Hatalmas, vízen lebegő kortárs installációval indul a fővárosi nyár

Hatalmas, a Dunán lebegő kortárs képzőművészeti installációval indítja az idei nyarat a Fővárosi Önkormányzat: megszületett a Duna-installáció pályázat nyertes alkotása, Farkas Zsófia „Nagy halak emlékezete” címet viselő szoborkompozíciója.

A BTM – Budapest Galéria nyilvános művészeti pályázata a Fővárosi Önkormányzat és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány megbízásából a Duna budai oldalán, a budapesti Műegyetem rakpart előtti vízfelületen öt hónapos tervezett időtartamra elhelyezendő művészeti installációra, mely a Dunához kapcsolódó gondolatkör valamely elemét jeleníti meg.
http://www.koronczi.hu/download/KoroncziEndre-A-Duna-lelegzete-BTM-BG-PCUA-palyazat.pdf

2017. márciusában egyedülálló és teljes mértékben újszerű művészeti projektre írt ki pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány (PCU) kezdeményezésére a Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria. A pályázat elbírálása a kiírás szerint sikeresen lezajlott, 20 jelentkezőből Farkas Zsófia szobrászművész nyerte el a Duna-installáció megálmodásának és megvalósításának lehetőségét. A művész a „Nagy halak emlékezete” című alkotásával mind a bíráló bizottság, mind a PCU kuratórium tagjait meggyőzte. A nyertes műegyüttes egy három darabból álló szoborkompozíció, mely a Duna vízfelületén lebeg majd. Az egység és a természet fontosságát jelző alkotás méltán illeszkedik a főváros arculatába, mégis figyelemfelkeltő és újszerű, hiszen az ember és a halak misztikus ősi kapcsolatát boncolja, gondolja tovább. A művész mottója: „Játsszunk hát el a gondolattal: volt hajdan egy világ, melyben az Egység és a Természet szelleme uralkodott, e világot mágikus lények népesítették be, közülük valók a dunai Nagy Halak is. E lények, azaz a szellemeik most, 2017-ben visszatérnek ide Budapestre, hogy jelenlétükkel emlékeztessenek minket: kölcsön kaptuk a helyet és az időt, amiben élünk s egy nap el kell számolnunk mindezzel.”


A pályaművet a kiírás szerint bruttó 12 millió forintból valósíthatja meg Farkas Zsófia. Az első forduló díjazottjai: BIVAK, Farkas Zsófia, Hitter Magdolna – Horváth Csilla, Koronczi Endre, Pétery Tamás. Különdíjban részesül: Mindák Gergely, SzínMűvek. Minden egyes díjazott fejenként 150.000.- Ft összegű egységes díjazásban részesül.
A köztéri képzőművészeti pályázat tárgya a kiírás szerint a budapesti Műegyetem rakpart előtti vízfelületen felállítandó kulturális installációra szólt, mely várhatóan június végétől új színfoltja lesz a budai Duna-partnak. A különleges, vízfelületen megjelenő alkotás megvalósításának szándéka, hogy egyedi és izgalmas vizuális eszközökkel, újszerű és mai üzenettel jelenítse meg a Duna és a hozzá kapcsolódó gondolatvilág elemeit, valamint a budapestiek és az ide látogatók figyelmét a Dunára irányítsák.
A Fővárosi Önkormányzat és a PCU nem titkolt célja felhívni a figyelmet arra, hogy értékeljük a minket körülvevő művészeti alkotások szerepét, és Budapest egyedi arculatát meghatározó Duna közösségi, kulturális, összekötő és funkcionális erejét.
A pályázatok megtekinthetőek a Budapest Galéria Köztéri Képzőművészeti Osztályán.
Pályázat: http://budapestgaleria.hu/_/palyazatok-kozter/

Related Posts

BOLDOGSÁG: DÁNIA A NEVED

2017. október 3. – 2017. november 16. Helyszínek: Premier Kultcafé (1085 Budapest, Üllői út 2-4.) Lärm (1073 Budapest, Akácfa u. 51.) FUGA Budapesti Építészeti Központ…

Az ország első szabadtéri integrált tornaparkja nyílt meg Budapesten

Példaértékű elgondolás és összefogás eredményeként nyílt meg 2017. június 29-én Magyarország első integrált tornaparkja és játszótere Csepelen, ahol fogyatékkal élő, valamint egészséges gyermekek és felnőttek…

POP UP park nyílt Budapest szívében

Innovatív és egyben művészi arculatváltáson esik át a Városháza park, Budapest egyik legfrekventáltabb belvárosi köztere. A jövő technológiája és modern közterületi megoldások teszik egyedivé az…

A MARCZI KÖZÖSSÉGI TÉR MÁJUSI PROGRAMJAI

Gyertek a Marcziba májusban is, rengeteg élmény vár mindenkit: korosztálytól, nemtől érdeklődéstől függően mindenki talál kulturális csemegéket. Színház MÁJUS 13. SZOMBAT 19.00 MÁJUS 21. VASÁRNAP…