A fenntartható növekedés a Syngenta Nemzetközi Fotópályázatának középpontjában

Magyar fotósok alkotásait is várják augusztus 22-ig a harmadik alkalommal meghirdetett Syngenta Nemzetközi Fotópályázatra, amelynek témája ezúttal a fenntartható növekedés lesz. A legjobb fotók készítői pénzjutalmat kapnak és a világ több nagyvárosában rendezendő kiállításon mutathatják be jövőre a nyertes alkotásaikat. A nevezés díjmentes.

8021e713-6237-46a9-953a-7d47f9a76385

Harmadik alkalommal indult el a Syngenta Nemzetközi fotópályázata, amelynek célja, hogy az emberiség jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdésekre, globális problémákra világítson rá fotókon keresztül. Első alkalommal a Vidék – Város témakörben várták az alkotásokat, 2014-ben a hiány és túltermelés súlyos aránytalanságának bemutatására buzdította a vállalat a világ fotósait.

 

Ebben az évben a fenntartható növekedés áll a pályázat középpontjában. Ahogy a föld népessége tovább növekszik, úgy lesz egyre nagyobb a szakadék az élelmiszer-, energia- és az erőforrások iránti igény és bolygónk megóvásának fontossága között. Hogyan tudjuk biztosítani a gazdasági, társadalmi és technológiai fejlődést úgy, hogy közben csökkentjük a bolygónkra nehezedő terhelést?

A harmadik Syngenta Nemzetközi Fotópályázat ennek a globális méretű problémakörnek a képi megjelenítésére bíztatja a fotósokat, akiknek jelentkezését ebben az évben is két kategóriában várják. A professzionális kategóriába 5-10 fotóból álló tematikus sorozattal nevezhetnek, míg a nyílt kategóriába a szervezők legfeljebb 3 egyedi képet várnak egy szerzőtől.

A fotópályázat részletes kiírása és a nevezés itt található, nevezési díj nincs. A legkésőbb augusztus 22-ig beérkezett képeket neves szakértőkből, fotográfusokból álló nemzetközi zsűri bírálja majd el. A két kategória első három helyezettje több ezer dolláros pénzjutalmat kap, a professzionális kategória győztese ezen felül egy 25 ezer dolláros fotóprojektet is elkészíthet. A díjazottak fotóit a világ több nagyvárosában bemutatandó vándorkiállításon tekintheti meg a közönség.

A fotópályázat weboldala itt érhető el:

www.syngentaphoto.com

Az első két fotópályázat legjobb fotóiból online kiállítás itt látható:

Hiány és túltermelés – http://scarcitywaste.syngentaphoto.com/

Vidék – Város – http://ruralurban.syngentaphoto.com/

Related Posts

Páratlan összefogás a Balaton-felvidék természeti kincseiért

Indul a „Sokszínű Balaton-felvidék” fotópályázat „Sokszínű Balaton-felvidék – Theodora különdíj” címmel közös fotópályázatot hirdet az ország egyik legrangosabb természetfotó-pályázata, a Varázslatos Magyarország és a kékkúti…

Máté Bence természetfotóssal beszélgetett podcastjában Áder János

A természetfotózásról és természeti értékeinkről beszélgetett Máté Bence természetfotóssal Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában. Máté Bencét már 17 évesen…

Kihirdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait

Kihirdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait; a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázat legjobb munkáiból a tervek szerint szabadtéri kiállítás nyílik és évkönyv is…

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál 2021, Gödöllő

Február 28-ig lehet nevezni a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyet május 28. és 30. között rendeznek meg Gödöllőn a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál részeként. Ebben…