Mit látunk ma Ady Endrében és Szabó Magdában? – Elindult a Libri karácsonyi kampánya

A Libri 2019-es karácsonyi kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar irodalom két klasszikusának, Ady Endrének és Szabó Magdának a gondolatai ma is ugyanolyan érvényesek, mint megjelenésük pillanatában. Idén a könyvkereskedelmi cég a két szerző könyveit jelenteti meg karácsonyi ajándékkönyvként.

A Libri minden karácsonykor díszkötetbe rendezi egy-egy klasszikus szerző örök érvényű történeteit. Idén viszont olyan magyar írók műveit mutatja be, akik ugyan már nem élnek, azonban szavaik, gondolataik ma is ugyanolyan frissen hatnak, mint megjelenésükkor. Idén két karácsonyi kötetet mutatnak be, egy Ady Endre-antológiát és Szabó Magda karácsonyi írásainak gyűjteményét.

Az Élő Ady – Ady-antológia kortárs költők válogatásában című kötetben szereplő verseket többek között Karafiáth Orsolya, Kemény István, Peer Krisztián, Szálinger Balázs és Térey János válogatták össze. A szerzők azokat az Ady-verseket választották ki, amelyekhez valamilyen bensőséges kapcsolat fűzi őket – a versek között pedig megjelennek reflexióik, amikből kiderül, miben látják Ady Endre életművének vonzó- vagy épp taszító erejét. A kötetet a Scolar Kiadóval közreműködve állította össze a Libri.

Szabó Magda karácsonyi írásainak gyűjteménye a Daloljanak itt angyalok címet kapta, amiben esszék, cikkek, visszaemlékezések, novellák és versek olvashatók. Ezek mind tükrözik az írónő szoros kapcsolatát az ünneppel. A kötet elkészítésében a Jaffa Kiadóval működött együtt a könyvkereskedelmi cég.

A kampány népszerűsítéséhez a Libri 3-3 olyan jellemzőt fogalmazott meg Ady Endrével és Szabó Magdával kapcsolatban, amikkel ma is könnyen azonosulhatunk, illetve egy-egy új oldalukról is megismerhetjük a szerzőket általuk. Adyt legtöbben mélyérzelmű verseiről ismerik, de kevesebben tudják, hogy emellett korának egyik legkiemelkedőbb politikai gondolkodója is volt. Szabó Magda pedig sokaknak oktatóként él az emlékezetében, és nem tudják, hogy az író bizonyos életszakaszában az egyik legrebellisebb magyar művész volt.
A szerzőkre jellemző tulajdonságokat a szerzők idézeteivel támasztják alá a kreatívokon, amik megjelennek majd plakátokon, merchandising-eszközökön, illetve rövidfilmekben is. Utóbbiakban Lovas Rozi, Pálmai Anna, Mészáros Blanka, Trill Zsolt és Nagy Zsolt szerepelnek.

A díszkiadású könyveket a Libri bolthálózatában és webáruházában, kizárólag a karácsonyi időszakban, limitált példányszámban lehet megvásárolni.

További információkért látogassanak el a Libri oldalára.

https://www.libri.hu/karacsony/

 

Libri-Bookline Zrt.
A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió egyik legjelentősebb kulturális vállalata, a kultúra első számú hiteles közvetítőjeként nemcsak könyvkereskedelemmel, de kulturális és CSR programokkal is jelen van a hazai könyves-irodalmi életben. A cégcsoport kiterjedt kiadói érdekeltségekkel rendelkezik, többségi tulajdonosa a Libri Kiadói Csoportba tartozó kiadóknak (Libri Kiadó, Park Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Jelenkor Kiadó, Kolibri Kiadó, Kalligram Kiadó, Diafilmgyártó), 2015-ben pedig részesedést vásárolt a Jaffa és a Scolar kiadókban. A csoport meghatározó tagja, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. évente mintegy 2,6 millió vásárlót szolgál ki 58 tagú, országos méretű könyvesbolthálózatában és webáruházában. 8 alkalommal nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Az Év Könyvkereskedője-díjat. 2019-ben kiérdemelte Az Ország Boltja 2018 Népszerűségi díját a Szórakozás és kikapcsolódás kategóriában. 2019-ben az Aranypenge megmérettetésen pedig a Váltsuk valóra a meséket elnevezésű karácsonyi kampányáért Arany pengét nyert, illetve ugyanezen a versenyen a cégcsoport megkapta az Év ügyfele díjat.

Related Posts

Megjelent Kondor Vilmos új kötete, A budapesti gengszter és újra kapható a Bűnös Budapest!

Kondor Vilmos új regényében a szesztilalom idejének Amerikájába kalauzolja az olvasót, ahol minden az alkohol, a pénz és a hatalom körül forog.

Decemberben is Bödőcs íróparódiái nyertek

A Bookline utolsó 2017-es sikerlistájának több mint a fele új könyv volt, miközben Bödőcs zseniális íróparódiáit év végéig senki nem tudta letaszítani a trónról. A…

Bödőcs íróparódiáinak trónfosztása lehetetlen

A Bookline novemberi sikerlistáján a karácsonyi szezonnak köszönhetően több mint 30 új könyv szerepel. Bödőcs sikerszériája a szeptemberi megjelenés óta töretlen, a második helyre Vavyan…

Könyvajánló – Allan & Barbara Pease: A válasz

„Az életed megváltoztatása a megfelelő kérdések feltevésével kezdődik”