ANYA-LÍZIS 39: Kettős tükör, avagy hol vannak nekem jó cipőim???

Szóval ültünk a gyerek évzáróján. Már a harmadik serdülőt hozták be az átforrósodott térről, Elájultak persze – de miért kell ünnepséget tartani hat verssel, beszédekkel és évértékelő összegzéssel a helyszín legnaposabb részén?
Nekünk, néhány anyukának már nem jutott hely odakint, az aulában hagyott pár széke osztozva bámultunk magunk elé, vagy egymásra. Mellettem Á, neki egy szem lánya van, szemben egy harmadikas gyerkőc mamája, utolsóként érkezve pedig egy magas, elegáns anyuka, aki már le sem ült, hófehér tubus miniruháján nehogy gyűrődés essen. Mi, többiek, őt bámultunk innentől.

0_78b3a_8ffb8acb_L
A makulátlan fehér tubusruhát ugyanis sötétkék-fehér, aranycsatos saru, aranyláncos Michael Kors-táska és brillekkel kivert svájci karóra egészítette ki, bőrszíjjal.
Á. lopva maga alá húzta a lábát. Pont Tubusruha érkezése előtt két perccel tárgyaltuk ki, hogy az évzáróra szaladtában szerencsésen elszakította az agárdi strandon vett lábujjközös papucsát, úgyhogy most vonzóan kislattyog belőle. Legyintettem, mert míg a papucsvész részletei feltárultak, csak akkor vettem észre, negyed órája úgy ülök itt, hogy a fehér vászonnadrágomon oldalt van egy ki tudja, mikor és hogyan keletkezett hatalmas szakadás, egy vonzó lyuk, amely merészen látni engedi az alkalomra öltött bugyi kissé kinyúlt szélét is. Ülés előtt vidám apukák gyűrűjében álltam, s a lyuk ténye immár teljesen érthetővé teszi a hangulat emelkedettségét.
Pazar.
A harmadik ülő anyára pillantottunk. Ő folyamatosan az ölébe lecsorgó izzadtságot törölgette, amitől a húsos alkarjára tetovált 40 centis öregasszony úgy ringott, mint valami núbiai hastáncosnő. A törölgetés egyszersmind felfedte nyári ruhája hónaljában a méretes foltokat is.
Adott pillanatban nem mi voltunk a férfivágyak netovábbjai, ez tagadhatatlan. Bezzeg Tubusruha! Ő ezüstös félholdra festett csodás körmeivel úgy vetette hátra makulátlan simára fésült fényes, fekete sörényét, hogy attól Monica Belucci is besárgult volna.
Nem tűnt vigasztalónak, hogy a gyerekeink sem különböztek sokban tőlünk, legalábbis az enyémek nem.
A fiam sötétkék nadrágját csak kevés jóindulattal lehetett volna bokában csüngőnek nevezni, konkrétan a lábszárközép szintjét verte az a gatya. Sajnos, az is bebizonyosodott, hogy a sötétkék és a fekete zokni között bizony van egy kis különbség.
A lányom szoknyácskája merész ellentétet alkotott a blúza elején vasalatlanul lengedező fodrokkal. Az esemény után, fagyizás közben egyébként eleredt az orra vére és alig akart elállni, így némi vörös színbeütéssel koronázta meg a kompozíciót.
Ő volt az is, aki két hónappal korábban, az anyák napi ünnepség után egy cetlit dugott az orrom alá. Fogalmazás volt “Az én anyukám” címmel, s komolyan elgondolkodtatott, hány párhuzamos valóságban is él az ember, de ha mégsem: mennyire másképp látják a gyerekei, mint ő saját magát. A fogalmazásban ugyanis a világ legszuperebb anyukájaként tűntem fel (na jó, ez kis szódával még elmegy), de a szőkésbarna hajam, zöld szemem és káprázatosan szép arcom (tényleg ezt írta!) ecsetelése után a tízéves rátért irigyelni való ruhatáram egyes darabjaira. “Nagyon jó ruhái vannak és a cipői csodaszépek” – írta lelkes rajongással.
E szavak olvasásakor éppen egy szürke, kibolyhosodott mamusz volt rajtam, amit ezek után haladéktalanul kivágtam a kukába. Majdnem követte a lyukas gumicsizma, egy barna vászontopogó és sportcipő is, amit már hónapok óta meg kellett volna varratni oldalt, de azoknak végül megkegyelmeztem. A világ legszuperebb anyukájaként végül is nem flangálhatok meztéláb, vagy mifene.
Az évzáró végeztével valamennyiünk gyereke hatalmas puszival borult a nyakunkba. Szakadt lábujjkközöstől, lyukas gatyától,izzadtan ringó núbiai hastáncosanyókától függetlenül. Szemernyi kétség sem férhetett hozzá: a gyerekeinket mindez teljesen hidegen hagyja, számukra ott és akkor is mi vagyunk a világ legszuperebb anyukái.
Azért azt a fehér tubusruhát elfogadtam volna, de míg ezen képzelődtem, mellém sodródott M., és olvadó mosollyal érdeklődött, ismét gyermekáldás elé nézek-e.
– Áh, ez csak másfél kiló cseresznye, amit uzsonnára faltam – mondtam vidoran, aztán vidáman csivitelve, egymás sarkát taposva kimúltunk az iskolából, hogy végre megejthessük az idei nyár első, igazán felszabadult fagyizását.

Kocsis Noémi

Kapcsolódó tartalom

ANYA-LÍZIS 89.: Javul az agyvíz

Négyéveske, aki nagyon szeret építkezni, legózni, szerelni és hasonlók, azzal állt elő, hogy ő biza építkezett-legózott-szerelt egy Különleges Szerkezetet. S mutatta is lőn, miféle csoda…

ANYA-LÍZIS 88.: A legelső napon

Szeptember 1.  Kis- és nagyobb gyerekkel is nagyjából annyira jelképes dátum, mintha születés-, vagy névnap lenne, vagy a nap, amikor az apróság először indult el…

ANYA-LÍZIS 85.: Miért nincs nekünk állatunk?

A hétre kölcsönkaptunk egy kutyát. A gazdája elutazott külföldre, egy hétig a szomszédok istápolták, most meg ránk jutott, így tegnap este közösen elvittük egy hosszabb…

ANYA-LÍZIS 82: Nyaralási teendőlista

Nulladik lépés: Lebeszélni a nagyon lelkes középsőt, hogy már indulás előtt dagira fújja a frissen, leértékelve vásárolt teszkó gazdaságos kardszárnyú delfint, mert ha mégis, akkor…