Kidolgozott izmok tulajdonosai lepték el a siófoki plázst

Augusztus 4. és 6. között hatodik alkalommal rendezték meg a nyár legizgalmasabb testépítő és fitness rendezvényét, a Scitec Muscle Beach-et a Plázs Siófok nagystrandon, ahol három napon át a kidolgozott izmoké volt a főszerep.

Jessica Renee egyenesen Amerikából érkezett Siófokra, hogy találkozzon a magyar rajongókkal

A Scitec Muscle Beach hagyományt teremtett azzal, hogy évről évre a testépítés iránt érdeklődő látogatók ezreit látja vendégül egy hétvégére a Balaton partján. A rendezők számítása szerint az idei rendezvény minden eddigi rekordot megdöntött, több mint 12 ezren váltottak belépőt az eddigi legforróbb nyári hétvégén a Plázs Siófok nagystrandra.

A szikrázó napsütés és a fehérhomokos plázs mellett egyedülálló szabadtéri edzések, izgalmas versenyek, protein bár, valamint a helyes táplálkozással, táplálék-kiegészítőkkel kapcsolatos interaktív program, tanácsadás is várta a látogatókat. Az óriási érdeklődés a sztárvendégeknek is szólt, hiszen az eseményen találkozni lehetett a testépítő és fitness sportágak híres magyar és nemzetközi képviselőivel.

Skandináviából érkezett az épp off-szezonban lévő rendkívüli finn szépség, Sara Back, valamint az amerikai Jessica Renee, aki nemrégiban kvalifikált a 2017-es Olympiára. Természetesen ott voltak a legismertebb hazai Team Scitec tagok is, úgy mint Toldi Zsuzsi, Hidasi Brigi, Salamon Dia, Békefi Brigi, Bodó Dóri, Oláh Vivien, Sipőcz Etelka, Csuhai János, Kathi Béla, Bodó Imre, Vörös Zoltán, Bohos Kornél, Darázs Ádám, Mészáros László, Oláh Ákos, Szabó Ozor, Tóth Dániel, Tunkel Nándor és Kiss Gergely.

Aki a hőség ellenére kedvet kapott az aktív testmozgásra, a szabadtéren felállított egyedülálló gépparkban délutánonként közösen emelhette a súlyokat a Team Scitec tagokkal, majd az esemény kedvenc találkozóhelyén, a Scitec Protein Bar-ban kóstolhatott a közel 100 féle ízben elérhető proteines hűsítőkből, egészséges finomságokból.

A Scitec Magyarország támogatásával szombaton folyamatosan zajlottak versenyek is, így Crossfit, Men’s Phisique, Bikini Fitness és Wellness kategóriákban is indulhattak amatőr jelentkezők. Szintén a rendezvény adott otthont a Scitec Raw Power 2017 – Fekvenyomó és Felhúzó Kupának, valamint a legnagyobb izmokat felvonultató Erős Emberek Scitec Ligájának is.
A SCITEC-ről:

A SCITEC NUTRITION az elmúlt 20 évben Európa egyik vezető sport-táplálékkiegészítő márkájává fejlődött, több száz termékváltozattal, 115 ízzel és számos innovatív megoldással. Prémium minőségű termékeit több mint 90 országban fogyasztják elsősorban sportolók és az aktív, egészségtudatos életmód követői. A legszigorúbb élelmiszerbiztonsági követelmények betartásával készülő étrend-kiegészítők és vitaminkészítmények egyenletesen kiemelkedő minőségben jutnak el a fogyasztókhoz. A SCITEC NUTRITION minden sportoló elkötelezett támogatójaként így járul hozzá a legjobb teljesítmény eléréséhez és az életminőség javításához. A SCITEC a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos sport-táplálékkiegészítő szállítója és arany fokozatú támogatója.

További információ a rendezvényről: https://www.scitecnutrition.com/hu/musclebeach

Related Posts

Alakformálás bárhol, bármikor!

Tuti edzéstippek otthonra Dudás Lilitől Nincs időd heti kétszer-háromszor edzőterembe járni? Semmi gond! Az álomalak otthon is elérhető! Dudás Lili személyi edző, fitneszversenyző, az Életmódváltók…

ÚJ ÉV, ÚJ ÉLET: AZ ÉLETMÓDVÁLTÁS TÍZ + 1 PARANCSOLATA

„Új év, új élet!” felkiáltással sokan határozzák el az év első napjaiban, hogy változtatnak szokásaikon és teljes életmódváltásba kezdenek. A siker kulcsa a megvalósításban rejlik,…

Kislánya szívesen segít neki a protein muffin elkészítésében – Nagy Laci a konyhában is bajnok!

December 14-én nyitotta meg kapuit a Corvin plázában a Scitec Nutrition felújított szaküzlete, amelynek apropóján népszerű Team Scitec sportolók és természetesen az egybegyűltek is megkóstolták…

ÉLETMÓDVÁLTÁS – KEZDJ NEKI ŐSSZEL!

ÍGY LESZ SIKERES AZ ÉLETMÓDVÁLTÁS: 5 TIPP A SCITEC SZAKÉRTŐITŐL