Szenzációs Alien sorozat jelenik meg!

Az Agave a Star Wars-könyvek tavalyi kiadásához hasonlóan idén karácsonykor leporolja és felújítja az Alien-regényeket. A kiadó a Facebook-oldalán azt írta, hogy az első és harmadik rész komoly átszerkesztésen ment keresztül, a második és negyedik részt pedig teljesen új fordításban vehetik majd kezükbe az olvasók.

Alien

A díszdobozos kiadás az alábbi köteteket foglalja magába:

Alan Dean Foster – A nyolcadik utas: a Halál
A Nostromo teherszállító űrhajó legénységét felébresztik a hibernációból, hogy megvizsgáljanak egy idegen eredetű rádiójelet, amit a hajót irányító számítógép fogad. Nem sokkal később leszállnak az egyik közeli bolygón, és megtalálják a forrást: egy régóta elhagyott hajót, a rakterében több ezernyi furcsa tojással. Ezek vizsgálata során a felfedezőcsapat egyik tagja szerencsétlen balesetet szenved, így a visszatérésükkor kénytelenek magukkal vinni egy idegen lényt a fedélzetre, aki nem sokkal később a legrettenetesebb félelmeiket megtestesítve elkezd egyesével levadászni mindenkit.

A nyolcadik utas: a Halál az 1979-es megjelenését követően a sci-fik egyik alapkövévé vált, Ellen Ripley karakteréből példakép lett. A filmek népszerűsége mindmáig töretlen, számos folytatást forgattak és forgatnak hozzájuk mindmáig, valamint az irodalomban is hatalmas sikert aratott a történet, amelyet további művekkel egészítettek ki és írtak tovább. Alan Dean Foster korabeli regényadaptációja nagyszerűen ragadja meg a filmben lévő izgalmat és rettegést, olyan normákat állítva fel, amiket még ma is követnek a legnagyobb írók. Az olvasó az eredeti regény újraszerkesztett, napjaink nyelvezetéhez és az azóta hatalmas méretűre nőtt Alien-univerzumhoz pontosabban illeszkedő kiadását tartja a kezében.

Alan Dean Foster – A bolygó neve: Halál

Miután visszatért a Földre, Ellen Ripley megtudja, hogy létrehoztak egy telepesekből álló kolóniát az LV-426-on, azon a bolygón, ahol a Nostromo legénysége találkozott az idegenekkel. Nemrég ráadásul megszűnt velük a rádiókapcsolat, ezért most egy tengerészgyalogos egység kíséretében visszatér, hogy kiderítse mi történt… és szembenézzen a szörnyetegekkel, akik mindennél többen vannak, és akiknek még mindig lételemük a pusztítás.

A bolygó neve: Halált 1986-ban mutatták be a mozik, és a mérföldkőnek számító előd méltó folytatása lett. Az olvasó az eredeti regény újrafordított, napjaink nyelvezetéhez és az azóta hatalmas méretűre nőtt Alien-univerzumhoz pontosabban illeszkedő kiadását tartja a kezében.

Alan Dean Foster – A végső megoldás: Halál
A Fiorina 161 bolygó nyomorúságos egy hely, fémfeldolgozó üzemként működő kolóniája a világ legerőszakosabb embereinek börtöne. Ide csapódik be a Sulaco mentőkapszulája, és úgy tűnik Ellen Ripley a hajó egyetlen túlélője… de egyszer csak valami elkezdi brutálisan meggyilkolni a rabokat. Az idegen most azonban nem vadászik Ripleyre, aki kétségbeesetten próbál rájönni a magyarázatra, hogy végül olyan válaszra leljen, amelynél borzasztóbbat elképzelni sem tud.

A végső megoldás: Halálban Alan Dean Foster ismét visszatér e különös és félelmetes földönkívüli világba, hogy felfedje Ellen Ripley és örök ellensége, az idegenként ismert földön kívüli létforma végzetét. A korábbi részektől eltérően ez a kötet nem csupán regényadaptáció, Foster több helyen is kibővítette a történetet. Az olvasó az eredeti regény újraszerkesztett, napjaink nyelvezetéhez és az azóta hatalmas méretűre nőtt Alien-univerzumhoz pontosabban illeszkedő kiadását tartja a kezében.

A. C. Crispin – Feltámad a Halál

A naprendszer legtávolabbi részén, a USM Auriga fedélzetén megtörténik az elképzelhetetlen: Ellen Ripley magához tér. A legutolsó emléke épp saját halála a Fiorina 161 börtönkolóniáján, ám most mégis életben van, ráadásul megváltozott. Erősebb és agresszívebb lett.

Nem sokkal később megtudja, hogy nem csak őt támasztották fel: katonai tudósok rájöttek hogyan lehet kitenyészteni az idegenként ismert földön kívüli létformát, amellyel immár ő is valamiféle empatikus kapcsolatban áll. Az a tervük, hogy elvigyék őket a Földre…

A Feltámad a Halál ékes bizonyítéka annak, hogy az Alien-univerzum népszerűsége még a kilencvenes évek végén, közel húsz évvel az első rész után is töretlen maradt. A nagy sikerű mozifilm regényadaptációját a Star Wars és Star Trek irodalomban is gyakran megforduló A. C. Crispin írta, az olvasó az eredeti regény újrafordított, napjaink nyelvezetéhez és az azóta hatalmas méretűre nőtt Alien-univerzumhoz pontosabban illeszkedő kiadását tartja a kezében.

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2015
Fordító: F. Nagy Piroska, Farkas Veronika
Nyelv: magyar

Related Posts

Könyvelőzetes – Max Gladstone: Nagyrészt halott

Az első nyári könyvünk egy olyan fantasy lesz, ami a 2012-es megjelenése óta nagy rajongótábort szerzett magának külföldön, és egy ideje már több hazai felületen…

Könyvajánló – PIERCE BROWN HAJNALCSILLAG

Május 10-én jelenik meg Pierce Brown Vörös lázadás-trilógiájának az utolsó része, a Hajnalcsillag. A kétszeres Goodreads Choice Awards nyertes szerző többszörös New York Times bestseller…

Könyvajánló: Robert Jackson Bennett – Lépcsők városa

Amerika egyik legfiatalabb és legtehetségesebb fantasy írójának új regénye halott istenekről, eltemetett múltról és egy rejtélyes, lenyűgöző városról szól, ahol a valóság szövete darabokra hasadt.…

könyvajánló – Kim Stanley Robinson: Aurora

Zseniális és borzalmas. Én még ilyen könyvvel nem találkoztam. Lenyűgöző és elgondolkodtató a tudományos rész. Még az sem ront az élvezhetőségen, hogy gyakran idegen szavak fűszerezik…