Könyvajánló – Jodi Picoult: Szívtől szívig

Ha létezik reinkarnáció, én már tudom, mi szeretnék lenni az új életemben: egy gondolat Jodi Picoult fejében.

Kedvenc szerzőm ezzel a művével sem okozott csalódást. Ismét elgondolkoztatott, ismét megteremtett egyéni hanggal, tulajdonságokkal rendelkező szereplőket, és ismét elvarázsolt a csak rá jellemző mondatokkal, amikben hihetetlen mélységű gondolatok lakoznak.
Maga a történet ezúttal is több beszélő által kel életre, mint ahogy az Picoult-nál nemegyszer előfordul. Az első rövid fejezetben megismerjük June-t – a várandós édesanyát, akitől megtudjuk, hogyan veszítette el első férjét egy autóbalesetben -, illetve Shay Bourne-t, aki elszegődik hozzá amolyan mindenesnek, hogy elvégezze a ház körüli munkákat. Ezután ugrunk az időben valamivel több mint fél évet, és egy tárgyaláson találjuk magunkat, ahol Shay a vádlott, akit azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan meggyilkolta June férjét és kislányát, és akinek a sorsáról tizenkét esküdtnek kell döntenie: életfogyiglan vagy halál.
Tizenegy esztendővel később folytatódik a történet, amikor is June életében újab szörnyű fordulat történt, ugyanis a kislánya, Elizabeth súlyos beteg, akinek egyetlen esélye az életben maradásra, ha megfelelő szívdonort találnak a számára. A másik oldalon pedig ott van Shay, aki a kivégzésére vár. Amikor tudomást szerez Elizabeth állapotáról, azonnal felajánla, hogy az ő szívét beültethetik a kislány mellkasába. A helyzet innentől válik bonyolulttá, mert a halálos injekcióval történő kivégzés következtében a halott szervei nem felhasználhatóak. Maggie a fiatal ügyvéd elhatározza, hogy mindent megtesz azért, hogy akasztásra változtassa a kivégzés módját, mivel így Shay kívánsága teljesíthető, illetve a kislány élete megenthető…
A történet a továbbiakban is számos fordulatot tartogat még, amik igen komoly kérdéseket vetnek fel. Mindeközben tanúi lehetünk Shay csodálatos cselekedeteinek a halálsoron, Maggie küzdelmének, miközben nemegyszer mosolyodunk el a stílusán, amivel önmagát jellemzi, illetve Michael atya vívódásainak, hiszen most a halálraítélt ember lelki segítője, ám anno tagja volt az esküdtszéknek, amelyik meghozta a legsúlyosabb ítéletet, amit csak lehet.
Picoult ezúttal is egy olyan csodálatos történetet alkotott, amivel megerősítette bennem, hogy számomra ő a ma élő írók legnagyobbja. Nagyon olvasmányos, sodró lendületű írásmód, nem agyoncizellált mondatok, mégis ott van a sorok között a súlyos mondanivaló – ebben a regényben különösen, hiszen a hit témaköre is igen komoly központi témája a Szívtől szívignek, illetve maga az ember. Picoult ezúttal sem akar ránk kényszeríteni semmilyen dogmát, ő csupán (…) elgondolkodtat, elvarázsol és megajándékoz minket egy új élménnyel. Én pedig ezúttal is feleteszem magamnak a kérdést, hogy miként lehet ilyen szépen írni ennyire szomorú és szörnyű dolgokról.
A kötet új köntösben került kiadásra a szerző néhány korábbi művével egyetemben – és ez az új köntös, minden túzás nélkül mondhatom: gyönyörű. Minden elismerésem Földi Andreáé.
A forításért pedig Hussami Pétert illeti a dicséret.
Köszönet a kötetért az Athenaeum kiadónak.

Fordította: Hussami Péter
Kiadó: Athenaeum
Terjedelem: 444 oldal
Megj éve: 2009, 2015

Related Posts

Könyvajánló – Jodi Picoult & Samantha van Leer: Sorok között

Két tény: sosem szerettem a meséket, Jodi Picoult a kedvenc kortárs íróm. Jelentem, a kedvencem és lánya írtak egy olyan tündérmesét, amit az utolsó percéig…

Könyvajánló – Jodi Picoult: Házirend

Hát, először arról, hogy mi nem tetszett ebben a regényben. Jó, most pedig arról, hogy miért volt Picoult-nak ez a könyve is zseniális. Valószínűleg a…

Emma Donoghue: Hívnak a csillagok

Emma Donoghue már A szoba című, nagy sikerű könyvével is bizonyította, hogy nem fél kemény témákhoz nyúlni, olyan történeteket bemutatni, melyek a nők küzdelmeit mutatják…

Könyvajánló – Andy Weir: Artemis

Ha ez lenne Andy Weir első regénye… Jazz Bashara egy igazán belevaló, nagydumás és eszes bűnöző, aki a Holdon él. Artemis lakója, az égitest egyetlen…