HA CUKORBETEG VAGY, AKKOR ERRE NAGYON FIGYELJ A BOLTBAN!

Megszűnnek a boltokban a diabetikus polcok és eltűnik a termékekről a diabetikus jelölés – a narancssárga kör – július 20-a után. A diabetikus piktogramot azért szüntetik meg, mert megtévesztő lehetett: a cukorbetegek azt is gondolhatták, hogy ezekből a bármennyit fogyaszthatnak. A Cornexi táplálkozási szakértőivel összegyűjtöttük, hogy milyen következményei vannak a héten életbe lépett, új szabályozásnak, és kiknek kell ezután figyelmesebben intéznie a bevásárlását.

Sokan nem is tudják, hogy cukorbetegek! Szinte bizonyos, hogy van cukorbeteg a közvetlen baráti körödben, egyes becslések szerint ugyanis több mint 750 ezer cukorbeteg él hazánkban és legalább ugyanennyien lehetnek, akiknél ezt még nem diagnosztizálták, de már haladnak a cukorbetegség kialakulása felé. Tehát végeredményben mindenki számára elengedhetetlenül fontos a helyes táplálkozás és a rendszeres testmozgás, amelyekkel súlyos betegségek előzhetőek meg. A diabétesszel élők számára pláne fontos, hogy ismerjék saját táplálkozási szükségleteiket, illetve hogy az étkezésükkel is segítsék megfelelő tartományban tartani a vércukorszintjüket.

Több séta a boltban vagy online rendelés. Július 20-a után minden bizonnyal több időt kell tölteni a boltokban, mivel megszűnnek a diabetikus polcok, és jön az ún. „suba a subához” elrendezés. Vagyis a cukorbetegek diétáját segítő élelmiszereket a saját termékcsoportjuknál találod majd, közös polcon a többi hasonló kategóriájú portékával. Igaz, hogy többet kell föl-alá járkálni a boltban, hogy nyomára akadj a megfelelő élelmiszernek, de remélhetőleg az „életbevágóan” fontos testmozgás közben újdonságokat is felfedezel majd. Persze lesznek olyan áruházak, amelyek berendeznek egészségpolcokat, ahol érdemes lesz ezután is körülnézni. Ha teljesen tanácstalan vagy, rendelj online, de a tápanyagtartalmat ez esetben is részletesen tekintsd át!

Segítség nagybetűvel. A korrekt tájékoztatás a legtöbb gyártó számára fontos. A Cornexi hozzáadott cukor nélkül készülő gabonapelyheinek hátoldalán például nagy betűkkel feliratozta, ha az a „cukorbetegek étrendjébe beilleszthető”. A diabétesszel élők számára a feliratok mellett a legfontosabb támpont az élelmiszereken feltüntetett átlagos tápértékjelölés. A cukortartalmat, pedig még a „no added sugar” feliratot tartalmazó müzliszeletek esetében is ajánlott ellenőrizni.

Vedd elő a számológéped és vigyél magaddal nagyítót! December 13-tól a gyártóknak kötelező lesz feltüntetni tápértékjelölést is termékeken (energiatartalom; zsírtartalom – ebből telített zsírsav; szénhidrátok – ebből cukrok, fehérje, só). Sokan ennek már most is eleget tesznek, úgyhogy indulhat a „matek”, hogy miből, mennyi fér bele a speciális diétába. A gyártók az eligazodást segíthetik az egészségre vonatkozó különböző állításokkal is. Ilyen például az „alacsony cukortartalmú”, a „cukormentes”, vagy a „hozzáadott cukrot nem tartalmazó” megjelölés. Ezek mindegyike nagy valószínűséggel beilleszthető a cukorbetegek speciális diétájába és természetesen az egészségtudatos vásárlóknak is ajánlott.

Related Posts

ÜNNEPI CSOKOLÁDÉS TORTA LETT „MAGYARORSZÁG CUKORMENTES TORTÁJA”

Ma hirdették ki az Országházban, hogy a Nándori Cukrászda “Csokis kaland”-ja nyerte idén a “Magyarország Cukormentes Tortája” versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány indított…

Pulykahússal könnyebb az életmódváltás

Az újév után néhány héttel még kitartanak a fogadalmak, és sokan igyekeznek egészségesebb életmódot folytatni idén. Az egyik legfontosabb változás általában a táplálkozás: cukros, lisztes,…

DESSZERT, BŰNTUDAT NÉLKÜL

Közelednek az ünnepek, és ilyenkor még az egészségtudatos életmódot folytatóknak is kijár egy kis finomság. Ha Te is közéjük tartozol, akkor a Scitec Nutrition legújabb,…

5 szuper őszi zöldség és gyümölcs, amely nagyszerűen kombinálható pulykával

Megérkezett a hűvösebb ősz is, ilyenkor egyre inkább kívánjuk a tartalmas, főtt ételeket, mégsem szeretnénk tönkre tenni tavaszi-nyári diétánk eredményét. A dietetikusok által ajánlott zsírszegény…