DAL 2015: LEGYÉL TE AZ ÖTÖDIK ZSŰRITAG!

Idén A Dal 2015 mobilapplikáció segítségével is tudunk pontozni és szavazni, hogy kedvenc előadónkat, vagy dalunkat támogassuk.

dal1
Az iOS-en és Androidon is elérhető A Dal 2015 mobilalkalmazás segítségével nem csak pontozhatjuk a produkciókat az adás alatt, de exkluzív híreket, érdekességeket olvashatunk, böngészhetjük a fellépők életrajzi adatait, sőt, élőben követhetjük a műsort is. Néhány szabályt viszont fontos megjegyezünk: pontozásnál érvényes pontszámot, 1-től 10-ig, kizárólag az adott dal első elhangzásának ideje alatt, három percig lehet küldeni. Ahogy a zsűritagok, úgy természetesen a néző is csak egyszer pontozhat érvényesen egy dalt. A pontszám küldése alapdíjas SMS alapú.
Akkor sem kell elkeseredni, ha esetleg egyik kedvencünket a zsűri nem juttatta tovább, hiszen az applikáció segítségével szavazni is lehet, az összes dal elhangzása után, amint a műsorvezető erre felhívja a figyelmünket. Egy telefonszámról maximum 20 szavazatot lehet küldeni, alapdíjas SMS áron.
Tatár Csilla erről beszél a videón:

Related Posts

Wolf Kati újra a Dalban!

Wolf Katit most hétvégén a Dal színpadán hallhatja a közönség, miután a 2015-ös versenyben a legjobb 30 közé került a „Ne engedj el!” című száma.…

Rövidesen indul a Dal 2015!

A Dal 2015-ön, az Euróvíziós Dalfesztivál magyarországi válogató versenyén négy zsűritag mellett egy ötödik ítész, a néző bevonásával dől el, hogy ki utazhat májusban Bécsbe…

ByeAlex és a Slepp dalol szombaton

Visszatér A Dal színpadára a 2013-as műsor nyertese ByeAlex, aki ezúttal csapatával, a Sleppel lép fel. A fülbemászó dalairól és az extravagáns stílusáról ismert ByeAlex…

A 2. ELŐDÖNTŐ FELLÉPŐI, VALAMINT INDUL A SZTÁRCHAT

KÜLDJ PONTSZÁMOT ÉS SZAVAZZ A KEDVENC MÁSODIK ELŐDÖNTŐS DALODRA, HOGY BIZTOSAN OTT LEGYEN A KÖZÉPDÖNTŐBEN