Anyalízis 73: Gyereken tesztelve!

Harmincéves koromig engem bizony meg sem legyintett vasszárnyával az anyaság. Nem érdekeltek cuki talpacskájú, édi-bédin göcögő, hájas kisbabák a babakocsikban, s ha valaki az ismerőseim közül ilyesmit tologatott, nem úgy konstatáltam, hogy “nahát, már ő is szült, de jó neki”, hanem így: “nna, hát ez is lebabázott, ő tudja”. Ekkoriban jobban izgatott a teraszon sörözés a pasimmal, a hajnalig olvasások, amiket simán bírtam még szemmel, türelemmel és idegrendszerrel, a heti háromszori konditermezéssel acélosra kimunkált hátsóm formában tartása, hozzá kockahassal, no meg a fülbevalógyűjteményem, a karrierem alakulása, a pletykák és a fizetésem, a női magazinok módszeres böngészéséről nem is beszélve. És hogy még véletlenül se úgy alakuljon az életem, mint mondjuk a szüleimé, mert az milyen hóttunalmas már.

anylizis2

Ezekben az években persze már bőven jöttek a kérdések, miszerint nem ketyeg-e a biológiai órám, meg mikor akarok már saját családot, gyerekeket, elvégre én sem leszek fiatalabb és nem érdemes túl soká várni. Ezekre a megjegyzésekre én nagyjából mindig úgy reagáltam, mint egy Micimackó. Annyit mondtam csak, hogy ühüm. Vagy esetleg ehe. A kettőt remekül lehetett felváltva ismételgetni az ismerősöknek, akik egy idő után magukban belátták, ez a nő teljesen hülye és tök éretlen szülővé válni, kár is belé minden értelmes szó a témáról.

Harmincegyet ütött az óra, mikor valami megváltozott. Ki minek nevezi, én azt szoktam mondani erre: az ember egyszer csak odaér agyban. Szerintem mindenki nagyon jól emlékszik a saját odaérésére, még ha nem is magyarázza folyton másoknak. Aki odaért, jól tudja, mire gondolok – aki még máshol jár, úgyis megtudja majd. Lényegesebb, hogy ez olyan dolog, amihez nincs semmilyen értelmes, használható előtanulmány. Nincs megvalósíthatósági dokumentáció – egyszer csak megvalósítod és kész. Ott vagy, kapásból a sűrűjében. Az anyaságban (és nyilván az apaságban is) nem állnak rendelkezésre kutatási eredmények és nincsenek állatkísérletek. Senki sem tudja garantálni, sikerül-e majd. Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy esetleg elképzelted, nincs garanciajegy, amivel visszakocoghatsz a pénztárhoz reklamálni. Hiába mesél előzetesen róla egy csomó ember, kezdve a saját anyádtól, a barátnőiden és a nőgyógyászodon át, részt vehetsz bármennyi felkészítő foglalkozáson és tréningen, sosem vagy eléggé felkészülve. Ezen egyébként nem fontos parázni, mert a szülőség tipikusan az a tanulmány, ahol semmi szükség az elméleti okításra, úgyis minden a gyakorlatban dől el.
Abban az adott pillanatban kell eldöntened, a kórházba rohansz-e a befulladt kölökkel, vagy a hűtőbe dugod a fejét, hogy hogyan kezeled a hangulatváltozásait, hogy akarja-e, hogy megmasszírozd. Nálunk otthon jelenleg még mindig három babamasszázs könyv létezik, az egyikből konkrétan két azonos példány. Tökre elfelejtettem, hogy Egyeskénél már megvettem és erőltettem egyszer ezt a masszázsdolgot – ugyanúgy megvettem a tesójához is. Pici szépséghiba, hogy konkrétan mindkettő telibe okádott a masszázskérdéssel, köszönték, nem kérték.

anyalizis1

Azóta rengeteg mindent teszteltem már élő gyereken. (Szegényeknél úgy alakult, hogy éppen én vagyok az anyjuk. Az egyik egyszer már vissza akart váltani néhány éve, de meggondolta magát szerencsére.) Teszteltem rajtuk, hogy vajon ki lehet-e dőlni az autóból, ha nincs bekötve a gyerekülés és nyitva a kocsiajtó. (Nos, az eredmények nem igazán megnyugtatóak.)
Teszteltem, kiszakad-e a műanyag kiskád, ha gyerekestül emeljük fel.
Hogy a mandarintól meg lehet-e fulladni, ha túl sokat tömünk a szánkba. (Sajnos meg lehet, de nem muszáj.)
Hogy a nyíló szekrényajtók minket csak hasba, de a gyereket telibe fejbe szokták találni.
Hogy a spenótos lazannyát a gyerek sosem fogja annyira kedvelni, mint én.
Hogy a cukkerbakkernek talált szoknyácskát nem díjazza minden gyereklány.
Hogy a tíz perc alatt megjárható bolt valójában egy órányi járóföldre van.
Hogy nedves törlőkendőt, hányózacskót, váltás fehérneműt folyton magunkkal cipelni igenis, nem úri passzió.
Hogy egyetlen szupermarket sem lehet olyan jól szervezett és biztonságos, hogy abban ne lehessen eljátszani családilag a Lost összes epizódját.
Hogy bármit főzök, az óvodában/iskolában is pontosan az volt az ebéd aznap.
Hogy Pistinek/Julcsinak/Jázminnak/Ödönnek sokkal jobb anyja van, mert az bezzeg képes időben menni a gyerekéért tanítás után.

Most jut eszembe, egyébként én is tesztalanynak számítok. Álló- és tűrőképességteszteken például napi szinten részt veszek. Néha jól teljesítek, máskor totálisan elbukom. Az egyensúlyt pedig úgy sikerül fenntartani, hogy mikor a két kisebbik két oldalról belém kapaszkodik és két felé húz, a két fülembe jobbról-balról azt üvöltve, hogy “enyém az anyám!!!”, meg: “nem is, mert az anyám az enyém, csak az enyém!!!” , nos, akkor én legalább csöndben vagyok.

Kocsis Noémi

Written by erika

Leave a comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.