Filmpremier: Örök tél

Február 25-én tűzi műsorára a Duna TV Szász Attila és Köbli Norbert új filmjét, az Örök tél című alkotást. A film főszereplője Csányi Sándor, és Gera Marina, de olyan színészeket láthatunk még benne kiemelkedő szerepekben, mint Farkas Franciska, Döbrösi Laura, és Für Anikó.

 

A filmet a héten mutatták be a sajtó számára, gyakorlatilag az utolsó, vágott változat a napokban készült el, ahogyan azt Szász Attila, a film rendezője a sajtóvetítés előtt elmondta.

Az 1944-ben-ben játszódó filmben egy sváb-magyar faluból elhurcolnak minden nőt „malenkij robot”-ra a Gulagra. Három hét kukoricatörésre készülve indulnak el az asszonyok, és a lányok, végül több ezer kilométerre, az örök tél birodalmába érkeznek meg Szibériába.
Minden őket ért hatás arra utal, hogy túlélni nem lehet. Hogy a gonoszség végtelen, az emberélet nem számít. És ebben a kegyetlen világban talál egymásra Irén,(Gera Marina) aki kislányát, idős szüleit, és a fronton eltűnt férjét hagyta maga mögött,és Rajmund, (Csányi Sándor) akit két fia és felesége vár haza. Kapcsolatuk a túlélés drámája, ahol két ember a túlélésért kapaszkodik össze, és ahol a vonzalom minden más aspektusát a távol lévő szeretteik és hazájuk adják.
A film nem a szavak, hanem a tekintetek, érzelmek, sírás, bánat, keserűség filmje. A színészek alakítása sok esetben gesztusokban, mozdulatokban, pillantásokban teljesedik ki. Remek alakítást láthatunk például a néma lányt játszó Döbrösi Laurától, vagy a céltalanul a sváb asszonyokhoz keveredő cigánylánytól, Farkas Franciskától. A két ifjú színésznő egyébként is kiemelkedő tehetsége a magyar filmgyártás utóbbi alkotásainak.

A történelmi dráma visszaadja a Gulagon bányamunkát végzők borzalmas körülményeit, a hideget, az éhséget, az oroszok kegyetlenkedéseit, és a túlélés hihetetlen és embertelen módszereit. Mindezt a szereplők folyton mocsokkal borított, sötét arca, a gyönyörű, orosz tél fehérségének kontrasztja, valamint a durva hanghatások teszik még drámaibbá. És a négy szabály az életben maradáshoz: ha élni akarsz, ne álmodj, ne emlékezz, ne imádkozz, ne gondolkodj és ne törődj másokkal.

Lehet vitatkozni a film erkölcsi üzenetével, dramaturgiai megoldásaival. De kétségtelen, hogy a Gulagra, a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszerbe 700 ezer embert deportáltak, és 300 ezer ember nem tért haza soha sem. Éppen itt volt az ideje, hogy ezt a következő generációk számára megörökítse a filmipar, hogy ne feledkezhessen meg róla az utókor.

A filmet a Gulag Emlékbizottság támogatta.

Related Posts

HAMAROSAN DVD-N AZ ARANY MEDVE-DÍJAS TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL

A Testről és lélekről március eleje óta rendületlenül látható a mozik műsorán, eddig közel 90 ezer néző váltott rá jegyet. Karácsony előtt a rajongók már…

Érkezik Köbli Norbert új filmje, az Örök tél!

Várhatóan 2018 februárjában érkezik a a Félvilág és A berni követ alkotópárosa, Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró új filmje, az Örök tél, melyhez…

MÁRIS KÖZEL 14.000-EN LÁTTÁK MÉSZÁROS MÁRTA ÚJ FILMJÉT

Október 19-én került a mozikba Mészáros Márta új alkotása. Az első öt napban országosan több mint 13 ezer néző váltott jegyet az Aurora Borealis –…

63 perc magyar valóság – interjú Túri Bálint Márkkal, a Legjobb úton című film rendezőjével

Nándi (31) „wannabe” zenész, aki hét év sikertelen európai vándorlás után hazatér Magyarországra. Átutazóban van, csak addig tervez maradni, amíg meg nem kapja az új-zélandi…