ADVENT ÓBUDÁN NOVEMBER 25 ÉS DECEMBER 23 KÖZÖTT

Még szinte a bőrünkön érezzük a bágyadt őszi napsütést, de lélekben már az év legmeghittebb ünnepére készülünk. Számba vesszük a teendőket, listákat készítünk az ajándékozáshoz, a lakás ünnepivé varázslásához, s várjuk a karácsony hangulatát, ízeit, illatait megelőlegező Adventi rendezvénysorozatot a Fő téren. A várakozás idején nem csak annak van helye, hogy számot vessünk a lassan elfogyó esztendővel, energiát gyűjtsünk, célokat tűzzünk magunk elé az újévre, hanem annak is, hogy barátok, ismerősök társaságában töltsünk néhány önfeledt órát az ünnepre készülődve. Bár a karácsony bensőséges családi ünnep, jólesik megosztani a készülődés örömét másokkal is.

koncertes_plakat_advent_obudan_2016

Egy-egy fárasztó hét után erőt ad az a néhány óra, amit az ünnep pompájában díszelgő Fő téren tölthetünk el, ahol idén is fantasztikus műsorok, s tengernyi finomság vár ránk.
Az adventi rendezvénysorozat már november 25-én, pénteken kezdetét veszi a Göncöl Néptáncegyüttes, majd a Dresch Quartett műsorával. A gyerekek legnagyobb örömére már aznap nyitnak az ingyenes korcsolyapályák. A fő téren naponta 8-22 óráig, a Csobánka téren pedig 8-20 óráig várják a siklani vágyókat.
Másnap, 26-án Mágustones Vonulós Zenekar után 17.00 órakor Till Attila rendező, riporter, műsorvezető nyitja meg ünnepélyesen a rendezvénysorozatot, s ezután kerül sor a korcsolyapálya avatásra, valamint a Zuboly Brass és a Sebő együttes koncertjére.

Vasárnap délután a Versi Varsa szórakoztatja a gyerekeket. Az első adventi gyertyát Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő gyújtja meg, majd 18.00 órától a Kolo Zenekar lép színpadra.

A második adventi hétvégén pénteken először a kerületi fellépők, köztük az Óbudai Népzenei Iskola lép színpadra, majd 19.00 órától a Nana Vortex koncertje zárja a sort.

Szombaton – megelőlegezve az aprónép által várt Mikulás ünnepet – idén is Mikulás kalandparkban múlathatják az időt. A Kaláka Családi Koncertet követően a Csillag Kórus és a Louisiana Double, majd az 1SŐ PESTI RACKÁK adnak műsort.

Vasárnap is a helyi fellépőkkel kezdődik a program, utána Écsi Gyöngyi és barátai adnak koncertet gyermekeknek, majd a Misztrál műsora következik. A Misztrál koncertet megelőzően Kozma Imre atya irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke gyújtja meg a második adventi gyertyát.

A harmadik adventi hétvége péntekjén a kerületi idősek klubjainak műsora után a Széll Kulturális Egyesület és a VPG néptáncelőadása következik a Téka Zenekar kíséretével, majd 19.00 órakor a Góbé Zenekar lép fel. Szombaton a kerületi előadók után az Apnoé, majd a Budapest Ragtime Band és a Pannónia Citera Zenekar, majd Petruska András lépnek színpadra.

Vasárnap az Eszter-lánc mesezenekar műsora után Barabás Éva szerkesztő-riporter, műsorvezető gyújtja meg a harmadik adventi gyertyát, melyet a Buda Folk Band fellépése követ.

Advent utolsó hétvégéjének péntekjén az iskolások és óvodások műsorát követően kerül sor a karácsonyfa-díszítő verseny eredményhirdetésére és az adventi adománygyűjtésen befolyt összeg átadására. Ebben az évben az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. pénzbeli adománygyűjtéssel segíti a Flóra 2007 Közhasznú Alapítványt, amely 20 éve munkálkodik a fogyatékkal élőkért, ebből 8 éve a III. kerületben. A nap a Kincső Néptáncegyüttes műsorával folytatódik, majd a Pankastic koncertjével zárul.

Szombaton a MagyarVista Social Club és a Romengó ad koncertet.

Vasárnap a Tabulatúra régizene-együttest a Kaláka: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsora követi. A már hagyományos adventi Kaláka koncert előtt Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere gyújtja meg az adventi koszorún a negyedik gyertyát.

Ezúttal is ki-ki kedvére válogathat a hét minden napján a Szentlélek téri karácsonyi kézműves vásár míves portékái között, s könnyen rálelhet szerettei ajándékára is. Az aprónép pedig többek között a műemlék körhintán és hétvégenként az állatsimogatónál múlathatja az időt.

A Gasztrosétány gondoskodik róla, hogy ne csak a lélek és a szellem, de a gyomrunk is kedvére töltekezzen a sok finomsággal. A választás nem lesz könnyű, hiszen a múlt és a jelen ínyencségei egyaránt csábítják majd a látogatókat a látványkonyhák utcájában. Hideg és meleg, igazi szezonális ételek sora kelleti magát a disznótorostól a halételeken és pecsenyéken át a kézműves csokoládéig, kürtős kalácsig. Nem beszélve a forró tea, és forralt bor különlegességekről.

Óbuda idén is sok szeretettel vár mindenkit a Fő téren! Érdemes lesz minél több időt eltölteni a rendezvényeken, hiszen a boldog várakozás pillanatai teszik még teljesebbé az ünnepet.
Bővebben: www.adventobudan.hu

Related Posts

40 éves az Óbudai Kulturális Központ!

40 éve járnak az óbudaiak, – és persze nem csak ők – ebbe a folyton megújuló, az újabb és újabb kulturális kihívásoknak megfelelni igyekvő művelődési intézménybe. Hogy…

Advent Óbudán jobbnál jobb programokkal

Ismét élvezhetjük az Advent Óbudán rendezvénysorozatot, amelyről folyamatosan hírt adunk. Az adventi készülődést Gryllus Dániel ünnepi üzenetével, és sok érdekes programmal kezdjük meg. GRYLLUS DÁNIEL…

Koncertekkel, kiállításokkal, gyerekprogramokkal, színházi előadásokkal vár az Óbudai Nyár!

Matt Bianco, a The Speakeasies’ Swing Band, a Csík Zenekar, Rupa & The April Fishes, El Encuentro – Dino Saluzzi és az Óbudai Danubia Zenekar,…

Különleges Diótörő Karácsonyra – Edvin Marton és a Cirque de Monte Carlo

Ezer éve része a karácsonyi készülődésnek Csajkovszkij örökbecsű műve, amit minden évben láthatnak a gyerekek valamelyik színházi társulat előadásában. Idén egyedülálló családi előadásban lehet része…