KULKA KIFEJEZETTEN ÉLVEZTE A FORGATÁST

Ujj Mészáros Károly második mozifilmjével, a X.-kel tér vissza a vászonra Kulka János.


Közel félidőnél jár a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly második mozifilmje, a X. forgatása. A napokban fejezte be filmbéli munkáját Kulka János, aki kifejezetten élvezte a forgatást. A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimi várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
Kulka János elárulta, hogy nagyon várta a X. forgatását, ami érthető, hiszen pontosan egy éve állt utoljára a kamerák előtt, és azóta nem végzett színészi munkát. Kifejezetten élvezte a forgatást, és sajnálja, hogy gyorsan véget ért. Nagyon szerette a forgatással járó koncentrált munkát, hiszen szerepe szerint – amiről nem árulhat el semmit – a mosolygó, jókedélytől kezdve a kétségbeesett sírásig sokféle, szélsőséges állapotot kellett megélnie.

„Izgalmasnak találtam a helyszínen összevágott jeleneteket, nagyon jónak tartom a stábot, és jólesett, hogy mindenki kedves volt hozzám.” – nyilatkozta. A film rendezőjében, Ujj Mészáros Károlyban, számára az az egyik legfontosabb érték, hogy határozottak az elképzelései. Végül hozzátette, hogy Balsai Mónival, akit nagyon tehetségesnek tart, öröm volt újra együtt játszani.

Kulka János ezzel a filmmel tér vissza a vászonra. A fordulatokban gazdag történet egyik főszereplőjét alakítja majd. A X.-ben Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs, nyomozót alakítanak majd, és a további szerepekben is olyan ismert színészeket láthatunk majd többek között, mint Básti Juli, Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Fekete Ernő és Szabó Győző.
Fotók: Pintér Leo

Related Posts

Filmpremier: Örök tél

Február 25-én tűzi műsorára a Duna TV Szász Attila és Köbli Norbert új filmjét, az Örök tél című alkotást. A film főszereplője Csányi Sándor, és…

HAMAROSAN DVD-N AZ ARANY MEDVE-DÍJAS TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL

A Testről és lélekről március eleje óta rendületlenül látható a mozik műsorán, eddig közel 90 ezer néző váltott rá jegyet. Karácsony előtt a rajongók már…

Érkezik Köbli Norbert új filmje, az Örök tél!

Várhatóan 2018 februárjában érkezik a a Félvilág és A berni követ alkotópárosa, Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró új filmje, az Örök tél, melyhez…

MÁRIS KÖZEL 14.000-EN LÁTTÁK MÉSZÁROS MÁRTA ÚJ FILMJÉT

Október 19-én került a mozikba Mészáros Márta új alkotása. Az első öt napban országosan több mint 13 ezer néző váltott jegyet az Aurora Borealis –…