Elindult az autós szakmák közlekedésbiztonsági versenye

Ritkán versenyez egymással közös pályán kamion, autóbusz és személyautó, az pedig egészen egyedi, hogy ez a pálya a közút, a verseny célja pedig a minél nagyobb biztonság. A hat héten át zajló programban a kamionos, a taxis, a buszvezető, a sokat autózó értékesítő és szervizes, valamint a futár szakmák mellett az autóversenyzők is szerepelnek – utóbbiakat Bús Edina, kétszeres Lotus Ladies Cup-győztes és ifj. Tóth János, hétszeres magyar ralibajnok képviseli.

Hungaroring-tanpalya-GKI  (1)

A Hungaroringen található vezetéstechnikai Tanpályán kezdődött meg hivatalosan az „i-Cell Safe Drivers’ Competition” (ISDC), az autós szakmák 2014-es közlekedésbiztonsági versenye, amelyet a járműflotta követéssel és kezeléssel foglalkozó i-Cell a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrummal közösen, az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság szakmai támogatásával szervez. A 2014. november 26-a és 2015. január 7-e között zajló hathetes verseny során a résztvevők mindennapi munkájukat végzik, miközben a járműveikbe szerelt i-Cell flottakövető fedélzeti egység és kamerás passzív közlekedésbiztonsági eszköz egyfajta „harmadik szemként” folyamatosan figyeli és analizálja a járművek előtt zajló történéseket, közlekedési helyzeteket.

„A közlekedésbiztonságért indított versenyben az autóversenyzőket és a női járművezetőket is képviselem, úgyhogy kétszeresen motiváltan szeretnék bizonyítani, és remélem, hogy jó helyezést érek el” – nyilatkozta Bús Edina, kétszeres Lotus Ladies Cup győztes autóversenyző.

A Tanpálya munkatársai nap mint nap a baleset-megelőzésért dolgoznak, így azután egyértelmű volt, hogy a vezetéstechnikai centrum a kezdeményezés mellé áll. „A kurzusainkon arra készítjük fel az embereket, hogy miként előzzék meg a baleseteket, amelyek két okból következhetnek be: technikai, vagy vezetéstechnikai hibából. Ez a rendszer még jobban feltuningolja a humán faktort, segít abban, hogy még jobban figyeljünk az utakon, fokozza a koncentrációt” – nyilatkozta Gazsi Júlia, a Tanpálya ügyvezetője.

hungaroring-tanpalya-fradi (5)

A rendszer az első ütközésveszély, az irányjelzés nélküli sávelhagyás, a követési távolság, a gyalogos, kerékpáros és motorkerékpáros veszélyhelyzet, valamint a sebességkorlátozások túllépésének felismerésére képes. Az értékelésben heti 1000 pontot kap az a versenyző, aki egyetlen ilyen közlekedési konfliktusba sem került. „Versenynek hívjuk, de a pontos meghatározás: a defenzív és biztonságos járművezetési kultúra iránti figyelemfelkeltés. Fontos tudni, hogy a versenyzők járművébe épített eszköz elsődleges célja az, hogy a járművezető figyelmét felhívja a kockázatos helyzetekre. A mindennapi közlekedés során elkerülhetetlenül adódnak konfliktushelyzetek, ezért a heti 1000 pontot a legfigyelmesebb és legprofibb vezető is csak zárt úton, tesztkörülmények között érhetné el” – fogalmazott Kovács Attila, a Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum instruktora, aki kollégájával a résztvevők heti és összesített értékelését végzi.

Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója a Tanpályán tartott sajtóeseményen elmondta: „Nagyon örülünk, hogy közúti árufuvarozás, a személyszállítás és a többi, sokat autózó szakma vállalatait sikerült megnyernünk a közlekedésbiztonság ügyének, és versenyzőt delegáltak a hathetes programba. Külön megtiszteltetés, hogy Bús Edina és ifj. Tóth János személyében az autóversenyzők is beszálltak a közutak biztonságáért zajló küzdelembe. Az i-Cell ügyfelei évente sok millió kilométert tesznek meg, ezért döntöttünk úgy, hogy szemléletformáló programot indítunk a biztonságos járművezetésért.”

2015. első heteiben tehát kiderül, hogy a kamionos, a buszsofőr, az értékesítő, a taxis, a futár, a szervizes vagy az autóversenyző szerez több pontot a közlekedésbiztonsági versenyben, de „minden versenyző tapasztalt és képzett járművezető, ezért úgy gondolom, itt valóban a közlekedésbiztonság, a biztonságos autóvezetés ügyéért vállalt részvétel hozza meg számukra a dicsőséget” – fogalmazott Berzai Zsolt rendőr alezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Autópálya-felügyeleti és Balesetmegelőzési Osztályának kiemelt főreferense.

Az „i-Cell Safe Drivers’ Competition ­– Az autós szakmák közlekedésbiztonsági versenye 2014” elnevezésű programba versenyzőt delegált a Waberer’s, a Vodafone, a Taxi 6X6, a Gepárd Futárszolgálat és a Vértes Volán.

A Waberer’s képviselője üdvözölte a kezdeményezést. Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalata kiemelt figyelmet szentel annak, hogy több mint 3000 járműszerelvénye a közúti közlekedés szabályait betartva és biztonságosan vegyen részt a forgalomban, hiszen kamionjai évente csaknem 500 millió kilométert tesznek meg Európa útjain. A Waberer’s járművei fel vannak szerelve minden ehhez szükséges technikai eszközzel, a gépjárművezetők pedig rendszeres képzéseken vesznek részt és kamionszimulátoron is gyakorolhatnak.

Az érdeklődők a verseny heti és összesített eredményeit a verseny honlapján (www.icell.hu/verseny) és Facebook-oldalán (http://on.fb.me/1xTdQFX) kísérhetik figyelemmel.

Related Posts

Megújult az Útinform weboldala

Gyorsabban és hatékonyabban tájékozódhatnak az úton lévők a közlekedési eseményekről az Útinform megújult weboldalán – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel. Azt…

Megkezdődött a fokozott ellenőrzés az utakon

Megkezdődött és egész héten tart a fokozott ellenőrzés az utakon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata…

Extrém Enduro Kupa és Freestyle Show

A meseszép amerikai autók mellett vadonatúj enduro programmal készül a 18. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál Komáromban. Az adrenalintól duzzadó autós programokon túl Super Enduro versennyel…

A Harley-Davidson is beszáll a Formula E-be

Társul a Harley-Davidson és az Envision Virgin Racing. A világ egyik legelismertebb márkája, a Harley-Davidson társul a párizsi E-Prix legrangosabb Formula E csapatával az Envision…