Szepes Mária: A Vörös Oroszlán E12890 Full view

Szepes Mária: A Vörös Oroszlán

Szepes Máriát a huszadik század egyik legnagyobb misztikusának tartom, akit főként, mint írót ismer a nagyközönség. Testvérével Victor Charonnal együtt, az alkímia művészetének és az okkult tudományoknak szentelte életét. Hála írói mivoltának, tudását és tapasztalatait tökéletes módon papírra is tudta vetni. Legismertebb műve A Vörös Oroszlán csodálatosan megszerkesztett, művészi szófordulatokban bővelkedő szépirodalmi regény, mely talán annak is köszönheti létrejöttét, hogy a XX. század elején a keleti tanok kezdtek teret hódítani a nyugati világban. Misztika és okkultizmus reneszánszát élte akkoriban.

A harmincas éveim kezdetén egy könyv nézett rám hívogatón a könyvtár polcairól, ami kitűnt a többi kötet közül, sárgás lapjaival, megfakult borítójával. Ő volt az, A Vörös Oroszlán. Akkor még nem is sejtettem micsoda kincset tartok kezemben, de amikor nekiláttam az olvasásnak hamar rá kellett döbbennem, hogy ez más, mint az eddigi olvasmányaim bármelyike. Valahogy többet adott azoknál, sokkal többet. Mint fantasztikus regény és mint metafizikai műalkotás egyaránt megfogott. Aki nekikezd a könyv olvasásának a beavatás misztikus útját járhatja be a főhőssel, szinte azonosnak érezvén magát, hiszen Hansszal talán mind egyformák voltunk valamikor, több élettel ezelőtt. Valaki még az alsó szekciókat járja, de vannak, akik már meghaladták azt. Mindnyájan Hans Burgnerként kezdjük a zord mélységekig hatolva, hogy egy rögös úton át eljuthassunk a beavatás azaz adeptusok hegyének csúcsáig.
A főhős karakterfejlődését csodálatos módon mutatja be a könyv, a fiatal parasztfiút javarészt fogságban tartják az érzéki világ „hús vágyai”, de már felsejlett benne a spiritualitás iránti vágy szikrája. Ez tulajdonképpen a regény vezérfonala, ez az a szál, ami az egész történetet mozgatja, egyben tartja.
Hans földi énjével az örök élet italára vágyik, ami valójában csak egy profán megjelenítése az alkímiában Príma Matériának nevezett Nagy műnek.
Az abszolútum megismeréséhez valóban alá kel ereszkednünk és földi köpenyként kell viselnünk testünk terhét, hogy végigjárhassuk az ok-okozati láncolat létkerekét, hogy tanuljunk és tapasztaljunk a karmánk által.
A könyv a tudati szinten való megvalósításról szól, gyönyörűen ábrázolva a tudat felhevült tégelyében az emberi ólom, arannyá való transzformálását.
A regényben szereplő történelmi figurákat az írónő mesterien jeleníti meg. Tökéletesen mutatja be a különböző karakterek jellemképét, a kor uralkodóinak politikájáról is korhű képet fest.
Az asztrális világban zajló, halál és új élet közti időszakot rendkívül összetett szimbólumrendszerrel ábrázolja.

A regény számtalan kiadást élt meg Magyarországon. Első, 1946-os megjelenését követően
Szepes Mária könyvét bezúzták, de Hamvas Béla segítségével sikerült a határon túl megjelentetni angol és német nyelven.
Hazánkban 1989-ben „született újjá” Szepes Mária remekműve, A Vörös Oroszlán.

Kacsik Viktória
Édesvíz Kiadó, 2014

Written by erika

Leave a comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.