Színes egyéniség az Instantban – Jammal első önálló estje

„Mindig is sztár akartam lenni” címmel áll színpadra december 5-én először szólóban Jammal, akit az idei Ki Mit Tube videóversenyből ismerhet a nagyérdemű. Önálló szereplése elképesztő lesz, mert eddigi munkássága karikírozásán alapul, egyfajta modern humorba ágyazva a beatboxot és minden más zenei tudást. A város legnagyobb romkocsmájaként számontartott Instant erre azért is tökéletes terep, mert új, csendesülős koncertsorozata, az InStart remek lehetőséget nyúlt az efféle kibontakozásra.

jammal_02

Erősítés nélkül, de annál erősebb színpadi jelenlétre készül Fekete Jammal János, aki sok év zenetanulás és együttesekben való közreműködés után végre szólókarrierre szánta el magát. A mindig vidám és mosolygós 28 éves fiú esetében talán nem túlzás kijelenteni, hogy Magyarország egyik legjobb és legkreatívabb beatboxere. Nem is csoda, hiszen családjában mindenki zenész, így egyszerre tanult meg olvasni, írni és tamtamokat verni. 2011-ben papírt is szerzett erről, elvégezve a Kőbányai Zenei Stúdió dobszakát. Láthattuk őt filmben, tehetségkutatóban, reklámban, különböző versenyeken és színdarabokban is egyaránt, amellett, hogy számtalan formációban feltűnt már a pesti éjszakai életben. Legújabban a testvéreivel alapított V.U.K. zenekarban, a csinos billentyűs és énekes kíséretében megmutatkozó The Acoustic Loops-ban, a keddi Random Trip-eken, illetve egyéb session-munkákban is. Hogy mindezek mellett hogyan volt ideje megnősülni és gyereket vállalnia ilyen fiatalon, arra csak ő adhat választ.

Skrillex Beatbox Cover: https://www.youtube.com/watch?v=RXF3-4W0UME

December 5-ei performanszára hangutánzással, hangeffektekkel és beatbox-szal készül a 2015-ös Ki Mit Tube döntős, akinek utolsó klipjét több mint 25 ezren látták. Eredeti előadását az unplugged esten öccse, Fekete Mátyás kíséri majd, gitárjátékával és vokálénekével. Készüljetek, mert idén még a Mikulás is inkább egy meghitt italozásra és egy ingyenes zenész-közönség találkozóra teszi le a voksát a budapesti éjszakai műszak helyett!

Facebook: https://www.facebook.com/beatbox.jammal
Esemény: https://www.facebook.com/events/1522232788096950/
Helyszín: Budapest, 1065 Nagymező utca 38.
Időpont: december 5. (szombat) 19:00

Related Posts

Django Feszt Budapest 2023

A Margitszigeten rendezik meg idén a Django Feszt Budapestet A margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg idén a gypsy dzsessz magyar előadóit felvonultató Django Feszt Budapest…

Sorra vonultatja fel a világsztárokat az Akvárium Klub

Újra itt az ősz, azaz indul a budapesti klubszezon. Az Akvárium Klub elképesztően erős nevekkel rukkolt elő az őszi-téli időszakra, mind elektronikus zenei vonalon, mind…

És jön! – Dirkschneider – 2017. október 30. Barba Negra

Valamikor 1985 második felében hallottam először Udo Dirkschneider hangját, az akkor frissen megjelent Metal Heart albumon. Akkoriban az Accept frontembereként interpretálta a fémszívűeknek a hallgatnivalót.…

BARBA NEGRA: AZ IGAZI KLUB

Maximális üzemmódra kapcsolt a Barba Negra Track, a nyár bőven tartogat programokat, egymás után jönnek a nagy koncertek a szabadtéri szórakozóhelyen.