Barjavel 1973-ban írta meg ezt a regényét, ami az emberiség egyik legősibb vágyálmát/rémálmát dolgozza fel, amiről azonban többet nem írhatok, mert erősen spoilereznék vele. A mű egyszerre disztópia, egyszerre sci-fi, egyszerre dráma, ugyanakkor az utolsó vesszőig igazi francia. A regény roppant lassan építkezik, miközben mint egy kaleidoszkóp, ezernyi színt és formát villant fel, de egy idő után úgy éreztem, hogy csupán a káprázat maradt. Nem sodort magával a történet, sőt maga a történet is inkább csak a háttérben meglapulva várakozik… mígnem eljutunk a könyv harmadáig, ahol lehull a lepel a nagy titokról, és elkezdődik a sci-fis vonulat.
A férfi, illetve a női főszereplők karaktere számomra nem tűnt igazán kidolgozottnak, náluk is azt éreztem, hogy a szerző túl nagy teret enged a befogadó fantáziájának. Nem keltek életre, nem váltak szerethetővé vagy utálhatóvá – csak lebegtek testetlenül egy olyan világban, amit megtöltenek ugyan a színek, az eszmék, a gondolatiság, de a cselekmény valahogy nem akar beindulni. Értem én, hogy nem kell minden könyvnek ezerrel pörögnie, de amikor egy ennyire jó alapötlet van, egy ennyire tehetséges író kezében, akkor én valami többet, valami ütösebbet vártam volna. Mert a helyzet az, hogy Barjavel jó. Ám ehhez a stílushoz túl szépen ír. Gyakran éreztem úgy, hogy túlságosan cizellált, túlságosan finom a megfogalmazás – számomra ez a könyv a ‘kevesebb néha több’ tipikus ellenpéldája.
A történet felvezetése, a rengeteg eltűnés, a pusztító tüzek, mind-mind valami apokaliptikus második részt jeleztek előre. A Szigetre jutva azonban ismét a lassú sodrású, ráérős történetmesélés jut nekünk.
Természetesen elfogadom, ha valaki másként értékeli a regényt. Számomra ez inkább volt egy szépíró kikacsintása a sci-fi felé, mintsem egy igazi, fordulatos fantasztikus regény, amit vártam volna.
A kötet maga igényes kivitelezésű, a fordítás itt-ott biceg, de összességében a helyén van.
A könyvért köszönet a kiadónak.
Dobos Attila
Fordította: Bayer Antal
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2015
Terjedelem: 306 oldal
Related Posts
Két tény: sosem szerettem a meséket, Jodi Picoult a kedvenc kortárs íróm. Jelentem, a kedvencem és lánya írtak egy olyan tündérmesét, amit az utolsó percéig…
Hát, először arról, hogy mi nem tetszett ebben a regényben. Jó, most pedig arról, hogy miért volt Picoult-nak ez a könyve is zseniális. Valószínűleg a…
Néha nem árt egy kilencéves szemével látni a világot. Főleg nem egy olyanéval, mint Milo, akinek retinitis pigmentosája van, ami azt jelenti, hogy mindössze egy…
A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt megvolt? Igen? Oké. Az analfabéta, aki tudott számolni is megvolt? Igen? Oké. Akkor meg minek olvasod…