Megjelent Szűcs Krisztián új könyve, az Utazás a kegyetlenbe
A Heaven Street Seven idén, augusztus 8-án a Budapest Park színpadán idézi meg újra azt a korszakot, amelynek dalain az elmúlt közel három évtizedben generációk nőttek felnőtté. Ezeknek a számoknak a világa most könyvformában is tovább él. Szűcs Krisztián Utazás a kegyetlenbe című kötete a dalok mögötti történetekbe, emlékekbe és asszociációkba enged betekintést.
Van egy pont, amikor a dalok már nemcsak megszólalnak, hanem vissza is kérdeznek. Amikor harminc évnyi sor, refrén és félreérthető mondat elkezd történetté összeállni. Innét indul Szűcs Krisztián Utazás a kegyetlenbe című, frissen megjelent könyve is: egy zenei körutazás a művész koponyája körül, ahol a dalszövegek keletkezéstörténete időutazássá válik, a szöveg pedig vizualitással telítődik.

A Heaven Street Seven lelke és a britpop örökség
Szűcs Krisztián a magyar alternatív könnyűzenei színtér egyik emblematikus figurája, neve a 2000-es évek elején vált szélesebb körben ismertté, amikor megjelent az általa alapított Heaven Street Seven Cukor című, mára klasszikussá vált nagylemeze, amely nemcsak idehaza, hanem Európa-szerte is népszerűvé tette a zenekart.
A Heaven Street Seven története, dalai és turnéi nemcsak zenei mérföldkövek, hanem a most megjelent kötet szövetének is fontos rétegei: a könyv számos ponton ebből az élményanyagból táplálkozik, hiszen Szűcs Krisztián alapítóként és dalszerzőként a zenekar meghatározó alkotói „lelke”, így személyes története és a HS7 története szinte elválaszthatatlanul fonódik össze.
Mik azok a sznobellák? – Privát archívum a Cser Kiadótól
A Cser Kiadónál megjelent novelláskötet – vagy ahogy a szerző nevezi: sznobellák gyűjteménye – nemcsak egy zenekari korszak lenyomata, hanem Szűcs Krisztián életének személyes térképe is. A könyvet saját fotói egészítik ki, tovább erősítve azt az érzetet, hogy itt nem puszta visszaemlékezésről, hanem egy privát archívum feltárásáról van szó.
A sznobellák íve a gombfocitól és a rock and rolltól a bombatölcséreken át egészen a konyhában huszonöt évig őrzött Skoda Octavia-motorblokkig vezet, majd tovább a megbocsátás és a bocsánatkérés kérdéseihez. „Haza, család, britpop, OM és punk, a bennünk szunnyadó Cseh–Bereményi-hagyomány felszabadítása, gyerekkor majd kisvártatva gyerekkor gyerekkel” – sorolja Szűcs Krisztián a történet törzsét szolgáltató témákat.
Minden a dalszövegekkel kezdődik
„Minden a dalokkal kezdődik. Ez a könyv is úgy indult, hogy megírom a dalszövegeim történetét, ihletforrásait, anekdotáit. Aztán kinyílt a szelence és világos lett, hogy egyre tágabb értelmezésben vett dalszöveg-keletkezéstörténet jön létre, és így mintegy magától kialakult a sznobella mint műfaj. Hiszen egy dalszöveget nagyon áttételesen és kacifántosan is megihlethet az ember saját élete, vagy az, amit a másokéból lát, vagy a táguló univerzum, vagy a csajok. Tulajdonképpen ez a könyv ezeknek az összekuszált zsinegeknek a kibogozási kísérlete” – fogalmaz a szerző.
Szűcs Krisztián közel harminc éve írja és énekli azokat a dalokat, amelyek különböző korosztályokat kapcsoltak össze. Az Utazás a kegyetlenbe így végső soron visszavezet oda, ahonnan minden elindult: a dalokhoz.
Ez az élmény idén nyáron ismét kézzelfoghatóvá válik, amikor a Heaven Street Seven augusztusban a Budapest Park színpadán megidézi azt a világot, amelyből ez a könyv is született – ahol a dalok nemcsak megszólalnak, hanem mindenki számára kézzel fogható világot idéznek meg.
A Heaven Street Seven frontemberének frissen megjelent novelláskötete (sznobellák gyűjteménye) saját fotókkal, gombfocival, rock and rollal és privát történetekkel. Kiadó: Cser Kiadó.
Megtekintés a Libri oldalán →
Szűcs Krisztián: Utazás a kegyetlenbe
Kiadó: Cser Könyvkiadó és Ker. Kft.
Kiadás éve: 2026
Nyelv: magyar
Oldalak száma: 255
Borító: puhatáblás, ragasztókötött
Birítóterv: Jeli András



