Víziszínpaddal ünnepli a teltházat a Fishing

Csak úgy mint tavaly, idén is már elővételben elkelt az összes jegy a Fishing on Orfűre, pedig még tartogatnak meglepetéseket a szervezők.

IMG_2050

Víziszínpad

Idén víziszínpaddal kedveskedik vendégeinek a már teltházas Fishing on Orfű. A tó felszínén, a part közelségében rögzített szinpadon délutánonként ad majd akusztikus minikoncertet az adott nap egy-egy fellépője, amit akár matracokról, a vizből, a színpadot teljesen körbeúszva is hallgathatnak majd az érdeklődők. „Az ötlet adta magát, hiszen a tó gyönyörű, a látogatóink is imádják és mobilstégünk is van. Valószínűleg rendkívüli élmény lesz a tófelszínen lebegve hallgatni a kedvenceid akusztikus dalait” – mondta el Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke. A Víziszinpad részletes programját június elején jelentik be.

Off-programok – indul a jelentkezés

Az off-programok jelentkezését is hamarosan elindítják a szervezők. A legendás fröccs- és sörtúrákra általában órák alatt elkel az összes jegy, ezért érdemes gyorsan kattintani jövő hétfőn 12:00 után, ugyanis ekkor indul az online jelentkezés az összes szabadidőprogramra. Idén túrát vezet Háy János és Beck Zoltán, Szűcs Krisztián és Szálinger Balázs, Kispál András, Dióssy Ákos, valamint a Maszkura és a Tücsökraj zenekar is. A szabadidőprogramra vágyók még számos túrából, sportrendezvényből és egyéb kultúrális eseményből választhatnak. Minden részlet megtalálható a www.fishingonorfu.hu oldalon.

PTE-nagyszínpad

A Fishing on Orfű és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésének értelmében a fesztivál 2. számú nagyszínpada a PTE nevét viseli majd. A fesztivál új helyszíneként debütál a PTE party-tér, ahol az egyetem egész nap nyereményjátékokkal, kulturális programokkal, ingyenes egészségügyi szűrésekkel, valamint saját fúvószenekarával, a PTE Brass Band-del és a PTE Táncegyüttessel várja majd a fesztivál látogatóit

Program
Jó hír a családdal érkezőknek, hogy a Borfalu színpad délutáni programsávját kifejezetten gyermekkoncertek töltik majd ki: Palya Bea, Rutkai Bori és a Kaláka zenekar is a legfiatalabb generációnak kedveskedik különleges délutáni programjával – az esti „rendes” koncertje előtt.

Az idei Fishingen adja második tematikus életmű-összegző koncertjét a Kispál és a Borz, búcsúzik a HS7, a Subscribe és az Isten Háta Mögött, az aktív zenei produkciók közül pedig ott lesz mindenki, aki számít a hazai alternatív könnyűzenei színtéren.

Related Posts

Légy a Fishing főszponzora!

Visszalépett a Fishing on Orfű egyik főtámogatója. A már teltházas fesztivál mégsem búslakodik: a támogatói jegyeket elérhetővé teszi, a nagyszínpad nevét pedig megszavaztatja. Ezzel egyidőben…

Itt a majdnem teltházas Fishing on Orfű zenei programja

A fesztivál fellépőinek bejelentésekor már majdnem teltházas a Fishing on Orfű. A szerdai nulladik napra – amelyen a Kispál és a Borz ad koncertet –…

Fishing tudnivalók fesztiválozóknak

A belépőjegy megvásárlása csak akkor jogosít a Fishing on Orfű fesztiválra történő belépésre, ha elfogadod a fesztivál jelen házirendjét és tudomásul veszed, hogy annak betartását…

Lassan összeáll a Fishing!

Természeten idén is már júniusban megkapjuk a kedvenc orfűi fiesztánkat: 2016. június 22. és 25. között, az utóbbi pár évben megszokottól eltérően egy héttel később…