Kispál és a Borz ismét a Bátorkeszi Borfesztiválon!

Három a magyar igazság: már hivatalos, hogy 2016-ban is, ezúttal utoljára KISPÁL ÉS A BORZ koncert a Bátorkeszi Borfesztiválon!

12316091_1634909306758365_500126395892271344_n

Lovasiék koncertjével ünnepel az idén is megrendezésre kerülő Bátorkeszi Borfesztivál. 2016. május 6-án és 7-én a felvidéki községben a finom borok mellett ínycsiklandozó ételek, muzsika, versenyek, focitorna, pincetúra, kiállítások és sok kézműves sajt színesíti a két napos programot.
A visszatérés-trilógia befejező etapjában az utolsó sorlemezek (Velőrózsák, Turisták bárhol, Én, szeretlek, téged), valamint nagylemezen meg nem jelent koncertslágerek dalai lesznek hallhatók.
Az idei turné nyitókoncertjeként megvalósuló hagyományos bátorkeszieszi fellépés a Fishing főpróbájának is tekinthető. Az azonos színpadképpel és technikai felszereléssel megvalósuló szabadtéri nagykoncertre Budapesttől 70 km-re, a borairól híres felvidéki községben kerül sor.
A két napos rendezvény ezúttal három színpadon, gazdag szakmai és zenei programmal várja majd az érdeklődőket. A Kispálon túl több közismert fellépővel.

 

12366469_1638715539711075_5472971697062363618_n
Addig is nézzétek meg a tavalyi hangulatot:

Early bird jegyek: http://www.batorkeszi.sk/shop/belepojegy-a-2016-os-batorkeszi-borfesztivalra-ahol-fellep-a-kispal-es-a-borz/

Related Posts

Kispál a Bátorkeszi Borfesztiválon idén először és utoljára!

Egy hónap múlva Bátorkeszin találkozunk a Kispál és a Borz együttesharmadik (egyben záró) évad LEGELSŐ koncertjén!

Ismét Bátorkeszi Borfesztivál Kispál és a Borz koncerttel!

A Kispál és a Borz koncertjével ünnepel a tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Bátorkeszi Borfesztivál. 2015. május 8. és 9-én a felvidéki községben a finom borok…

Bor, mámor, Kispál

A négy éve feloszlott, és most újra koncertező Kispál és a Borz zenekar még nem lépett fel Magyarországon az újra kezdés óta. Láthatták őket az…

A 2014-es Kispál turné itthon és a határ mentén

A Kispál és a Borz 2014-ben újra koncertezik! Stílszerűen elég rendhagyó módon, 3 évet átívelő sorozatban a rajongók 3 koncertre számíthatnak, rendre a Fishing On…