ANYA-LÍZIS 50: Mert a lányok csak szórakozni akarnak, na!

Szomszédasszonyomnak szintén van egy totyogója, dolgozik is, szóval őt sem nevezhetnénk éppen korunk partymamájának, konkrétan minden sátoros ünnepen szabadul ki a vacsorafőzés-meseolvasás-gyerekaltatás mindent elnyelő Bermuda-háromszögéből. Nem tudom, mi kerülhetett az apukák ebédjébe, de nemrégiben, egy szép délután konkrétan mindkettő kijelentette, menjünk csak mi anyukák, nyugodtan el a városban éppen működő Fezen fesztivál aznap esti koncertjére. Mert megérdemlitek, legyintettek nagylelkűen, mi meg nem kérdezősködtünk, biztos pozitív sugárzású bolygóegyüttállás van, a pasik agyát elönti valami hormon, gyorsan lépjünk le, mielőtt meggondolják magukat. Úgyhogy a langy nyáresti leget szimatolva hatoltunk be a fesztivál területére, mobiltelefonjainkat a biztonság kedvéért kézközelben tartva, hogy hátha már a bejáratnál megszólal és egy sírós hang szól bele könyörögve, hogy szívecském, nem tudom,hol tartjuk a popsitörlőt, meg különben is, mit adjak ennek a kölyöknek vacsorára, hát mégis csak te vagy ugye a szülőanyja.

Szóval ott vegyültünk szülőanyaként a fesztiváltömegben, másféle szülőanyákkal egyetemben, akik szemmel láthatólag szintén nem azon járatták az agyukat, hogy vajon a Pedró, a tűzoltóautó hányadik szisztematikus oda-vissza elmesélése után fog elaludni a gyermek aznap és szegény apuka vajon bírni fogja-e ezt a rettentő strapát. Helyette vadul rázták magukat a Quimby-re, maguk körül egy kis sört locsolgatva szét. Láttam a szomszédasszonyon, hogy kezdi magát ő is elengedni, hogy ha most be tudnék világítani a fejébe, valószínűleg már nem azt venné sorra, mit is kell még vásárolni a másnapi ebédhez, meg hogy hova is tette azt a zoknit, amit már hetek óta meg kéne varrni, helyette ringatózott, mint Szemiramisz függőkertje, aztán kicsit ugrált is, miként az autók a szerpentinen. Szuper jó kis koncert volt, én azon kaptam magam, hogy másfél méteres kör alakult ki körülöttem, mert lehunyt szemmel táncikálok, mintha maxiruhás, homlokpántos ősasszony lennék Woodstockban, a karjaimmal kaszálva és vadul visítozva, hogy „gé dúrban zúgják a fákon a kabócááááááááák!”
Na, mondjuk az általam keltett hangzavarban valószínűleg nincs az a kabócazúgás, ami kivehető lett volna, de mindegy.
Inkább megállapítottuk, hogy Kiss Tibi énekesnek szép kigyúrt vállai vannak, ez már döfi, talán nekünk is el kéne már járnunk valamit sportolni, hogy valami nőformánk legyen és ne egy kibelezett boxzsákra hasonlítsunk.

Koncert után hazafelé igyekeztünkben azon meditáltam, gyakorlatilag itt fogok elaludni ezen a helyes kis útszéli bokron, de az az elektromos szekrény is megfelelőnek tűnne a táskámmal kipárnázva – nem is értem, miért vagyok ennyire álmos? Aztán az órára néztünk, ja, hogy éjfél elmúlt, akkor minden világos. Máskor ilyenkor már pizsama van, a háttérben magányosan villózó tévé és a kisdedből áradó jóleső illatú szuszogás.
Szóval a lányok csak szórakozni akarnak, az addig oké, de nekik ugyebár nincs egy hajnali hatkor menetrendszerűen talpon lévő és kisautó-tologatást követelő utódjuk.
Hiába, az ember vagy partyállat, vagy anya, a kettő együtt nem megy.

Kocsis Noémi