ANYA-LÍZIS 4. : Arról, hogy mi köze a nyelvészkedésnek… akármihez is.

Íme a sorozat következő része. Kocsis Noémi író, újságíró, és nem mellesleg – anya és feleség. Vicces történetei párkapcsolatról, gyereknevelésről rendszeresen olvashatóak nálunk.

Nyugodtan rendezhetnénk egy szép, pogácsával és alkoholmentes sörrel feltuningolt kerekasztalt-szimpoziont arról, mi köze a szülőségnek a nyelvészkedéshez. Nyilván sok. Nálunk az első kölyök például egész ügyes ebben, mindig van a nyelve hegyén valami frappáns viszontválasz, teszem azt:
Én: – Hányszor kell még ezt és ezt elmondanom? A falnak beszélek?
Ő: – Anya, megpróbálkozhatsz néha az ablakkal is…
Úgyhogy gyúrnom kell kommunikációilag is, mert alulmaradok. Az ilyenekre nyilván nem jó riposzt, ha egyszerűen az erőfölényemet fitogtatom.
Még pocaklakó volt, én meg szép nyugodtan sétálgattam, had lássa a külvilág is az állapotomat és az arcomon játszadozó üdvözült mosolyt.
Barátaim, ismerőseim, üzletfeleim, stb. pedig kreatívan észrevettek. Először úgy éreztem,szép magyar nyelvünk ezügyben nem kényezteti el őket, de aztán árnyaltam a véleményemet. Természetesen voltam terhes, várandós, felcsinált, legyet bekapott, áldott állapotban lévő, sőt, meghasasodott is – de ezekből még nem lehetett volna összeállítani egy közepes kismamaszótárt sem. Mígnem egyik kedves barátom a következő képszerű leleménnyel lepett meg:
– Csak nem bohóc van a fiókban?
Hosszan bámulhattam rá hülyén. Áldott állapotban lévő, áldott tartalmú áldott szervem asztali alkatrészhez való hasonlítgatása ugyanis egészen újszerűnek tűnt. De még ezt is felül tudta múlni egy festőművész ismerős, aki – látva már igencsak előrehaladott vonszolódásomat – derűsen csapott hátba:
– No és mikor pottyantasz?
Mondom, hogy gyúrnom kell nyelvészetileg. Mert ugyan abban a pillanatban köpni-nyelni nem tudtam, de ma már tudom, műhelyében körbenézve, majd az ingem ujját feltűrve módszeres akcióba kellett volna kezdenem válasz gyanánt. Ennek keretében néhány képéből partedlit gyárthattam volna a nyaka köré, pár másikat pedig uccu, kinevezni trambulinnak , hogy végül önfeledten táncikálhassam körbe a keretekből rakott örömtüzet, persze szigorúan andante, állapotomra való tekintettel.

A helyzet ma sem könnyebb. Nincs pocak, van gyerek, ménkű nagy szájjal, önérzettel. Én nem tudom, kitől örökölte…

Kocsis Noémi