Könyvajánló: Stephen King: Mr. Mercedes

A megszokottól eltérően, most egy izgalmas krimit kapunk Kingtől.

738391F

A cselekmény nagyszerű dinamikával rendelkezik, a könyv végéig fenntartja a figyelmünket,
ha egyszer belekezdünk esélyünk nincs rá, hogy letegyük, amíg a végére nem érünk.
A nyugdíjazott korosodó rendőr, Bill Hodges már-már az öngyilkosság határán áll, a nélkülözöttség és elhagyatottság érzése teljesen úrrá lesz rajta, mígnem egy napon titokzatos levél érkezik
hozzá, melyben egy olyan tömeggyilkos veszi fel vele a kapcsolatot, akit sok évvel korábban próbált elkapni, ám nem sikerült. A levél hatására Hodges úgy dönt, hogy ismét felveszi a harcot ezzel a kegyetlen bűnözővel, bízva abban, hogy ezúttal olyan nyomokra bukkan, amik korábban elkerülték a figyelmét. Ebben segítségére lesz alkalmi kertésze a fekete középiskolás fiú, és a régi ügyben pellengérre állított, később öngyilkosságot elkövető asszony húga.
Párhuzamosan bepillantást nyerhetünk az elkövető, Brady Hartfield életébe, motivációiba, illetve lelkének mélységes sötétségébe. Kinghez méltóan egy olyan karakter képe rajzolódik ki elénk, akit a hatalomvágy arra ösztönöz, hogy mindenkit irgalom nélkül eltüntessen, aki akadályozni próbálja célja elérésében. Semmitől sem riad vissza, és az eszközökben sem válogat, ami bizony az érzékenyebb lelkületű olvasóknak könnyen okozhat álmatlan éjszakákat.
Ami még nagy erénye a könyvnek, hogy hiába ismerjük a gyilkos kilétét, semmit sem von le a mű élvezetéből, ugyanolyan izgalmas és letehetetlen, mint a Mester szinte minden könyve.
A fordítás Bihari György munkáját dicséri, aki hozza a tőle megszokott magas színvonalat.
A kötetért köszönet az Európa Kiadónak.

Kiadó: Európa
Fordította: Bihari György
Megjelenés éve: 2014
Terjedelem: 448 oldal
Dobos Attila

Related Posts

Richard Bachman (Stephen King): A Hosszú Menetelés

Képes lennél napokig megállás nélkül gyalogolni? Túlélni a vihart, a forróságot, a fájdalmat a lábadban és az egész testedben? Menetelni, ha az életed múlna rajta?…

Könyvelőzetes: Stephen King: Mr. Mercedes

2014. november 12-én jelenik meg Stephen King első klasszikus krimije, a Mr. Mercedes. King ezúttal egy olyan műfajba kalauzolja el az olvasót, amelyben eddig nem…

Könyvajánló: Tony Parsons: Gyiloktáska

Íme, egy könyv ínyenceknek. Az eddig leginkább szépirodalmi írásairól ismert Parsons ezúttal egy roppant jól megkoreografált krimivel ajándékozta meg a rajongóit. A furcsa címválasztáson túllendülve…

Könyvajánló: Marcus Sakey: Briliánsok

Na, ez egy ütős, illetve robbantós könyv volt. Akcióhegyek, iszonyatos tempó, szinte minden oldalra jut valami cselekmény, amitől egy perc üresjárat sincs olvasás közben.