Útdíj: teljes káosz

Nagyon sok a nyitott kérdés az újévkor induló új útdíjfizetési rendszerben. Egyelőre nincsenek pontosan kitáblázva, honnan kell fizetni. Arról sincsen még információnk, hogyan értesítik azokat az autósokat, akiket megbüntettek. Akit február végéig megbírságolnak, annak összesen 6470 forintot kell fizetnie. Érthetetlen, hogy a megyehatárokon áthaladó szakaszokra milyen megyei matrica kell. Februárig kell várni arra is, hogy mobiltelefonon vegyünk megyés engedélyt.

20150101hasznalati-dijas-rendszer-autopalya-matrica

Balatonfőkajár neve alighanem az útdíjmizéria és az átgondolatlan, előkészítetlen kormányzati intézkedések szinonimájaként íródik föl a 2015-ös év krónikájának első lapjaira. Ez ugyanis az egyetlen Veszprém megyei település, amelyet jelenleg érint az M7-es autópálya, így itt húzódik a kormány által díjasnak kijelölt egyetlen rövidke útszakasz a megyében.

Hogy ez az egyetlen fizetős szakasz a megyében, nem magától értetődik, a 8-as főút, illetve a helyette évtizedek óta épülő gyorsforgalmi út némely szakasza, vagy akár az egyszer majd szintén az M8-as részét képező, most 710-esnek számozott kelet-balatoni elkerülő legalább annyira bekerülhetett volna a szórásba január elsejétől, ahogy Pest megyében a rosszabb kiépítettségű M2-es vagy a nyúlfarknyi vasi M86-os, a kaposvári elkerülő 61-es.

Főkajár, az állatorvosi ló

Az alábbiakban példaként kezeljük a Veszprém megyei szakaszt, természetesen máshol is vannak hasonló részek. Az M1-es például rövid szakaszon halad Fejér megyében. Fontos azt is tudni, hogy a már jól ismert, tíznapos, havi vagy éves matricák továbbra is léteznek, a megyei rendszer kiegészíti a korábbit. A motorosoknak ugyanannyiba kerülnek a megyei engedélyek, mint a személyautósoknak, darabonként ötezer forintba 2015-re.

Visszatérve a balatonfőkajári M7-szakaszra, kérdés tehát, hogy emiatt a rövid szakasz miatt kell-e Veszprém megyei matricát venniük azoknak, akik úgy döntenek, hogy az M7-est (mondjuk a Balaton déli partjára utazva) éves megyei matricák kombinációjával használják 2015-ben. A választ az óév utolsó előtti napjának végén megjelent hivatalos térképektől lehetett remélni.

Sárga szakaszok
Ha megnézzük a Veszprém megyére vonatkozót, a szóban forgó szakasz sárga színt kapott. A jelmagyarázat szerint ez azt jelenti:

JELÖLT MEGYEI ÉS IRÁNY SZERINTI SZOMSZÉDOS MEGYEI MATRICÁKKAL HASZNÁLHATÓ SZAKASZOK

Ez a kifejezés többféleképpen értelmezhető, és semmiképpen sem egyértelmű. Sokan bizonyára úgy értik, hogy a főkajári M7-szakaszra jó a Veszprém megyei matrica is, de a szomszédos, azaz Fejér megyei vagy somogyi engedély is jó. Ez méltányos megoldás lenne a megyehatárokon átmenő szakaszokra, amelyek a térképeken általában sárgával vannak jelölve. Szerkesztőségünkben akad olyan, aki úgy véli, eredetileg ez is volt a szándék.

 

Forrás: origo

Related Posts

Te már eldöntötted

Terrorista vagyok. Na, nem megbízatásból, hanem önkéntes alapon. Elvégre kinek mi okoz örömöt. Erőszaktevő vagyok. A fiatal, védtelen lányok a gyengéim, meg persze a lehető…

Decemberben megjelenik! – Konok Péter: Történetek a kerítés tövéből

„Ja, magyar vagy? Hát miért nem mondtad?” Hogy miről szól ez a könyv? Mondjuk, hogy Magyarországról.

87 millió 7 év alatti gyerek nem ismer mást, csak a háborús konfliktust

Az új adatok megmutatják a fegyveres konfliktusban érintett gyerekek számát az agyfejlődési időszak csúcsán Minden tizenegyedik, azaz több mint 86.7 millió 7 év alatti gyerek…

Feketelista.hu: rekordszámú céget töröltek az idén

Egyetlen évben sem töröltek annyi céget a hazai bíróságok, mint idén. Már a december közepi adatok alapján megállapítható, hogy 2015-ben 43 696 társaságot vontak ki…