A Magyar Filmhét programjairól

2017. 02. 27. – 2017. 03. 05. A héten került megrendezésre a Magyar Filmhét, a Magyar Filmakadémia Egyesület által, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanács támogatásával. Az események mindegyikének ezúttal az Aréna Pláza adott otthont. Az érdeklődők a programok keretei között magyar filmeket tekinthettek meg áron alul, valamint ezekhez, és a filmgyártáshoz kapcsolódó előadásokon vehettek részt. Több kategóriákban jelölt filmek vettek részt a programban, a díjátadás időpontja pedig március 5-e, a Vígszínház falai között.

823805_0

A héten nem csak játékfilmeket, de kisjátékfilm blokkokat is megtekinthettünk. Ezek közül voltak animációs, és egyetemi kisfilmek is, valamint vetítésre került az Oscar-díjas Mindenki című remekmű is, tehát a Filmhét célközönsége is igen vegyesre sikeredett. Megnézhettünk még nem, valamint már nem játszott filmeket is, mindezt minden nap délután négy órától, egészen késő estig. Valamilyen kiegészítő program szerencsére mindig akadt, hogy azok se unatkozzanak, akik aznapra nem találtak kedvükre való mozifilmet. Ezek a programok gyakran beszélgetést takartak a film alkotóival, például Enyedi Idikó premier előtt vetített díjnyertes filmje, a Testről és lélekről kapcsán.
A programok közül nagy érdeklődésnek örvendett a közös éneklés Deák Kristóf filmjének kórusával, de a nézők találkozhattak többet között a Tiszta szívvel, valamint a #sohavégetnemérős című film alkotóival is. A filmeket pár szóban a Magyar Színművészeti Egyetem növendékei konferálták fel a teremben ülőknek. Szerkesztőségünknek is lehetősége nyílt több magyar alkotás megcsodálására a hét folyamán, melyek között szerepelt például a Gondolj rám, a Halj már meg!, valamint a Memo is.

sohavegetnemeros
A kezdeményezés pozitívuma abban rejlett, hogy azokat is bevezette a magyar filmgyártás világába, akik korábban nem rendelkeztek ezekről a filmekről elegendő információval. Mindemellett remekül bemutatta, hogy az utóbbi években mekkora fordulatot vett a hazai filmipar, a külön programok pedig minden esetben színesítették a már amúgy is kitűnő palettát.
Szauer Lilla

Related Posts

Most sem okozott csalódást – Lezárult a 4. Magyar Filmhét

Immáron negyedik alkalommal került megrendezésre a Magyar Filmhét, a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával. Idén az eseménynek…

Filmpremier: Örök tél

Február 25-én tűzi műsorára a Duna TV Szász Attila és Köbli Norbert új filmjét, az Örök tél című alkotást. A film főszereplője Csányi Sándor, és…

HAMAROSAN DVD-N AZ ARANY MEDVE-DÍJAS TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL

A Testről és lélekről március eleje óta rendületlenül látható a mozik műsorán, eddig közel 90 ezer néző váltott rá jegyet. Karácsony előtt a rajongók már…

Érkezik Köbli Norbert új filmje, az Örök tél!

Várhatóan 2018 februárjában érkezik a a Félvilág és A berni követ alkotópárosa, Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró új filmje, az Örök tél, melyhez…