JAKABOS ZSUZSA: „NINCS LAZÍTÁS!”

Jakabos Zsuzsa nem áll le az év vége közeledtével, hiszen az ünnepek előtt még verseny versenyt követ. A fiatal úszónő ebben az időszakban sem pihen – sőt, az év egyetlen napján sem maradhat el nála a mozgás. A napokban a kanadai rövidpályás világbajnokságon szurkolhatunk neki.

Élsportolóként természetes, hogy Zsuzsa életét a mindennapos edzések határozzák meg, ami mellett arra is odafigyel, hogy jó minőségű vitaminokkal és táplálék kiegészítőkkel erősítse immunrendszerét.

„Nagy versenyek előtt nem erőltetem meg magam, inkább gyűjtöm az erőt, hogy minél jobban szerepelhessek. Egy átlagos napom azonban nem olyan laza, hiszen komoly edzéstervet állítanak össze számomra. Fontos, hogy meglegyen a fegyelem és a rendszeresség, és szeretem, ha megmondják előre az edzések menetét, hiszen így tudom tartani magam hozzájuk. Általában reggel 6-kor kezdek az uszodában, és 10 előtt nem is fejezem be a munkát, este pedig 4-től 7-ig sportolok. Ebben van vizes- és szárazföldi edzés is – ilyenkor az úszás mellett futok, TRX-ezek, kondizom vagy saját testsúlyos gyakorlatokat végzek. A vasárnap a pihenőnap, de rájöttem arra, hogy ha ezt valóban pihenéssel töltöm, akkor másnap nagyon rossz visszatérni a megszokott kerékvágásba. Ezért ilyenkor is inkább lemegyek úszni vagy elmegyek futni, mert nagyon sokat segít a testemnek, ha nem állok le teljesen” – árulta el Jakabos Zsuzsa.

Az úszónő számára fontos, hogy az edzések mellett vitaminok és táplálék kiegészítők segítségével is megőrizze az egészségét és fitt maradjon.

„Fontos, hogy odafigyeljek a testem jelzéseire, és megadjam azt, amire szüksége van. Nagyon sok C-vitamint szedek egész évben, a téli hónapban pedig különösen odafigyelek a pótlására, mert hiszek a jótékony hatásában. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyek, a táplálék kiegészítők is nagyban hozzájárulnak. Szerencsém van, hogy megismerkedtem a SCITEC NUTRITION csapatával, akik idén az olimpiai csapat arany fokozatú támogatói is voltak, ugyanis ők tökéletesen összeválogatták azokat a termékeket, amelyek segítségével a maximumot tudom kihozni az edzésekből. Az egyik kedvencem a Vita Greens zöldség és gyümölcskeverék, ami tele van antioxidánsokkal, így szinte azonnal érzem a jótékony hatását, sokkal élénkebb leszek. Emellett szedek Plant Proteint, ami borsófehérjéből készül, edzések közben pedig Ami-NO Xpresst fogyasztok” – mesélte Zsuzsa, aki elárulta: a jövő évi budapesti vizes vb-t várja a legjobban.

Related Posts

Fokozza a zsírégetést az edzés előtt fogyasztott erős kávé

Az edzés előtt fél órával fogyasztott erős kávé fokozza a zsírégetést egy spanyol kutatás szerint. A Granadai Egyetem (UGR) pszichológiai karának tudósai kimutatták, hogy a…

Megújul a Scietec

Új stratégia mentén folytatja kereskedelmi és marketing tevékenységét a Scitec, amely Európa egyik legismertebb sport-táplálékkiegészítő márkája. A megújulás jegyében két új almárkát is kifejlesztettek, amelyek…

Bombaformában érkezett az úszó világbajnokságra Hosszú Katinka

Megérkezett a dél-koreai vizes világbajnokságra Hosszú Katinka. A viadalra a Scitec Institute Sport- és Táplálkozástudományi Intézettel készülő háromszoros olimpiai, hétszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok világklasszis…

Aminosavak: tested építőköveiről közérthetően

A testépítés mellett szinte minden sportágban kulcskérdés az izmok építése illetve megtartása, amely a megfelelő tápanyagok folyamatos bevitelével érhető el. Az izmaidat alkotó fehérjék aminosavakból…