Könyvajánló – Vámos Miklós: bárnovellák + FAKCIÓK

A korábban bár címmel megjelent kötet novelláit és az elmúlt esztendőkben írt „fakciókat” rendezte egy könyvbe Vámos Miklós. Az életműsorozat bárnovellák + FAKCIÓK című darabját november 5-én mutatja be az Európa Könyvkiadó az Alexandra Pódiumon.
„A bár szigorúan szerkesztett novelláskötet, 1998-ban jelent meg, nagyjából négy év termése volt. Akkoriban meglepően magas példányszámban kelt el, bebizonyítva régi rögeszmémet: az olvasók szeretik a rövid történeteket, csak a kiadók félnek tőlük, makacsul regényt követelve a szerzőktől” – írja Vámos Miklós az új könyvről, amely a néhány éve Majdnem összes címmel megjelent válogatott novelláskötet párja.
A fakció az Egyesült Államokban jól ismert műfaj, a faction magyarítása, amely az angol fact és a latin factum szóból ered. „Az olyan írást jelölik vele, mely fiction és non fiction határmezsgyéjén születik, azaz tényeken alapul, de mégis inkább fikciónak látszik, mint dokumentumnak” – magyarázza Vámos a szó jelentését. Az elmúlt években sok ilyet írt, ezek kaptak helyet a kötet második felében.
A bárnovellák és fakciók megírását tizenöt év választja el, így érdekes összecsengések adódnak, izgalmas felfedezni a különbségeket és hasonlóságokat.
„TÖRTÉNETMESÉLÉS az én foglalkozásom, kedves barátaim, ez most már bátran kijelenthető. I AM STORY. Nem véletlen, hogy a pályámat novellistaként kezdtem, s hiába kaptak a regényeim fényesebb reflektorfényt (jelzem, azokban is ezt teszem, csak nagyobb nekifutással és léptékkel), máig is az maradtam. Novellista. […] Talán illendő volna, ha ezek után nem írnék több novellát, s ez a kötet záróköve lehetne a műfajnak az én (mostani) életemben. Erre azonban nem tennék ígéretet, bármennyire szeretem a záró- és kezdőköveket” – jegyzi tréfásan a szerző könyvének fülszövegében.
A bárnovellák halhatatlan című írásából Kern András forgatott filmet Gondolj rám címmel, a forgatókönyvet Vámos Miklóssal közösen írták.

Kiadó: Európa Könyvkiadó
ISBN:9634052265
Megjelenés:2015.
Kötésmód:cérnafűzött kötött, védőborítóval
Oldalszám:496
Méret [mm]:130 x 188 x 36
Tömeg [g]:460

Related Posts

Könyvajánló – Háy János: Házasságon innen és túl

Új novellákkal és egy drámával egészült ki Háy János Házasságon innen és túl című kötete, amely a tavasszal megjelent Hozott lélek párdarabja. A decemberre várható…

Libri Trend – Fókuszban a novellák

Mit szeretünk olvasni? Hogyan alakulnak a sikerlisták? Mik az új témák? Ugyanaz népszerű a magyar olvasók körében, mint nemzetközi viszonylatban? Mit olvassunk, ha jót akarunk…

Könyvajánló – Egressy Zoltán: Júlialepke

Régebbi és korábban meg nem jelent novellákat vegyesen tartalmaz Egressy Zoltán Júlialepke című új könyve. Az elbeszéléskötet június elején jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Könyvajánló – Vámos Miklós: LEHETETLEN + RÖGTÖN

Vámos Miklós 1995 és 2003 között dolgozott televíziós műsorvezetőként. Beszélgetős műsorai kihagyhatatlan programok voltak: Vámos kiválóan kérdezett, vendégi – színészek, írók, zenészek – pedig remek…