Lana Del Rey a Szigeten

A friss lemezével érkező Lana Del Rey bejelentésével teljessé vált a Sziget Nagyszínpadának headliner sávja. „Minden idők egyik legjobb Sziget fesztiváljára készülünk” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, hozzátéve, hogy a fesztivál történetében eddig még nem fordult elő, hogy már március közepén lekötötték az összes főműsoridős fellépőt a Nagyszínpadra, ráadásul egy ennyire aktuális és stílusában sokszínű sztár-sort felvonultatva.


Megérkezett tehát az idei Sziget utolsó nagyszínpados headlinere is: tavaly megjelent ötödik nagylemezét és legnagyobb slágereit hozza el Lana Del Rey, generációjának egyik legnagyobb tehetsége. Az amerikai dalszerző-énekesnő melankolikus popzenéjével 2011-ben robbant be a köztudatba. Fellép a Szigeten az egyik legkülönlegesebb svéd előadó, Fever Ray, aki a testvérével alapított The Knife mellett 2009-ben mutatkozott be szólóelőadóként, második lemeze pedig tavaly jelent meg. Két multi-instrumentalista énekes-dalszerző is visszatér a Szigetre, különleges popzenéjét hozza el Børns, míg folkos-bluesos dalait Asaf Avidan. A holland elektronikus zenei élet nagyágyúja, Don Diablo is érkezik, de az indie-elektropop műfajban alkotó fiatal norvég tehetség, Aurora is látható lesz a Szigeten. Áprilisban megjelenő új lemezét hozza el Új-Zéland talán legizgalmasabb zenekara, az Unknown Mortal Orchestra. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti Zhu, a német DJ-producer, Tujamo, a Damian Lazarus & The Ancient Moons, Jan Blomqvist és SG Lewis.
Mint ismeretes, a most bejelentett világsztár mellett a Nagyszínpad fő fellépői közt ott van az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Gorillaz, Kendrick Lamar, Kygo és a Mumford & Sons is. Az egyik „legerősebb” Sziget line up várhatóan több teltházas napot is hoz majd, rohamtempóban fogynak a jegyek, érdemes a programot böngészni és beszerezni a jegyeket időben.

Lana del Rey – https://www.youtube.com/watch?v=3-NTv0CdFCk
Fever Ray – https://www.youtube.com/watch?v=YbS-FfEOgnY
Børns – https://www.youtube.com/watch?v=zHxHdNOuxgY
Asaf Avidan – https://www.youtube.com/watch?v=IfFcP3krS98
Don Diablo – https://www.youtube.com/watch?v=SS0ebmCqHxs
Aurora – https://www.youtube.com/watch?v=PYdm_Z1wnQ0
Unknown Mortal Orchestra – https://www.youtube.com/watch?v=uY82vChor2A
Zhu – https://www.youtube.com/watch?v=7JMV6iBlXFo
Tujamo – https://www.youtube.com/watch?v=souJM4aCk6w
Damian Lazarus & The Ancient Moons – https://www.youtube.com/watch?v=pQD0-QZBH88
Jan Blomqvist & Band – https://www.youtube.com/watch?v=e_g8Y7YE-8I
SG Lewis – https://www.youtube.com/watch?v=XIlAZJAOo_c

Related Posts

Szent fogadalmak a Sziget utolsó napján

Az idei Sziget Fesztivál tanulságos utolsó napot zárt számunkra vasárnap. A szerkesztőség tagjainak le kellett fektetniük a következő aranyszabályt: Sziget Fesztivál után soha, érted, soha…

Hurrá, fesztiválozunk!

Ha nyár, akkor meleg, és fesztiválok. És fesztiválozni márpedig kell. Mikor ott áll az ember a 40 fok melegben a tűző napon, és az egyetlen…

2022-ben visszatér a Sziget Fesztivál

Két év várakozás után a szervezők már biztosak abban, hogy jövőre lesz Sziget. Olyannyira, hogy a dátumot is közzétették: 2022-ben augusztus 10-15 között várja látogatóit…

Idén sem lesz Sziget fesztivál

A járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt a tavalyihoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők bejelentették: Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye, 2022-ben…