BUDAPEST FILMEK A FILMHÉTEN

Több dokumentum- és ismeretterjesztő film, sőt, a Filmművészeti Egyetem Enyedi-Máthé osztálya rendezőszakos hallgatóinak szkeccsfilmje és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása is a magyar főváros, Budapest különböző arcait mutatja be október 13-19. között a MOM Parkban a Magyar Filmhéten.

unnamed

A Filmhét első napján, október 13-án, hétfőn 21:15-kor, majd október 18-án, szombaton 11:15-kor lesz látható Lerner Balázs Budapest Underground című ismeretterjesztő filmjének második része, melyben Varga Livius a főváros legrejtettebb zugaiba kalauzolja el a nézőket, a Budai-hegység páratlan képződményekkel büszkélkedő barlangjaitól a Várhegy kazamatáin keresztül a Kőbánya alatti elárasztott pince- és bányarendszerig. A kamera elkíséri a kutatóbúvárokat Európa legnagyobb termálvizes barlangjába, hogy megérthessük, miként vált Budapest a fürdők városává, és benézünk a parlament alatti, máig lezárt titkos atombunkerbe is.

Gyarmathy Lívia A tér című dokumentumfilmje – mely október 14-én, kedden 17:45-kor, majd október 18-án, szombaton 22:15-kor fut majd – azt a folyamatot ábrázolja, ahogy a rendező ablaka alatti elhanyagolt terecskét rendbe szedték, majd felállították a Turul-szobrot, mely a politikai élet ütközésének színterévé vált.
Kocsis Tibor ismeretterjesztő filmje, a Neve is van: Budapest október 15-én, szerdán 15:15-kor és 17-én. pénteken 20 órakor annak jár utána, milyen is Budapest valójában? Mit láthatunk ma és milyenné alakul a következő évtizedekben? A film építészek, képzőművészek, várostervezők, ökológusok és közlekedésfejlesztők segítségével próbálja értékelni a városképet és megérteni a város működését. Miközben villamoson, buszon, földalattin, kerékpáron és gyalog bejárjuk a várost, egy-egy szakaszon ők hívják fel a figyelmünket a látnivalókra. A film igényes képi világával, ironikus stílusával remélhetőleg nemcsak a nézőket, de a döntéshozókat is elgondolkodtatja.
Október 15-én, szerdán 18:15-kor és 19-én, vasárnap 16:45-kor Nekem Budapest címmel pereg majd a Filmművészeti Egyetem Enyedi-Máthé osztály rendezőszakos hallgatóinak nyolc etűdből álló szkeccsfilmje, melyben többek között eltűnődünk azon, hogy miért vannak olyan messze a székek a hév-megállóban, vagy meglessük, ahogy az angyalföldi legendárium megelevenedő figurája, Sándorferi véres csetepatékban hadakozva keresi a szerelmét.

unnamed

Domokos János dokumentumfilmje, az Egy utca október 16-án, csütörtökön 21 órakor és pénteken 10 órakor sajátos megfigyelői szemlélettel mutatja mindennapi életünket. Ugyanabban a blokkban látható Stefano Tealdi és Papp Bojána dokumentumfilmje, a Food Markets – A város gyomrában sorozat budapesti epizódja, mely a méltán híres Központi Vásárcsarnokot mutatja be.

Október 16-án, csütörtökön 19:30-kor és 18-án 14:45-kor vetítik majd Zilahy Tamás ismeretterjesztő filmjét. Az Állványok mögött az 1902-ben épített Országház homlokzatának felújítását követi nyomon, bemutatja a régi és új technológiákat,fikciós betétekkel mesél a ház viharos történetéről. A Parlament folyamatos felújítása 90 esztendejének utolsó, megfeszített egy évét követjük nyomon.

Végezetül Reisz Gábor, az idei Cinefesten díjat nyert VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása október 17-én, pénteken 21:30 órakor és 19-én, vasárnap 21 órakor lesz látható a Filmhéten. Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben: súlyos ellentmondások színezik. A bisztróba oltott kocsmák, a fiataloktól nyüzsgő mulatónegyedek elidegenítenek, az otthonosság érzetét pedig a bizarr elemek adják, mint a bkv-n üvöltöző bolondok.

A Magyar Nemzeti Filmalap, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa és a Magyar Filmakadémia közreműködésével 2014. október 13-19. között rendezi meg az első Magyar Filmhetet, melynek keretében az elmúlt 3 év filmtermésével, 332 benevezett alkotással ismerkedhet meg a szakma és a nagyközönség a Cinema City MOM Park moziban. A teljes program a www.filmhet.hu oldalon található, jegyek pedig 610 Ft-os egységáron a Cinema City MOM Park jegypénztáraiban és a www.cinemacity.hu honlapon válthatóak. https://www.facebook.com/magyarfilmhet
Bővebb információ: sajto@filmhet.hu

Related Posts

Most sem okozott csalódást – Lezárult a 4. Magyar Filmhét

Immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Filmhét, a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával. Idén az eseménynek…

A Magyar Filmhét programjairól

2017. 02. 27. – 2017. 03. 05. A héten került megrendezésre a Magyar Filmhét, a Magyar Filmakadémia Egyesület által, a Magyar Nemzeti Filmalap és az…

ÉNEKELJÜNK EGYÜTT A MINDENKI CÍMŰ FILM KÓRUSÁVAL!

A 3. Magyar Filmhét további színes programokkal várja a közönséget csütörtöktől szombatig is. A nevezett filmek mellett a Filmarchívum által restaurált, digitalizált filmek közül Szabó…

A LIZA, A RÓKATÜNDÉR ÉS A FÉLVILÁG TAROLT A 2. MAGYAR FILMHÉTEN

A 2. Magyar Filmhét záróeseményén, vasárnap este a Nemzeti Színházban 18 kategóriában osztották ki először a Magyar Filmdíjat, melyek odaítéléséről a Magyar Filmakadémia teljes tagsága…