkok.
Egyszer sikerült amúgy a koszból előnyt kovácsolnom.
A Legnagyobbat úgy hozta haza az apja a játszótérről, hogy gyakorlatilag a bokáját megfogva, fejjel lefelé ki kellett rázni a gyerekből a homokot. úgy jó másfél marékkal. Éjfél felé járva, már félárbocra eresztett szemhéjakkal kissé hanyagul öblítettem ki a kádat, amit teleengedtem magamnak egy lazítónak szánt forró fürdővel.Ücsörögtem benne, de egyre jobban szúrt valami. A homok volt. Egy ideig tajtékoztam, aztán úgy döntöttem, inkább szánkózok egyet a kád alján elterült homokon.
Egész jól bevált bőrradírnak.

Kocsis Noémi

 

Related Posts

ANYA-LÍZIS 89.: Javul az agyvíz

Négyéveske, aki nagyon szeret építkezni, legózni, szerelni és hasonlók, azzal állt elő, hogy ő biza építkezett-legózott-szerelt egy Különleges Szerkezetet. S mutatta is lőn, miféle csoda…

ANYA-LÍZIS 88.: A legelső napon

Szeptember 1.  Kis- és nagyobb gyerekkel is nagyjából annyira jelképes dátum, mintha születés-, vagy névnap lenne, vagy a nap, amikor az apróság először indult el…

ANYA-LÍZIS 85.: Miért nincs nekünk állatunk?

A hétre kölcsönkaptunk egy kutyát. A gazdája elutazott külföldre, egy hétig a szomszédok istápolták, most meg ránk jutott, így tegnap este közösen elvittük egy hosszabb…

ANYA-LÍZIS 82: Nyaralási teendőlista

Nulladik lépés: Lebeszélni a nagyon lelkes középsőt, hogy már indulás előtt dagira fújja a frissen, leértékelve vásárolt teszkó gazdaságos kardszárnyú delfint, mert ha mégis, akkor…