Majd százmilliós nézettséget produkálva, fantasztikus győzelemmel hangolt Kínában a hétvégi Világkupa futamra a magyar triálos világklasszis. Hegedűs László: „Ekkora sikerem még sosem volt”
Sok olyan sportág van, amelyben a magyar versenyzők a világ legjobbjai közé tartoznak. Hegedűs László, vagy, ahogy a kerékpáros világ ismeri, Hege az igazi közönségkedvenc szakág, a triál egyik világklasszisa. Jelenleg a legjobb tízben – hatodik – található a 125 nevet tartalmazó világranglistán. A 23 éves ceglédi fiatalember idén egyre nagyobb sikereket ér el a hazai és nemzetközi versenyeken, és legutóbb kínai állami televízió által szervezett és élőben közvetített show-jában szervezett meghívásos versenyen diadalmaskodott. Hege hatalmas népszerűségre tett szert az ázsiai országban, ahol egyszerre húsz televíziónak és rádiónak kellet nyilatkoznia. A magyar klasszis ezzel a sikerrel a háta mögött vág neki a hétvégén folytatódó Világkupa-sorozatnak, és a francia versenyen a döntőig mindenképpen szeretne eljutni.
Egyre népszerűbb a sportág
Sokan csak szájtátva bámulják a triálosokat, akik egy nyereg nélküli kerékpárral bámulatos dolgokra képesek akár az utcán, akár megépített pályákon. A szerte a világban egyre népszerűbb sportág egyik legjobbja Hegedűs László, aki idén egyre jobb formában van, hiszen az eddigi két Világkupa futamon a 13. és az 5. helyet szerezte meg, nyert már három versenyt – két hazait és egy német bajnokit –, míg a szlovákiai Európa Kupán, valamint a svájci Európa-bajnokságon is a hatodik lett. Hege egyre népszerűbb határainkon kívül, tehetségének és eredményeinek híre már Ázsiáig jutott, és a kínai állami televízió által szervezett, élőben közvetített, show-elemekkel fűszerezett versenyen fantasztikus teljesítménnyel győzni tudott a 23 éves ceglédi sportoló. Hege hatalmas népszerűségnek örvendett Kínában, sikere után egyszerre húsz televízió és rádió közvetítette a nyilatkozatát.
„Elképesztő, amit kinn tapasztaltam, ugyanis a verseny előtt, alatt és után is minden kívánságunkat lesték a szervezők. Amikor megláttam, hogy víz felett kell majd teljesítenünk a kijelölt pályákat, fantasztikus érzés kerített a hatalmába. A verseny előtti nap már éreztem, hogy akár nyerhetek is, ugyanis egyedül én nem estem bele a vízbe. A verseny napján viszont akkora szél támadt, hogy sátrakat borított fel, és már-már attól kellett tartanunk, hogy elhalasztják a futamot. Ám szerencsére erre nem került sor” – elevenítette fel Hege a történteket.
A szél ugyan erős volt, de a tízfős mezőny – Ázsia és az amerikai kontinens legjobbjai mellett Hegedűs László volt az egyetlen európai triálos – nekivágott az akadályoknak. A magyar világklasszis nyolcadikként kezdte meg a szereplését, és mire az utolsó akadályhoz ért, már biztos volt, hogy ő nyerte meg a versenyt.
„Valamennyien a vízben voltak már, amikor én teljesítettem a gurulós szakaszt is, igaz, az utolsó akadály után én is a vízbe estem. A show kedvért megcsináltam az utolsó pályát is, ahol egy vékony kockára kellett ugranom 2 méter magasból, majd végiggurulnom lendületből egy nagyon vékony, hét méter hosszú lécen. Hibátlanul teljesítettem ezt is, és hatalmas üdvrivalgás közepette vehettem át a győztesnek járó koszorút. Életem eddigi legnagyobb sikerét értem el ebben a nagyon erős mezőnyben, és feledhetetlen volt, amikor húsz televízió és rádió élőben közvetítette a verseny utáni nyilatkozatomat. A népszerűségem igencsak megnőtt Kínába, saját facebook oldalt nyitottak nekem, illetve már most meghívtak a következő, hasonló versenyre” – fogalmazott a 23 éves ceglédi sportoló.
Hege azonban egy pillanatra sem pihenhet, hiszen a hétvégén folytatódik a Világkupa-sorozat, mégpedig a franciaországi Pra Loup-ban. Mondani sem kell, a magyar világklasszis itt sem szeretne szégyent vallani.
„Mindenképpen döntős akarok lenni, hiszen a világranglistán elfoglalt 6. helyemet meg szeretném tartani. A kínai sikerem hatalmas lelki pluszt adott számomra, bizonyítani szeretném mindenkinek, hogy az ázsiai győzelmem nem a véletlen műve volt” – jelentette ki Hegedűs László.
Az idei nemzetközi versenynaptár
1. Világkupa: Németország, Heubach – 2013. 04.20-21. – összetett 13. hely
2. Világkupa: Lengyelország, Walbrzych – 2013. 06. 01-02. – összetett 5. hely
3. Világkupa: Franciaország, Pra Loup – 2013. 07. 26-28.
4. Világkupa: Franciaország, Meribel – 2013. 08. 16-18.
5. Világkupa: Belgium, Antwerpen – 2013. 09. 27-29.
Világbajnokság: Dél Afrika, Pietermaritzburg – 2013. 08.26. – 09.01.
Európa-bajnokság: Svájc, Bern – 2013. 06. 21-22. – összetett 6. hely
Kapcsolódó tartalom
A Zsámbéki Bluespikniket Balázs Csilla helyi közművelődési intézményvezető, valamint Benkő Zsolt és Pfeiffer Gábor országszerte ismert blueszenészek hívták életre. 2022-ben immár hatodik alkalommal szervezik meg…
Zenés szövegszínház eleveníti meg a lelki erőszak aspektusait „Van aki hagyja, hogy bántsák” – így szól a májusban debütáló, Üvegfal című zenés szövegszínházi produkció figyelemfelhívó…
Az ember azt gondolná, már mindent látott. Borzalmas külsérelmi nyomokat, összetört lelkeket, rémült szemű, mindenre összerezzenő kisgyerekeket. Dehogy láttunk mindent.A Renner Erika ügyről is azt…
A folyadékpótlás fontosságát talán már nem kell senkinek sem magyarázni, mindenki tudja, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel a kiegyensúlyozott táplálkozás elengedhetetlen része. A…