Könyvajánló: Kalapos Éva: D.A.C. sorozat

Kétkedve kezdtem neki az olvasásnak, azt gondoltam, hogy egy újabb SzJG utánzatot fogok olvasni, amit – elfogult véleményem szerint – nem lehet felülmúlni. Felülmúlni nem is sikerült, de csak azért, mert a két regény nem is hasonlít egymásra! Annyira más a két írónő stílusa és karaktereik, hogy egyáltalán nem volt utánzat érzésem és ezért a regény tetszett! Igazából reálisabb, kevésbé idealizáltak a szereplők és az általuk képviselt korosztály. Alkoholt és (néhányan) drogot fogyasztanak, lógnak a suliból és nem csak plátói szerelmes jelenetek vannak benne. Életszerűbb. Azt még nem sikerült eldöntenem, hogy ez jó vagy sem: nem mutat ezzel rossz példát?

A szereplők közül többen is a problémás tinédzser kategóriába esnek, akik lázadnak és komoly problémákkal küzdenek, ezekre keresnek a D.A.C. tagjai együtt, néha felnőtt segítségével(!) megoldást.
A regény végén érdekes még elolvasni a karakterek adatlapját. Csak nekem tűnt fel hogy az összes szereplő szinte már kórosan vékony?
D.A.C. – Rázós utakon: A második részben végre fény derült a nagy titokra, amitől Flóra az egész első részben tartott. És csalódott vagyok… kicsit nagyobb csavarra számítottam. De a többi oké volt, néhol talán túl sok a nyűglődés, de mégiscsak egy tiniregény, szóval belefér. Bosszantott viszont az idő hiánya… sehol egy ünnep, alig van időpont-megjelölés, elvétve egy-egy hónap megemlítve, de semmi konkrét. Nem értettem, hogy órákat tudott a főszereplő végigtipródni, mert jaj, mi van a pasijával, beszámol minden Facebook-os posztról, aztán egyik lapról a másikra ugrottunk több hetet, amikor semmi nem történt? És amikor hónapok múlva találkoznak csak úgy minden jó lesz? Nem kötözködés, mert egyébként a történet jó, de ebben nem ártana egy kis következetesség (és itt nem a naplószerű SzJG mintára gondolok!).
D.A.C. – Kéz a kézben: Úgy tűnik Flóránál továbbra is ezer fordulaton pörögnek az események, de mit is várnánk a kamaszoktól? Amikor a családi helyzet rendeződni látszik, akkor máshol csap be a villám. A pasikkal mindig csak a baj van? Ez a rész inkább a párkapcsolatokkal foglalkozik és a társaság tagjai mind más és más helyzetben próbálnak okos döntéseket hozni. Kicsit szókimondóbb, felnőttesebb a téma, hiszen elég sokszor előkerül az, ami a kamaszok többségénél ilyenkor kerül napirendre: a szexualitás és az első együttlét, illetve nem lét. A másik, és szerintem most nagyon aktuális probléma, amivel a barátoknak meg kell küzdeniük az a faji megkülönböztetés, a rasszizmus és a kirekesztés. Vajon ki hogyan reagál, amikor egy közeli ismerősről kiderül, otthon teljesen más kulturális környezet várja, mint ami számukra megszokott?
Még mindig az a véleményem, hogy Kalapos Éva valami jót hozott a magyar ifjúsági irodalomba, ami kevésbé szirupos, kevésbé idealizált, ellenben szókimondó, valós problémákról íródott kamaszoknak és szüleiknek – igen, nekik is. Nem tudom, hogyan élné meg egy anyuka ezt olvasásélményként, de talán a tartalom, a tinik logikája/logikátlansága kárpótolná őket a néhol bárgyú történésekért. Mert nem mondom, hogy minden tizenéves így gondolkodik, így reagál, de a D.A.C. tagjai olyan helyzetekkel találkoznak, ami sajnos nem ritkaság manapság a gimikben: kirekesztés, drogok, alkohol és szexualitás.

Szabó Zsanett
Kiadó:MANÓ KÖNYVEK – MANÓ FILMEK
Oldalak száma:260
Borító:KARTONÁLT
Súly:310 gr
ISBN:9786155385186
Nyelv:MAGYAR
Kiadás éve:2013
Árukód:2238668 / 1093157
Sorozat:D.A.C.

Related Posts

Menő könyvek a Manó könyvek kínálatából

Új év, új élet – tartják sokan. Mi ugyan fogadalmakat nem tettünk, de célunk, hogy ebben a most kezdődő esztendőben is nagyon sok olyan könyvet…

Könyvajánló – Nele Neuhaus: Elena 1. – Minden akadályon át

Elena, szülei lovardájában, a lovak bűvöletében él. Legjobban Fritzi nevű lovához kötődik, aki csikókorában súlyosan megsérült, szülei már lemondtak róla. Elena titokban edz vele az…

Kalapos Éva: D.A.C. 4. – Nem gyerekjáték

Kalapos Éva regénysorozata a kamaszokat érintő tipikus, és nem annyira tipikus élethelyzeteket, problémákat mutat be egy baráti társaságon (D.A.C.) keresztül, a fiatalok nyelvén. Teszi ezt…

Könyvajánló – Chris Miles: HŰ, de nagy vagy!

Még egy ifjúsági könyv, de ez a mában, nagyon a mában játszódik. Jack Springley a főhőse ennek a regénynek, ami a serdülő korú fiúk problémáit…