• elomagazin  /
  • Zene   /
  • Betöltött valamiféle űrt – Platon Karataev
Betöltött valamiféle űrt – Platon Karataev Platon karata Full view

Betöltött valamiféle űrt – Platon Karataev

Mióta hazaköltöztem Angliából, azóta kerestem bármit, ami egy kicsit is visszaadja az ottani fesztiválokon felcsendülő autentikus brit folk motívumait a maga sajátos kis közönségével és sokszínűségével együtt. Szerencsére a hazai zenei ipar rohamosan fejlődött az elmúlt évek során, egyre több, és ígéretesebb fiatal formáció tűnt fel a színen, de főleg a pszichedelikus irány művelői gyarapodtak, így ez a vonal továbbra sem talált itthon megfelelő képviseletre. A 2016 óta aktív indie-folk formáció, a Platon Karataev megalakulásával betöltött valamiféle űrt, dalaik pedig sokkal szélesebb célközönségre találtak, mint ami a feltörekvő előadóknál általában megszokott. Balla Gergely, Czakó-Kuraly Sebestyén, Jáky András, és Bradák Soma korábban már kiadtak egy EP-t, első nagylemezük, a For Her viszont még csak november végén látott napvilágot.


A konceptalbum a szakítás legkülönbözőbb stációit vonultatja fel, egyfajta ívet leírva eközben. Három részben jelentették meg, melynek célja az volt, hogy mind az előadók, mind a közönség több figyelmet tudjon fordítani az egyes dalokra, az ötlet sikeressége pedig a Kuplungban be is igazolódott, ahol a lemezbemutató koncerten már a legtöbben kívülről kántálták a Platon Karataev sorokat. A zenekarnak a neve is beszédes, az ötletadó a Háború és béke egyik mellékszereplője, aki a mű során ugyan kevésbé jelentős figura, ereje viszont éppen ebben, valamint gyermeki őszinteségében rejlik. A névhez hűen a zenekar is törekszik erre az őszinteségre, ugyanis megtörtént eseményekből próbálnak táplálkozni a dalok létrehozásakor. Tematikailag az EP, és a nagylemez is ezt az irányvonalat követik, ami által kétség kívül hitelességet kölcsönöznek szövegeiknek. Inspirációikat a létező legkülönbözőbb helyekről nyerik, ennek eredménye például az is, hogy munkáik bővelkednek a magyar és nemzetközi klasszikus irodalmi utalásokban. Szinte megjósolhatatlan, mi lesz az a verbális, vagy non-verbális elem, ami akkora hatást gyakorol, hogy egy teljes dal szülessen belőle, de a tapasztalatok alapján ez az asszociációk mentén történő dalszerzés kitűnően működik náluk.
Dalaik főleg az elengedés folyamatát járják körül, mind a felnőtté válás, mind pedig egy kapcsolat elgyászolásán át, de szerepet kap a hit, valamint az életigenlés is. Az ezekkel a fogalmakkal járó keserédes érzés visszaköszön a számokban, ahol a melankólia kellemesen vegyül a felszabadultság érzésével, hogy ezek közül pedig melyik dominál épp, az, az egyén aktuális belső állapotától függően változik minden hallgatáskor. A nyugodtabb témák között a harag és a feszültség egyetlen dalban, a Lady Macbethben ölt testet, ami annak ellenére, vagy éppen azért, mert ezzel kitűnik a többi közül, igazán jót tesz az albumnak, hogy rákerült. Szerénységük és a zene iránti elkötelezettségük minden mozdulatban és hangban megnyilvánul, ami a kiváló zeneiség mellett a koncertélményhez is nagyban hozzátesz, és az is szépen megmutatkozik, mennyire összecsiszolódtak mind szakmailag, mind emberileg az első nagylemez hatására. A tagok a zenekarral párhuzamosan is tevékenykednek, Sebő szólóprojektje a Cz. K. Sebő, Andris a nemečekben basszusgitározik, Soma pedig szintén a nemečekben, valamint a Szabó Benedek és a Galaxisokban is dobol, ezzel a zenekarral viszont megtalálták azt a közös nyelvet, ami által nem csak a törzsgyökeres Gólyázókkal értenek szót, hanem globális szinten is képesek kiemelkedő minőséget nyújtani.
A jövőre nézve tervben van tavasszal egy külföldi turné, mivel dalaik számos nagy Spotify listára felkerültek már, így a rajongótábor túlnyomó részét nem a magyar anyanyelvű hallgatóság képezi. Természetesen azért mi sem maradunk majd koncertek nélkül, a budapestiek mellett egyre több vidéki fellépéssel is készülnek, a soron következő például Debrecenben lesz december 30-án, a Kistehén zenekarral. A dalok már minden nagyobb zenelejátszó platformon fellelhetők, a folyamatosan frissülő koncert, és egyéb érdekes információkról pedig a Facebook(https://www.facebook.com/platonkrtv) és az Instagram(https://www.instagram.com/platonkrtv) oldalukon szerezhetünk tudomást.

/A remek fotó Komróczki Diána érdeme/

Szauer Lilla

Written by erika

Leave a comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.